Akár világszabadalom is lehet a kétrészes fecskendő, amit itthon fejlesztenek

Életmód2021. aug. 3.H. É.

Több mint százmillió darab egyszer használatos fecskendőt, illetve tűt állít elő évente, emellett szükség szerinti mennyiségben mobil oltó-, illetve szűrőállomásokat, illetve egyéb orvosi eszközöket is gyárt majd az mDurance Kft. Dabason. A csaknem 3 milliárd forintos beruházáshoz 2,39 milliárd forintos kormányzati támogatás érkezett.

Az Egészségipari Támogatási Program keretében megvalósuló projekt részeként zöldmezős beruházás keretében épül fel egy fecskendő- és injekcióstű-gyártó kapacitás, amelyhez egy új üzemcsarnok és gyártó gépészet, valamint termékfejlesztési célú K+F tevékenység tartozik, összesen mintegy félszáz embernek adva munkát – közölte a növekedés.hu érdeklődésére az mDurance tulajdonos-ügyvezetője.

Székely Endre tájékoztatása szerint a 2650 négyzetméteres tervező- és üzemcsarnok kialakítása a közeljövőben kezdődik meg Dabason, a termelés a tervek szerint 2022 második felében indulhat. Az üzemcsarnokot várhatóan már jövő tavasszal átadják, mivel azonban speciális egészségügyi termékeket gyártanak majd, az ezek forgalmazásához szükséges engedélyek beszerzése időigényesebb. 

Az mDurance évente 65 millió fecskendőt és 45 millió tűt gyárt majd a Pest megyei településen, a mennyiség azonban változhat, ha – mint az a tervek között szerepel – sikerül olyan biztonsági fecskendőt előállítani, amely mindössze két részből + az injekciós tűből áll.

A világon egyelőre csak 3-4 részes biztonsági fecskendők léteznek, ezek lényege, hogy különálló műanyag elemekből állnak, ezek akadályozzák meg az egészségügyben elvileg amúgy is tilos újbóli felhasználást. Vagyis valóban egyszer használatosak, mert amikor a felhasználó kinyomja a fecskendő tartalmát, a dugattyú egész egyszerűen eltörik benne.

Székely Endre azt mondja,

nincs tudomásuk arról, hogy bárhol a világon gyártanának már kétrészes fecskendőt, ezért az mDurance termékéből akár világszabadalom is lehet, de iparjogvédelmi oltalmat mindenképpen kap majd.

A kétrészes fecskendő ráadásul, mivel egyszerűbb a gyártása, lényegesen olcsóbb, mint a 3-4 darabból állók, mint a cég tulajdonos-ügyvezetője fogalmaz: a

gyártási költsége nem drágább, mint a legolcsóbb kínai fecskendőnek. Ez pedig azt jelenti, hogy – az üzleti terv szerint – 15 forint 10 fillér termelői áron le lehet majd gyártani, miközben a jelenleg kapható biztonsági fecskendők ára legalább ennek a tízszerese.

Az új fecskendőgyártó-kapacitás azért is fontos, mert ugyan van idehaza fecskendőgyár, a Tatabánya melletti Környén, ám az egy amerikai cég tulajdonában van, és a termelés 90 százaléka exportra megy.

Mivel a fecskendő steril orvosi eszköz, a gyártáskapacitás bármilyen más, egyszer használatos orvosi műanyag termék gyártására alkalmassá tehető, így akár kanülök, vérminta-tárolók, katéterek is készülhetnek a jövőben az mDurance üzemében.

A beruházás részeként mobil oltó-, illetve szűrőállomás-prototípusokat is fejlesztenek, illetve gyártókapacitást is létrehoznak.

Kisebb szekrény, de akár konténer méretű mobil egységeket is össze lehet majd állítani, a cél, hogy az országban bárhol, akár korlátozott elektromos, víz- és csatornaellátás mellett vagy azok teljes hiányában is lehessen védőoltásokat beadni, illetve a kapcsolódó szolgáltatásokat, szűréseket, konzultációkat elvégezni – magyarázza Székely Endre.

Megrendelőként ennél a termékcsaládnál is elsősorban az államra számítanak, mert a Covid-teszteléseknél nagyon kiütközött, mennyire túlreprezentált ezen a területen a magán-egészségügy.

Az mDurance számára egyébként nem új feladat a mobil oltópont kifejlesztése, évekkel ezelőtt Prevasca néven ugyanis már létrehoztak egy mobil szűrő-vizsgáló egységet annak érdekében, hogy a lehető leghatékonyabban és a leggyorsabban végezhessenek egészségügyi intézményen kívül tömeges szűréseket, akár háziorvosok is.

Az mDurance-nál most azzal számolnak, hogy a világjárványok miatt a következő években felváltva lesz majd szükség a tesztelésre, a szűrővizsgálatokra, az oltásra, így ezeket a mobil egységeket is úgy kell kialakítani, hogy bármelyikre alkalmasak legyenek.