Tudta, hogy az isteni Michelangelo zseniális üzletember is volt?

Már korában is óriási sztár volt. Alig volt harminc és már mindenki csak az „isteni Michelangelónak” hívta a reneszánsz művészet géniuszát.

Brandépítés

Azt viszont talán kevesebben tudják, hogy Michelangelo üzletileg is zseni volt. Tudatosan építette a saját brandjét. A piacról, vagyis a megrendeléseiből élt, szinte sohasem rajzolt, vagy festett csak úgy kedvtelésből. Rengeteg munkát szerzett viszont a kor leggazdagabb itáliai nemeseitől, illetve az egyháztól és az uralkodóktól.

Egy időben szinte hegemón pozíciója volt, a XVI. század húszas éveitől egészen a haláláig nem lehetett megkerülni, pedig az utolsó harminc évében szinte már nem is tudott rajzolni, annyira remegett a keze, de sok alvállalkozója volt, mai fogalommal, munkákat outsourcingolt. Megtehette, mert a piac nem csak, a valóban általa készített munkákat, de az ötleteit, vagy akár a munka felügyeletét is busásan díjazta.

Fiatal évek

Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni 1475-ben született és végül a korban még párját ritkítónak számító 88 évet élt, 1564-ben halt meg.

Szegény családban született, 13 éves korában költözött szüleivel Firenzébe. Visszamenőleges életrajzaiban próbálták autodidakta zseninek láttatni, de a valóság az, hogy egy neves freskóiskola műhelyében tanult meg rajzolni. A domonkosrendi San Marco kolostor festőműhelye üzleti vállalkozásnak sem volt rossz, nagyon sokan rendeltek tőlük képeket, az iskolára valóságos üzleti modell épült. Talán üzletileg is itt okosodott ki a fiatal zseni.

A szegény-gazdag Firenze

A XVI. század elején külön-külön utakon és műhelyekben, de Firenzében dolgozott a kor minden szupersztárja, Michelangelo itt pallérozódott, de 1500-ban Leonardo da Vinci, 1504-ben pedig Raffaello is letelepedett a városban.

Michelangelo rossz természetű, barátságtalan ember volt, kerülte, egyáltalán nem kedvelte neves kortársait, de állandó gyanakvása is emelte az ázsióját.

Azt ugyanis mindenki tudta, hogy óriási tehetség, de ő annyira tartott attól, hogy az ötleteit lemásolják, hogy a rajzait, a skicceit mindig rejtegette, megsemmisítette.

Nem sokan látták a műveit, de egyre többen hallottak róla, még Rómában is, és mivel Firenzében nagyon rosszul fizették a művészeket, ellentétben a milánói, vagy a római lehetőségekkel, így aki csak tudott, azonnal elfogadta az ilyen invitációkat.

Michelangelo is elfogadta a pápa meghívását és hamarosan megalkothatta talán legismertebb művét, a Sixtus-kápolna mennyezetét.

A megrendelések hálójában

1508 és 1512 között festette ki a Sixtus-kápolnát. Legalábbis így maradt fenn a legenda, de valójában Michelangelo nem maga dolgozott, hanem amolyan művészeti vezető volt. Firenzei barátaival egy 15-20 fős csapattal látott munkához, és bár hagyományos értelemben soha nem volt saját műhelye, de mindig a kor legjobb művészeivel dolgozott együtt.

Magát szobrásznak tartotta inkább, festményeinél ezért szinte mindig társakkal dolgozott. Ez a nagy munka már annyira ismertté tette, hogy innentől Firenze és Róma között ingázva, végtelen mennyiségű megbízáson dolgozhatott, amellyel rettentően sok pénzt keresett.

Modellek nélkül

A reneszánsz fő jellemzője az aktábrázolás volt. A homoszexuális, de mélyen vallásos Michelangelo szerette a férfi testet, de valójában nem élő modellekkel dolgozott.

Ez egy közkeletű tévedés a művészetével kapcsolatban, de valójában a festők ebben a korban szobormodellek, életnagyságú fabábuk alapján rajzoltak. Ezek nem fáztak, nem mocorogtak, ott lehetett őket hagyni napokig.

Több képen észrevehető, hogy a festő egy komolyabb csatajelenetnél is ugyanazt a bábut állítgatta csak át, de valójában minden szereplő kontúrjai azonosak.

A kápolna nem mozdítható

Természetesen a világban utazó Michelangelo kiállításokon nem a fő művei láthatóak, hiszen a Sixtus-kápolna, vagy a szobrok nem mozdíthatóak, így ami bemutatható, azok a rajzok.

Csakhogy sok rajz nem maradt fenn Michelangelo után, mert a szobrászok ekkor még nem készítettek igazán skicceket, és Michelangelo paranoiás is volt, mindig elpusztította az esetleges rajzait, mert attól félt, hogy másolják, ellopják az ötleteit. Gyakran kérlelte a fennmaradt levelezéseiben is a barátait is, hogy égessék el a rajzait.

Michelangelónál sorban álltak a legrangosabb megrendelők, de ő még megrendelésre sem nagyon rajzolt. Ezzel is felértékelte önmagát, annak, aki szeretett volna egy saját Michelangelót, annak drágább munkákat, freskót, kápolnát, szobrot kellett tőle rendelnie.

Barátság-rajzok

Saját korában úgy lett első számű művész, hogy valójában a megrendelői még a műveit sem nagyon ismerték. A Sixtus-kápolna a pápa magántemploma volt, nem lehetett csak úgy meglátogatni, még leginkább a köztéri Dávid szobor volt ismert. A művész hírneve gyakorlatilag úgy terjedt el, hogy nem látták a műveit, de hallották, hogy ő a legjobb művész.

Volt azonban egy újítása, ő volt az első, aki alkalmi ajándékként is rajzolgatott a barátainak, a szerelmeinek. Elsősorban élettársának, a négy évtizeddel fiatalabb, Tommaso dei Cavalieri római nemesnek. Később ezek a művek hatalmas összegeket értek.

Köztársaságiak kontra Medicik

Michelangelo életét végigkísérte szeretett városa, Firenze örök viszálya, a köztársaságpártiak és a pápapártiak (a Medicik)  között. Michelangelo alapvetően lelkes köztársaságpárti volt, több politikai megrendelésből készült szobra is a szabadságról, a kicsi győzelmétől szól, de mivel a legtöbb megrendelését a pápától kapta, így próbált semleges maradni, egyensúlyozni.

A viszálykodás azonban teljesen nem kerülhette el, olykor színt kellett vallania. Amikor a köztársaságpártiak az erődrendszerüket szerették volna megerősíteni, a mérnök Michelangelo vezette a munkálatokat, amikor pedig Firenze a navarrai hercegtől szeretett volna ágyúkat venni, a város egy Michelangelo képet ajánlott fel a hercegnek.

Idősebb kora

Michelangelot elkeserítette a köztársaság veresége az egyesített pápai és császári csapatoktól, de művészi megbecsültsége semmit nem kopott.

A kor elsősorban a kompozíciót becsülte, egy eredeti Michelangelo nagyon menő volt, de nagy értéke volt a másolatnak is.

Idősebb korában már reszkető keze miatt egy egyenes vonalat sem tudott rajzolni a mester, de pusztán azért is hatalmas összegeket kért, ha egy munkát ő felügyelt, vagy ő adott ötleteket, mintákat.

A 88 évéből 30 évig már nem volt aktív, egyáltalán nem festett, mindössze két szobrot kezdett el, de azokat sem fejezte be, mégis egyre csak nőtt a hírneve és a vagyona.

Hatalmas vagyon

Valószínűleg minden idők leggazdagabb művésze volt. Amikor meghalt, 10 ezer aranydukátot találtak nála, ez akkoriban egy hatalmas palota megvásárlására is elég volt. Ezen kívül fennmaradtak a bankszámlái is, de a pénzügyi vagyonán kívül is óriási birtokai voltak,

Fennmaradt levelezéseiből kiderül, hogy nem csak zseniális üzletember volt, de nagyon érdekelte is a vagyongyarapítás, levélváltásaiban jellemzően nem művészetről, sokkal inkább olcsón megszerezhető birtokokról, szerencsés adásvételekről folyt a szó.

Halála után Róma és Firenze is versenyzett azért, hogy kit is illett a művész, unokaöccse döntött, Firenzébe csempészte, itt emelték mauzóleumát.

A kiállítás

Írásunkban nagymértékben támaszkodtunk a kiállítás kurátorának, Kárpáti Zoltánnak a tárlatvezetésére. Az UniCredit Bank támogatásával Magyarországra is megérkező „A test diadala. Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet” című, június 30-ig látogatható kiállításon igazi ritkaságok is láthatóak.

Olyan rajz, amit később Rubens vett meg és kicsit átdolgozott, vagy egy angol magángyűjtőtől származó rajz, amelyet a ma ismert legkorábbi, fennmaradt Michelangelónak gondol a művészettörténész szakma. A kiállítás érdekes megoldása, hogy sokszor látszik a tervrajz mellett az a megoldás is, ahogyan végül megvalósult a mű.