Lassul az iPhone a frissítéstől? - Méretes büntetést kapott az Apple

Tech2020. feb. 10.Növekedés.hu

Franciaország fogyasztóvédelmi hatósága bejelentette: a technológiai óriás, az Apple egy megegyezés keretében vállalta, hogy 25 millió eurós (mintegy 8,5 milliárd forint) bírságot fizet. Az amerikai cég ugyanis elmulasztotta tájékoztatni felhasználóit, hogy a korosabb iPhone modellek szoftverfrissítései lelassíthatják a készülékek működését.

A Le Parisien francia napilap szerint ez volt a legnagyobb bírság, amelyet e hatóság valaha is kivetett.

A fogyasztóvédelmi fellépésre két évvel azt követően került sor, hogy az Apple beismerte: iOS szoftvere lelassította az idősebb készülékek működését, különösen azokét, amelyek akkumulátorteljesítménye alacsonyabb volt.

A vizsgálat 2018 januárjában indult azt követően, hogy a Halt Planned Obsolescence (HOP) szövetség panaszt tett. Az iPhone tulajdonosokat nem tájékoztatták arról, hogy az iOS frissítések lelassíthatják készülékeiket fogalmazott a DGCCRF csalás-ellenes ügynökség közleménye.

Ez a fogyasztók és a környezet történelmi győzelme a „mielőbb dobjuk el” botrányos gyakorlata felett

- mondták az AFP hírügynökségnek a HOP társ-alapítói, Laetitia Vasseur és Samuel Sauvage.

A csoport hozzátette: megfontolja, hogy az iPhone felhasználók képviseletében pert indít az üggyel összefüggésben keletkezett, egyéb károk megtérítéséért is.