Új valóságokat nyit meg az Apple vadonatúj VR szemüvege  

Tech2023. jún. 6.Áldott Rebeka

A Worldwide Developers Conference keretében az Apple felsorakoztatta az idei év legnagyobb újításait. A bemutató középpontjában a Vision Pro névre keresztelt AR (Kiterjesztett Valóság) szemüveg került, ami ötvözi a virtuális és valós világot. A várakozások szerint az Apple szemüvege egy újabb korszakot indíthat el a digitális tartalomfejlesztésben - 3000 dollárért.

A konferencián bemutatásra kerültek a közkedvelt Apple termékek fejlesztései, mint a 15 hüvelykes MacBook Air, valamint az iOS rendszer is rengeteg újdonsággal érkezik ősszel.

A szoftver 17-es változata ezúttal a felhasználók életének megkönnyítésére helyezte a hangsúlyt. Pár hónap múlva már szöveges átiratot láthatnak az iPhone használók a hangposta üzenetekről és hangüzenetekről.

Emellett a kontaktok megosztása is zökkenőmentessé válik az AirDrop fejlesztésének köszönhetően, a fájlok megosztásánál pedig már az eszközök eltávolodása sem fog problémát jelenteni, hiszen a tartalmak az internetes kapcsolaton keresztül folytatódni fognak.

A mentális egészség is főszerepet kapott idén az Apple-nél, hiszen ősztől elérhetővé válik a „Journal” applikáció, ahova inspiráló üzeneteket, és naplóbejegyzéseket kerülhetnek.

Emellett az Egészség menüpontban is naponta lejegyezhetik a felhasználók az aktuális hangulatukat, a pszichológiai trendek alapján pedig jelez a telefon, amint szakember segítségére lehet szüksége a tulajdonosnak.

Ez az első Apple-termék, amelyre a felhasználó nem ránéz, hanem átnéz rajta

- mondta Tim Cook vezérigazgató az Apple legújabb eszközéről. Hozzátette: a Vision Pro megszűnteti a határokat a valós és virtuális világ között, így teljesen új élményeknek nyit utat.

A megjelenített digitális tartalommal a felhasználók a szemükkel, kezükkel és hangjukkal léphetnek interakcióba. A szemüvegen keresztül elérhetőek lesznek a megszokott Apple applikációk, amelyeket bárhol elhelyezhetünk a környezetünkben.

A Vision Pro használata sem rekeszti ki a viselőjét a valós környezetéből, hiszen az eszköz érzékeli, és megjeleníti a környezetbe lépő személyeket.

Ezenfelül a viselője szemét is megjeleníti, így lehetővé teszi a kommunikációt a szemüveg viselése közben is, emellett képes jelezni a megjelenő személyeknek azt is, ha a felhasználó éppen elfoglalt egy digitális ablak segítségével.

Az Apple 3499 dolláros árról induló újdonsága átalakíthatja a munka világát is, hiszen a szemüveget viselő kihúzhat háromdimenziós tárgyakat is az üzeneteiből, és testközelből is megvizsgálhatja azokat.

A videókonferenciák is új értelmet nyerhetnek, hiszen térbeli hangzással és életnagyságú ablakokban jelennek meg a megbeszélésen résztvevők a kiválasztott környezetben.

Az idén századik évfordulóját ünneplő Walt Disney csoport pedig a konferencia végén bejelentette együttműködési szándékát az Apple-lel. A Vision Pro által közelebb kerülhetnek a felhasználók a kedvenc karaktereikhez és új nézőpontból élhetik újra a kedvenc műsoraikat.

Az együttműködés ígérete szerint a szemüveg által bárki személyesen beléphet és részese lehet a Disney világának.