Logisztikai tudásbázist akar a DIPA

Siker2021. júl. 18.Kocsis Erika

Az internetes kereskedelem fejlesztéséhez nyújt logisztikai támogatást a depreceni ipari parkban most induló fejlesztés. Herdon István a beruházó DIPA kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a jövőre megvalósuló projekt és a hozzá csatlakozó egyetemi együttműködés a régió cégeinek nemzetközi versenyképességét javítja.

A 130 hektáros debreceni Határ úti ipari parkot üzemeltető DIPA Kft. az elmúlt húsz évben végrehajtott ötmilliárd forintnyi infrastrukrúra fejlesztéssel érte el, hogy az egykori Debreceni Regionális és Innovációs Ipari Park elnyerte a Tudományos és Technológiai Park címet. Ehhez, a legfejlettebb technológiaiháttérrel felszerelt épületek, gyártócsarnokok létrehozása mellett azonban arra is szükség volt, hogy a DIPA Kft. a legmagasabb technológiai színvonalat képviselő cégek letelepedését is elérje.

Amellett, hogy a hagyományos gyártócégek számára is folyamatosan fejlesztünk telephelyeket, kiemelten figyelünk arra, hogy mérettől függetlenül, a magas hozzáadott értéket előállító cégek és a jelentős K+F tevékenységet végző vállalkozások is megjelenjenek Debrecenben. A hagyományos gyártócsarnokok mellett ezért is hozunk létre olyan inkubátorokat és a Startup Campust, ahol a legmodernebb technológiák alkalmazása is fókuszba kerül

fejti ki Herdon István.

A közelmúltban pedig ehhez a stratégiához igazodva fejeztük be azt az ötezer négyzetméteres inkubátor házat, amely most kapott használatba vételi engedélyt és már megkezdődött a bérlők beköltözése is. Ehhez kötődően láttunk fantáziát, a covid járvány utánni újjáépítést szolgáló pályázatban, amelynek keretében 150 milliós támogatást nyertünk el.

A DIPA ügyvezető igazgatója kifejtette: az összesen 300 millió forint értékű fejlesztés eredményeként az elektronikus kereskedelem területén induló, vagy már tevékenykedő cégeknek nyújtanak újfajta, digitalizált logisztikai rendszert.

A 200 milliós logisztikai csarnokfejlesztésnek és a 100 milliós digitális technológiai innovációnak köszönhetően olyan, a legmodernebb készletnyilvántartást és árumozgatást is magában foglaló digitalizált raktározási rendszer jön létre, ami a digitális kereskedelem nemzetközi nagyágyúival azonos hátteret biztosít a debreceni és a régióbeli cégeknek.

Partnereink versenyképességének növelése kapcsán nem állunk meg itt. Az ipari parkban megtelepedett cégemellett a Miskolcon létrejövő inkubátorunkat és a Miskolci Műszaki Egyetem Logisztikai Intézetével kialakított, valamint a Debreceni Egyetem Logisztikai Tanszékéve ltervezett együttműködésünket is összekapcsoljuk azzal a tervezett hálózattal, amelyben az egyetemisták és a startupok részvételével egy, innovációra épülő logisztikai labort hozunk létre. Amelynek célja az, hogy Magyarország észak-keleti részén egy olyan logisztikai tudásbázis jöjjön létre, amely a nemzetközi tendenciákat folyamatosan követve és adaptálva, saját fejlesztéseket is megvalósítva, a térség cégeinek digitális előmenetelét támogatja.

tette hozzá Herdon István.