Visszatérés a Paradicsomba: ezen a szigeten egy napot nyer, ha nyugat felől érkezik

Szamoának egyébként magyar filmes vonatkozása is van. A hely nyugalma és szépsége a kilencvenes évek legelején egy honfitársunkat is megérintette. Amszter József teherautósofőrként, majd egyetemistaként sokat utazott Európában.

Amikor úgy érezte, kinőtte Európát, Amerikában próbált szerencsét. Azonban még újabb élményekre vágyott, hát keresett egy olyan országot, amelyről korábban nem is hallott. Szamoán aztán letelepedett, és Savai'i szigetén, Salelologa faluban családot és birtokot alapított.

A történetét

Cséke Zsolt 1997-ben forgatott, „József Szamoáról” című dokumentumfilmje dolgozta fel.

Aki tervezi, hogy meglátogatja Szamoát, József elbeszéléseiből sokkal több érdekességet megtudhat, mint akármely útikönyvből.

Szamoa még ma is valóban érintetlen, „paradicsomi” hely. A három nagy és tucatnyi kis szigetből álló Szamoa-szigeteket az európai hajósok közül először, 1722-ben Jacob Roggeveen, holland hajós pillantotta meg, negyven évvel később pedig a francia Bougainville térképezte fel.

A tényleges európai jelenlét a Szamoa Szigeteken azonban csak 1830-ban kezdődött el, amikor

az afrikai és óceániai hittérítést végző Londoni Missziós Társaság hittérítője, John Williams, kíséretével együtt partra szállt Savai’i szigetén.

A következő évtizedben a szamoai lakosság gyorsan és nagyobb ellenállás nélkül fölvette a kereszténységet. A szigetcsoporton a John Williams által képviselt protestáns kongregacionalista irányzat vált uralkodóvá, és napjainkban is ez a legnagyobb felekezet.

Ezzel párhuzamosan három nyugati nagyhatalom, az Nagy Britannia, Németország és az USA egyre inkább igényt formált a szigetcsoportra, és igyekezett befolyását ott megerősíteni.

A gyarmatosító hatalmak Szamoa Szigetekért folytatott dicstelen marakodásának

az 1899-ben Berlinben megkötött háromhatalmi megállapodás vetett véget.

A szigeteket felosztották: Németország gyarmata lett a nyugati rész két nagy szigete, Upolu és Savai’i, míg a keleti nagy sziget, a Tutuila, a hozzátartozó kisebb szigetekkel az USA fennhatósága alá került (Amerikai Szamoa), és az óta is amerikai fennhatóság alatt áll, azaz „amerikai külbirtok”. Néhány nyugat-afrikai és melanéziai területért cserébe Nagy-Britannia lemondott követeléseiről.

A nyugati szigeteken a német gyarmati jelenlét rövid életű volt. Az első világháború után Nyugat Szamoa népszövetségi mandátumként, majd ENSZ gyámsági területként Új Zéland közigazgatása alá tartozott.

Önállóságát 1962. január 1-én nyerte el, amikor is Apia fővárossal hivatalosan megszületett Nyugat Szamoa Állam,

mely nem sokkal később belépett a Brit Nemzetközösségbe. Az ország címere a Dél keresztjének öt csillagát ábrázolja. A címer felirata: ”FA’AVAE I LE ATUA SAMOA”. Magyarul: „Szamoát Isten alapította!”

Ha lehetséges, érdemes érkezésünket úgy időzíteni, hogy tartózkodásunk idejére egy vasárnap is essék, hogy részesei lehessünk az ottani vasárnapi forgatagnak.

A megtérített polinézek ugyanis nagyon vallásos emberek,

és vasárnap, a falvak apraja-nagyja legszebb öltözékében a templomba vonul. A lesben álló turisták ilyenkor pompás képeket készíthetnek a templomok előtt csoportosuló színes forgatagról.

Külön érdekesség, hogy

aki Amerikai Szamoa felől érkezik Nyugat Szamoára, az „nyer” egy napot.

A szigetországok között húzódik ugyanis a nemzetközi dátumválasztó vonal, ami egy rövid repülőúttal lehetővé teszi, hogy 24 óra alatt kétszer is ugyan azon a napon ebédeljünk.

A dátumvonal átlépéséből adódó lehetőségeket többen a Szilveszter kétszeri megünneplésére használják fel. 1999/2000 fordulóján különösen sok kalandvágyó turista pontosan azért utazott a térségbe, hogy az évezred fordulót két alkalommal is megünnepelhesse.

E sorok írója sajnos túl későn ismerte fel ezt a lehetőséget, és éppen fordítva járt el, mit a „tapasztalt turisták”, mert Szamoán a Szilveszter estéjét töltötte, Amerikai Szamoára pedig január 1-én utazott át, viszont oda, a 20 perces repülőút után csak január 2-án érkezett meg. A szamoaiak egyébként nem nagyon foglalkoztak azzal, hogy Szilveszter éjszakája van, a szállodában szervezett műsor este 11-kor befejeződött, és mindenki hazament.

Etnikai szempontból a szamoaiakat tekintjük a „legigazibb” polinézeknek, mert alig keveredtek idegen népekkel.

Szamoa társadalmi, politikai rendszere ma is az ősi polinéziai tradíciókon alapszik. A társadalom alapegysége nem a család, hanem a nagycsalád, az aiga,

mely rokonsági alapon összetartozó 30-60 főnyi csoport. Az aigán belül természetesen vannak családok is, de azok engedelmességgel tartoznak a nagycsalád főnökének, a matai- nak. A matai-ok nagy szerepet játszanak Szamoa politikai életében, a parlamenti képviselőket is ők választják meg, mivel az aiga tagoknak nincsen szavazati joguk.

Szamoán az egyik legfőbb turisztikai élmény egyébként a barátságos szigetlakókkal való ismerkedés. Apiát, a fővárost kivéve, itt nincsenek városias települések, az emberek oszlopokon álló, minden oldalról teljesen nyitott fale-kban élnek.

Hívás nélkül ide nem illik belépni, még fényképezés céljából sem. A meghívásra azonban nem sokáig kell várni, mert amint meglátnak bennünket közeledni, felhangzik a „Come in papalagi!”, azaz gyere be idegen kiáltás.

Idegenvezetőnk figyelmeztetett, ne próbáljunk a ház előtt magyarázkodni, és innen a bennlévőkhöz beszélni, mert ez illetlenség. Vessük le a cipőnket, és lépjünk be a gyékénnyel borított nyitott építménybe, a „házbeliek” megmutatják, hogy hová ülhetünk le törökülésben, vagy magunk alá húzott lábakkal. (A szék ismeretlen fogalom a falékban.)

A kölcsönös köszöntések („Alofa!”) után, a szamoai illemszabályok miatt azonban itt kezdődik a barátkozás nehezebb része – na, nem is annyira a nyelvi nehézségek miatt, hiszen Szamoán az angol az egyik hivatalos nyelv, hanem azért, mert, - ahogyan erre a beszélgetés során udvariasan „rávezettek”,

lábunkat a faléban tartózkodás alatt nem illendő kinyújtóztatni,  az pedig kifejezett sértés, ha valaki felé talpunkat mutatjuk.

Ha a polinéz nemzeti ital, a kava rituális elfogyasztása közben az ülésmód elviselhetetlenné kezd válni, azt javasolták, hogy a közelünkből emeljünk fel egy gyékénydarabot, és ez alá rejtve egyenesítsük ki lábunkat. A kava (piper methysticum) egyébként rokona a feketeborsnak (piper nigrum), de a kava esetében nem a növény magja, hanem megszárított és porrá zúzott gyökere szolgál az ital ízesítőjéül.

Külön érdekesség, hogy Szamoán

az elhunyt családtagokat nem temetőkben, hanem a fele-k előtt temetik el,

hogy az elhunyt ősök továbbra is a nagycsalád, az aiga közelében maradjanak.

A szigetlakókkal való ismerkedésen túl Szamoa számos más érdekességet is kínál a turisták számára. Ott van például a főváros, Apia, Mulinu’u félszigete, melyet szabadtéri történelmi múzeumnak is tekinthetünk, annyi régi és új emlékmű sorakozik az út mentén.

Díszes síremlékekbe, ide temették hajdan a szamoai királyokat. Itt található az a kőemelvény is, melynek zászlórudjára 1900-ban felhúzták a német gyarmati lobogót. Nem messze tőle egy másik emlékmű, már a függetlenség kivívását örökítette meg. Átellenben, egy füves térség közepén áll a szamoai nemzetgyűlés épülete a Fono, mely egy falusi kultúrház modern változata.

A Szamoára látogató turisták másik zarándokhelye a főváros déli peremén emelkedő

Vaea-hegy.

Ennek keletre néző egyik nyúlványán található az angol (skót) regényirodalom egyik kiváló képviselőjének, Robert Louis Stevensonnak a síremléke, mely cementlapos oldalán Stevenson maga alkotta sírversét olvashatjuk szamoai és angol nyelven. Szabó Lőrinc fordításában ez így hangzik:

A csillagos, nagy ég alatt

halok meg, ott ásd síromat:

életem szép volt és szabad,

s akartam a halált.

Kövembe pedig vésd bele, vésd:

„Ide kérte-kapta a pihenést;

Hazaküldte a tenger a tengerészt

és haza a domb a vadászt

A lelki megnyugvást és betegségére gyógyírt kereső Stevenson végig kóborolta a Csendes-óceán szigeteit. Így jutott el 1889-ben Upolura, és annyira megtetszett neki, hogy véglegesen letelepedett rajta.

A csodálatos természeti környezet és a szamoai emberek szeretete új életerőt adott az írónak, és a remekművek egész sorát alkotta valimai otthonában. Megtanulta a szamoai nyelvet, és a nép szórakoztatására vidám elbeszéléseket írt. Ezzel Stevenson a még ma is csak gyermekcipőben topogó szamoai irodalom megalapítója lett.

A síremléktől nem messze található Stevenson háza. A szigeten ez az egyetlen kandallós ház épült, bár itt teljesen felesleges volt kandallót építtetni. Szamoa hőmérséklete ritkán esik + 30 ° C alá.

De igazi angolként Stevenson nem tudta feladni a kandalló iránti nemzeti szeretetét. Az író háza, mely jelenleg múzeum, mostanáig az egyetlen kandallóval rendelkező ház az egész államban.

Szamoán járva ne felejtsük el meglátogatni a Csendes-óceáni térség központi Bahá’i imaházát sem, ahol idegenvezetőnktől, vagy a hívőktől számos érdekes dolgot tudhatunk meg a világ legfiatalabb vallásáról, amely követőinek száma jelenleg 5-6 millió között van a világon.

A bahá’i hit a 19. század közepén, Perzsiában alapított egyistenhívő vallás. Alapítója,  Baháalláh (1817–1892) üzenetének lényege, hogy az egész emberiség egyetlen faj, és eljött az idő, hogy egyetlen világméretű társadalommá egyesüljön.

A bahá’i hit tanítása szerint egyetlen Isten létezik, aki az isteni hírnökök (Zoroaszter, Ábrahám, Mózes, Buddha, Jézus és Mohamed) által folyamatosan fedi fel akaratát az embereknek.

Az Isteni Hírnökök egymás tanításaira építve nevelik az emberiséget. A bahá’i hit arra buzdítja híveit, hogy az összes vallás követőjével barátságban, egyetértésben és megkülönböztetés nélkül érintkezzenek.

Szimbolikusan ezt a szemléletet fejezi ki az is, hogy a bahá’i imaházak szerte a világon kilenc bejárati kapuval épültek, azaz minden irányból befogadóak.

A világ hét földrészén egyébként hét baha’i központi templom (imaház) található: Az USA-ban (Wilmette), Ugandában (Kampala), Ausztráliában (Sydney), Németországban (Langenhain), Panamában (Panama City), Szamoán (Tiapapata) és Indiában (Új-Delhi). Arra, hogy miért pontosan Szamoán épült meg a Csendes óceáni térség központi imaháza, a helyszínen kapott tájékoztatóból nem derült fény.

Ha időnk engedi, Szamoa meglátogatása után alig 20 perces repülőúttal

kiránduljunk át Amerikai Szamoára is,

bár Szamoához képest Amerikai Szamoa sokkal kevesebb érdekességet kínál. Mivel az 1899-ben Berlinben megkötött háromhatalmi megállapodás alapján a keleti nagy sziget, a Tutuila, a hozzátartozó kisebb szigetekkel az USA fennhatósága alá került, és az amerikai jelenlét ezt követően folyamatos volt, a hely, az idők folyamán fokozatosan megfelejtkezett saját polinéz kultúrájáról, és átvette az amerikai típusú életmódot („kultúrát”), így az amerikai befolyás alaposan átformálta a szamoai őslakók életét.

A második világháború során az USA a Pago Pago öblöt haditengerészti támaszponttá építette ki Tafunánál pedig légibázist hozott létre.

Mivel ebben az időben sok ezer amerikai katona és polgári személy tartózkodott Tutuilán, a helyi lakosság ekkor még inkább megismerkedhetett az amerikai életformával. (A háború után mindkét támaszpontot felszámolták.)

Amerikai Szamoa ezért. a katalógusok szerint (nem tradicionális kultúrájával hanem) mindenekelőtt pompás természeti világával és strandjaival csalogatja a külföldi turistákat. (Mount Alava, Two Dollar Beach, National Park of American Samoa, Ofu Beach, Tauese P.F. Sunia Center – National Marine Sanctuaryof American Samoa, Lower Sauma Ridge Hike, Matafao Peek, Fagatele Bay Trail)

Azonban csak akkor látogassunk át Amerikai Szamoára ha valóban sok időnk van.