Tényleg közeleg az autózás forradalmi átalakulása

Tech2018. nov. 11.Növekedés.hu

Az önvezető járművekre vonatkozó innovációs tevékenység rohamtempóban erősödik, ami a közlekedés forradalmi átalakulásának eljövetelét jelezheti – derül ki az Európai Szabadalmi Hivatal (EPO) friss jelentéséből. Az EPO tanulmánya szerint az önvezető járművek terén az európai szabadalmi kérelmek száma az elmúlt években hússzor gyorsabb ütemben nőtt, mint más technológiai ágazatokban – számolt be az az EUbusiness.com portál.

2011 és 2017 között ugyanis 330 százalékkal emelkedett az EPO-hoz benyújtott kérelmek száma az autonóm vezetésre vonatkozóan, miközben az összes többi technológia esetében ez a növekedés csak 16 százalékos volt. 
Az elmúlt 10 évben az EPO-hoz összesen 18 ezer kérelmet nyújtottak be az önvezető járművekre vonatkozóan, egyedül tavaly pedig közel 4 ezret.
Az EPO tanulmányából kiderül, hogy az ezen a területen 2011 és 2017 között legaktívabbnak számító 25 vállalat fele, beleértve a top4 céget is, nem az autóiparból kerül ki, hanem az információs és kommunikációs technológiai (IKT) szektorból. 
Az élen a Samsung áll 624 kérelemmel, a dobogó másik két fokára az Intel és a Qualcomm fért fel. Az autóiparhoz köthető cégek közül a Bosch érte el a legjobb (összességében az ötödik) helyezést. A teljes képhez hozzátartozik, hogy az EPO felmérésében figyelembe vett szabadalmi kérelmek között az autonóm vezetést szolgáló összes technológiai terület szerepel, amely nemcsak magára az önvezető járműre, hanem az azt kiszolgáló smart környezetre (így az egyes járművek egymással, illetve a környező infrastruktúrával való kommunikációjára) is vonatkozik. Az USA és Európa élen jár az önvezető járművekre vonatkozó innovációban: a tavaly benyújtott közel 4000 kérelemből mintegy 1400-1400 köthető hozzájuk. Az EPO tanulmányából kiderül az is, hogy 2000-2017 között Magyarországról összesen hat szabadalmi kérelem érkezett be ezen a területen.   Önvezető járművekkel kapcsolatban a legtöbb szabadalmi kérelmet benyújtó cégek (2011-2017, db kérelem, forrás: EPA)
  1. Samsung (624)

  2. Intel (590)

  3. Qualcomm (361)

  4. LG (348)

  5. Bosch (343)

  6. Toyota (338)

  7. Nokia (280)

  8. Ericsson (264)

  9. Microsoft (259)

  10. Continental (259)