Rangos elismerés Magyarországnak Kínából

Siker2017. okt 18.Növekedés.hu

A kínai kapcsolatokkal foglalkozó legjobb európai gazdaságkutató intézetnek járó Euro-Sino Economic Research díjjal tüntette ki a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány kutató műhelyét az Egy Övezet Egy Út Gazdasági és Kulturális Fejlesztés Intézet (EUOBOR). Az idén Budapest lesz a házigazdája annak a csúcstalálkozónak, amelyen a 16 volt szocialista ország és Kína kormányfői vitatják meg gazdasági és kultúrális együttműködései lehetőségeiket.

Az Euro-Sina Economic Research Award díjat a 2015-ben alapított, budapesti székhelyű Egy Övezet Egy Út Fejlesztésért Európai Intézet (EUOBOR) ítélte meg a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány kutatóintézete számára. Li Zhen, az EUOBOR elnöke a kutatóintézet honlapján közzétett, “Egy Övezet, Egy Út” témában írt elemzések révén jutott el a magyar kutatóintézethez, amelyet „a történelmi és a modern Selyemút tanulmányozásáért a magyar és az európai döntéshozatal fontos pilléreként ismert el.”

Az EUOBOR Intézet az „Egy Övezet, Egy Út” koncepcióra válaszolva jött létre, hogy az Európai Unió és egyéb európai országok, valamint Kína közös gazdasági és kulturális ügyeinek platformjaként szolgáljon. Az intézet célja, hogy kínai és európai pályázatok bevonásával valósítson meg kutatási projekteket, annak érdekében, hogy elősegítse a kelet-közép-európai államok és Kína (a kínai terminológia szerint 16+1, azaz 16 kelet-közép-európai ország és Kína) együttműködését, az “Egy Övezet, Egy Út” keretében. A 16+1 kezdeményezés 2013-ban jött létre, tagjai a közép-kelet-európai volt szocialista országok és Kína. A 16+1 csoport minden évben kormányfői szinten tart csúcstalálkozót, az idei eseménynek Budapest lesz a házigazdája.

A díjat a kínai-európai gazdasági kapcsolatokért kifejtett kutatói munka elismeréseként ítélték meg, megemlítve, hogy a magyar kutatóintézet megalakulása óta számos, az „Egy Övezet, Egy Út” koncepciója köré épülő tanulmányt jelentetett meg, s aktívan hozzájárult a kínai gazdaság helyzetének és fejlődési trendjeinek közép-európai tanulmányozásához.

SIKERSZTORIK
Ő volt a történelem leggazdagabb embere
A világ aranykészletének a felével rendelkezett. Legendás utazása során annyi aranyat szórt el, hogy azzal az egész régióban évekre tönkretette a nemesfém értékét. Egy hihetetlen történet.
Siker2019. márc 16.
Depresszió elleni orrsprayt fejlesztett ki a Johnson & Johnson
Az amerikai gyógyszerhatóság engedélyezte a partidrogként is használt ketamin származékát tartalmazó orrspray-t.
Hírek2019. márc 16.
Nagyon jó film lett a most díjazott Rossz versek
Először nyerte el magyar film a Monte Carlo-i Filmfesztivál fődíját: a Rossz verseket az Emir Kusturica vezette zsűri díjazta.
Siker2019. márc 16.
Bill Gates szerint ez a 10 újítás megváltoztatja a közeljövőt
Erős lista a Microsoft egykori alapítójától. Reméljük, hogy nem téved és ezek az újdonságok hamarosan megkönnyítik majd az életünket. Az egészségügyi pontok különösen figyelemreméltók.
Tech2019. márc 15.
Ezeket az órákat hordják a legnagyobb cégek vezetői
A legsikeresebb vezetők számára egy óra a presztízs és az imázs fontos része. Mutatjuk, milyen órákat hord néhány meghatározó nagyvállalat vezetője.
Hírek2019. márc 10.
A leggazdagabb orosz nők
Oroszországban a gazdag milliárdosok többsége férfi, ismert oligarchák, acélipari, olajipari csoportok tulajdonosai. Vannak azonban olyan nők is szép számmal, akik vagy alanyi jogon, vagy esetleg éppen egy előnyös válás révén immár önállóan is százmilliárd forint körüli vagyonnal bírnak.
Siker2018. júl 15.
5 kifejezés, amelyet a sikeres emberek soha nem használnak
Nem várhatjuk el, hogy megértsük a másikat, ha nem fordítunk rá elég figyelmet. Összegyűjtöttünk 5 olyan kifejezést, amelyet jobb, ha elkerülünk.
Siker2018. nov 30.