A gazdatüntetések tétje óriási - A cukoripar bedőlésének réme kísért Európában

Példátlan, gyakorlatilag korábban nem látott tüntetési hullám keretében tiltakoznak az európai gazdák az egyes tagállamok kormányainak agráriumot érintő megszorításai és az Európai Unió ésszerűtlen környezetvédelmi szigorításai és importpolitikája ellen.

Mint korábbi cikkünkben írtuk, a mostani események valójában évekkel ezelőtt kezdődtek, a gazdálkodók harca Nyugat-Európában ugyanis nem újkeletű.

Miközben Magyarországon soha nem látott mértékű támogatásban részesül a következő években az egész mezőgazdasági ágazat (így hazánkban Európában lassan egyedülálló módon nem is tüntetnek a gazdák), addig úgy tűnik épp az egyik legnagyobb jelentőségű agráriummal bíró uniós tagállamok, Franciaország, Olaszország, Hollandia és Németország és főképp az Európai Unió nem fordít kellő figyelmet a gazdálkodókra.

Azonban nem volt ez mindig így. Az agrárium, a belső uniós agrártermék és élelmiszerpiac védelme valaha az Európai Unió, illetve a kezdetekben annak elődje az Európai Gazdasági Közösség (EGK) egyik legfontosabb célkitűzése volt. A nyugat-európai országok együttműködésének hajnalán 1960-ban, miután a római szerződés aláírásával megalakult a Közös Piac, az Európai Bizottság kezdeményezte a közös agrárpolitika (KAP) kialakítását, amely 1962-ben létre is jött.

A KAP célja többek közt az uniós polgárok számára az élelmiszerellátás biztonságának biztosítása, a piaci stabilitás megteremtése és nem utolsó sorban a mezőgazdasági termelők számára megfelelő, méltányos jövedelmek, megélhetés biztosítása volt (meghatározott termékkörre vonatkozik a KAP).

Ennek érdekében a KAP keretében többek közt vámokkal védik/védték a külső termékektől a belső piacot, ezáltal a termelőket úgy, hogy az uniós termékek ára fölé kerüljön a vámoknak köszönhetően a harmadik országból származó import termékek ára.

Emellett egy rendkívül komoly pénzügyi támogatást is biztosít a 7 éves költségvetési ciklusokon belül a KAP, ennek jelentőségét pedig jól jelzi, hogy az Európai Unió kiadásainak egyik legnagyobb tételét teszik ki a KAP keretében kifizetésre kerülő támogatások.

A KAP máig működik, így felmerülhetne a kérdés, hogy mi a gazdálkodók problémája, ha ilyen óriási összegű támogatásokban részesülnek és miért borítják el mégis hígtrágyával Párizs szebb napokat látott utcáit.

A válasz azonban egyszerű. A gazdálkodók többek közt azért vonultak utcára, mert épp az évtizedeken keresztül jól működő rendszer alapjai sérülnek jelenleg. (Emellett a tagállami szigorítások, a korábbi cikkünkben ecsetelt támogatás megvonások, növényvédőszer használat korlátozások az indulatok fő kiváltó okai.) A leglátványosabb változást a vámok esetében láthatjuk.

Ukrajna egyértelműen harmadik ország, azonban egyre több és több könnyítést kap az ukrán mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek Európai Unióba történő gyakorlatilag korlátlan behozatala. Ukrajna mezőgazdasági potenciálja óriási, a háború következtében pedig bezárultak a korábbi tengeri, exportértékesítési csatornái. Emiatt rengeteg agrártermék Ukrajnában ragadt, amit így akár nyomott áron is hajlandóak értékesíteni az ukrán vállalkozások.

Ha ez nem lenne elég, az Unióban nem megengedett technológiákat (GMO), növényvédőszereket használnak, nem vonatkoznak a gazdálkodókra szigorú előírások, ráadásul rendkívül olcsó munkaerő áll a rendelkezésükre.

Épp ezért az ukrán csirke, napraforgó, búza és egyéb termékek mélyen az uniós árak alatt lépnek be a közös piacra, óriási mennyiségben, teljesen ellehetetlenítve az európai termelőket.

Amennyiben mindez nem lenne elég, az európai gazdák feje fölött folyamatosan Damoklész kardjaként lóg az EU és a dél-amerikai gazdaságokat összefogó MERCOSUR szerveződés közötti megállapodás, amely megvalósulása esetén könnyen elöntheti az uniós piacot a latin-amerikai húsáru. Utóbbi szintén felbecsülhetetlen károkat okozna az uniós termelőknek.

Emellett a KAP továbbra is támogatja a gazdálkodókat pénzügyileg, viszont a KAP összege folyamatosan csökken (ciklusról ciklusra), így ez sem könnyíti meg a gazdálkodók helyzetét.

Összességében az Európai Unió mezőgazdasággal szemben tanúsított támogató magatartása is folyamatosan mérséklődik, ez pedig az egyes tagállamok önálló, mezőgazdaság ellenes intézkedéseivel vegyítve úgy tűnik egyre inkább elviselhetetlen a gazdálkodók számára.

A cukorreform réme

Végül nézzük meg a cukor példáján keresztül mi történik, ha egy termék esetében az EU elengedi a termelők kezét.

A cukor egy olyan termék, amelynek fő előállítói közé olyan fejlődő országok is tartoznak, amelyek alacsony költségek mellett, alacsony áron képesek termelni, miközben exportjuk meghatározó részét teszik ki a mezőgazdasági termékek.

Valaha azonban az Európai Unió a világ legeslegnagyobb cukor termelője volt. Hosszú időn keresztül, 1968 és a 2005-ös Cukorreform között a cukor is a KAP alá tartozó termékek részese volt. Az uniós piacot vámokkal védték, mi több az exportot pénzzel támogatták. A cukor termelése azonban Európában megdrágult, a világpiaci ár többszöröse lett.

Végül az uniós döntéshozók megelégelték a helyzetet és a Cukorreformot követően fokozatosan csökkenteni kezdték a cukor intervenciós árát, a termelőknek azonban csak a kieső jövedelmeik mintegy 64 százalékát kompenzálták, valamint nagyobb mennyiségben beengedték a fejletlenebb országokból származó cukrot az EU-ba.

A hatás drámai volt és Magyarországon is érződött. A cukorrépa termő területek 2 év alatt közel megfeleződtek az EU-ban, egyes tagállamokban megszűnt a cukorgyártás és cukorgyárak tömege zárt be szerte az Unióban, így hazánkban is.

Azóta az EU cukorimport kitettsége jóval nagyobb és egy teljes ágazat szenvedett helyrehozhatatlan károkat, ami nagyon sok vidéki ember megélhetését tönkretette.

Ahelyett, hogy az EU a belső termelést igyekezett volna költséghatékonyabbá tenni, drasztikus lépésekkel szorította le az addig mesterségesen magasan tartott árakat, ami összezúzta a korábban burok alatt nevelkedett ágazatot.

Most hasonló történhet a csirke, szarvasmarha, sertés és gabonaágazatban vagy éppen a malomiparban is, ha korlátozások nélkül rázúdul a piacra a harmadik országokból származó import csökkenő támogatások, szigorodó tagállami szabályozások, megszorítások mellett. A védtelen európai mezőgazdaság pedig egyenlőtlen feltételek mellett olyan árakkal kellene versenyezzen a saját piacán amelyekkel nem tud. A következménye mindennek borítékolhatóan a termelés visszaesése, és a mezőgazdasági vállalkozások tömeges bedőlése lenne, cserébe a piacon olcsóbb, de nehezebben beazonosítható eredetű, alacsonyabb minőségű, a környezetet nagyobb mértékben károsító import jelenne meg, az EU pedig kiszolgáltatottá válna alapvető élelmiszerek előállítása terén.