Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Sztárbefektető: ez a leggyorsabb út a sikerhez

Siker2021. okt. 22.B.F.

Ha sikeresek akarunk lenni, a legelső lépés, hogy őszintén bevalljuk magunknak, hogy melyek a legnagyobb gyengeségeink – mondja a milliárdos Ray Dalio, aki minden bizonnyal elég tapasztalattal rendelkezik, lévén a világ egyik legnagyobb hedge fundjának, a Bridgewater Associates-nek az alapítója.

Dalio nemrégiben egyik tweetjében osztott meg néhány tanácsot a „Principles: Life & Work” című könyvéből. A kötetben többek között arról is olvashatunk, hogy mik a milliárdos főbb elvei, ha a siker eléréséről van szó, és arról is szót ejt, mennyire fontos, hogy az emberek tanuljanak a hibáikból.

Dalio szerint mindenkinek vannak gyengeségei, amelyek általában a hibáikban mutatkoznak meg.

A sikerhez vezető leggyorsabb út azzal kezdődik, hogy ismerjük a gyengeségeinket, és keményen szembenézünk velük.

Kezdésként azt tanácsolja: írjuk le a hibáinkat, és próbáljunk kapcsolódási pontokat keresni közöttük.

Dalio azt is javasolja, hogy azonosítsuk azt a „nagy kihívást”, azt a legnagyobb gyengeséget, amely legtöbbször az utunkban áll, ami miatt általában nem sikerül véghezvinni amit szeretnénk.

Persze ahány ember, annyi élethelyzet, amelyek mind más megközelítési módszert igényelnek. De ahhoz, hogy legyőzzük az akadályokat, az első lépés, hogy felismerjük és tudatosítsuk magunkban a saját gyengeségeinket.

Maga a milliárdos is megosztott pár érdekességet a saját múltbeli hibáiról, beleértve azt a pillanatot is, amit ő a „nagy kudarcának” nevez.

1982-ben azt jósolta, hogy a világgazdaság válság felé halad és eszerint kezdett el kereskedni. Szinte az összes pénzét elvesztette, mivel a válság nem jött, ráadásul abban az évben bikapiac vette kezdetét. A cégénél végül mindenkit el kellett bocsátania.

Megtörtem, és 4000 dollárt kellett kölcsönkérnem apámtól, csak hogy ki tudjam fizetni a számlákat

- írja Dalio a könyvében.

Ma már úgy véli, hogy ez a kudarc az egyik legjobb dolog volt, ami csak történt vele, mivel kénytelen volt szembenézni saját gyengeségeivel, amelyek előidézték az összeomlást. Az eset kellő alázatosságot adott neki, amire elmondása szerint nagy szüksége volt.

Onnantól kezdve változtatott a gondolkodásmódján, és az „Igazam van” helyett a „Honnan tudom, hogy igazam van?” kérdés került előtérbe.

A hedge fund, amelyet Dalio 1975 ben alapított New York-i lakásában, ma nagyjából 160 milliárd dolláros vagyont kezel.

Nem Dalio az egyetlen milliárdos, aki azt tanácsolja, legyünk őszinték az erősségeinkkel és gyengeségeinkkel kapcsolatban. A tech milliárdos Mark Cuban hasonlót tanácsolt a fiatal vállalkozóknak.

Szerinte alaposan meg kell vizsgálnunk a saját vállalkozásunkat, és „brutálisan őszintének kell lennünk magunkkal”, továbbá mindig fel kell tenni a kérdést, hogy „Mit csinálunk jól?” De fontos, hogy arra is kitérjünk, hogy mi az, amit nem csinálunk jól és mik a legnagyobb kihívások – és, hogy hogyan tudnánk megoldani ezeket.

(CNBC)