A patikákban a vitaminok voltak a slágertermékek a Covid idején

Életmód2021. máj. 26.Haiman Éva

Nem sajnáltuk a pénzt az étrend-kiegészítőkre tavaly: 24 milliárd forintért összesen 12 millió dobozt vásároltunk ezekből a patikákban. A keresletre azonnal reagáltak a gyártók és forgalmazók, és a termékkörből minden korábbinál többet, 2 ezret meghaladó új készítményt, ezen belül rengeteg vitamint és immunerősítőt hoztak forgalomba.

A 2020. januártól 2021. márciusig tartó időszak, azon belül a három járványhullám meglátszott a magyarországi patikai gyógyszerforgalmon is. Mint a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesületének (MÉKISZ) minapi konferenciáján kiderült:

míg 2019-ben az egyik legnagyobb magyar gyógyszer-nagykereskedő, a Phoenix Pharma naponta 730 ezer doboz orvosságot vitt ki a gyógyszertárakba, addig a vészhelyzet kihirdetésének első hónapjában, tavaly márciusban kétszeresére nőtt az igény. Sőt, mint Kaló Tamás, a cég vezérigazgatója elmondta, voltak olyan napok, amikor 3 millió doboz gyógyszert kellett a patikákba eljuttatniuk.

A növekedés értékben is jelentős: a szokásos 60-70 milliárd forint értékű havi gyógyszerforgalommal szemben 2020 márciusában extrém magas, 80 milliárdot meghaladó volt az értékesítés, amit áprilisban, de főleg májusban jelentős visszaesés követett, és a 2., illetve a 3. hullámban már nem döntöttek ugyan csúcsot az eladások, de mindig meghaladták a járvány előtt mért értékeket.

A patikákon keresztüli gyógyszer-értékesítés az év közbeni kilengések ellenére 2020-ban összességében csak kicsit nőtt erősebben, mint a korábbi években. Értékben 753 milliárd forintot tett ki, ami 6,4 százalékos bővülés a 2015-2020 közötti átlagosan 5,3 százalékkal szemben. A 367 millió eladott doboz gyógyszer pedig mindössze 0,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban, szemben a korábbi öt esztendő 0,4 százalékos átlagnövekedésével.

Látványosan nőtt viszont az étrend-kiegészítők piaca: 12 millió dobozt vásároltunk ezekből a gyógyszertárakban, 24 milliárd forintot áldozva döntően a vitaminokra és immunerősítőkre. Ezek az adatok értékben 30,4, dobozban pedig több mint 36 százalékos növekedést jelentenek, szemben a korábbi évek átlagosan 11,4, illetve 7,1 százalékos bővülésével.

A megvásárolt étrend-kiegészítők több mint 60 százaléka vitamin: a magyarok csak tavaly 8 millió doboz vitamint vásároltak a gyógyszertárakban, 14,5 milliárd forintért. Ez, akár a mennyiséget, akár az összeget tekintve, egyharmaddal több, mint 2019-ben.

Hasonló slágerterméknek számítottak az immunerősítők, ezekből ugyan csak 400 ezer doboz fogyott, így a kiadás sem volt több 800 millió forintnál, ám ez értékben és dobozban is mintegy 33 százalékos növekedést jelent.

A vitaminokból és immunerősítőkből nem csak a gyógyszertárakban vásároltunk be, mint a NielsenIQ  adatai alapján megírtuk, az Auchan, a Tesco, a Spar, az Interspar, a Metro, a DM és a Rossmann összességében másfélszer több immunerősítőt és 70 százalékkal több vitamint adott el 2020-ban, mint egy évvel korábban. 

Ha az influenza-szezon elmaradása miatt a hagyományos nátha-ellenes szerek nem is fogytak annyira jól, a magukat  légzéskönnyítőként, köhögéscsillapítóként pozicionáló termékekből sokat vásároltak: 200 ezer dobozt 400 millió forintért, ami 37 százalékkal több kiadás, mint egy évvel korábban és dobozban is 12 százalékos növekedést takar.

A megnövekedett piaci igényekre azonnal reagáltak a gyártók és forgalmazók is: soha annyi új étrend-kiegészítőt nem jelentettek be még az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetnél (OGYÉI), mint tavaly.

Mint Balaskó Renáta, az OGYÉI főosztályvezetője közölte: a korábbi átlagosan 1500-1800 termékkel szemben tavaly 2194-et jelentettek be az OGYÉI-nél , ezen belül 102 készítmény nevében szerepelt valamilyen utalás az immunrendszerre, ez korábban a 30-at sem érte el.