Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Kettészakadt az EU az átoltottságban: van, ahol 90 százalék, máshol csak 20 százalék az arány

Életmód2021. nov. 2.H. É.

Minél kevesebben oltatták be magukat koronavírus ellen egy országban, annál több az új Covid-eset – ez egyértelműen látszik az európai járványügyi adatokból. Magyarországon is berobbant a 4. hullám, nem kis részben azért, mert hónapok óta nem sikerül érdemben növelni az átoltottsági arányt.

Európán belül már nem Romániában a legrosszabb a koronavírus-helyzet, az első hely jelen pillanatban Lettországé, ahol a múlt héten már 1650 új eset jutott 100 ezer lakosra. Majdnem ugyanilyen rossz a helyzet Észtországban és Litvániában is, előbbiben százezer lakosonként 1353, utóbbiban 1320 embernek lett pozitív a Covid-tesztje.

A románok sem állnak azonban túl jól, náluk 1060/100 ezer fő a pozitivitási arány.

Szlovénia, Szlovákia, Bulgária, Horvátország, sőt Ausztria is magas és folyamatosan emelkedő esetszámokról számolt be, ahogyan Magyarország is, bár nálunk az október 28-án közzétett adatok szerint 100 ezer lakosra még „csak” 215 új eset jut, ami fele az osztrák adatnak.A Covid-helyzet Európában jelenleg a nyugati országokban a legjobb: Spanyolországban mindössze 39, Olaszországban 49, Svédországban 89, Portugáliában 93, Franciaországban pedig 101 eset jut 100 ezer lakosra.

Az új esetek száma leginkább ott emelkedik, ahol az európai átlagnál alacsonyabb a lakosság átoltottsága.

Az EU-ban a felnőttek több mint 75 százaléka teljes körűen védett vakcinával, és 80 százalékuk már legalább egy dózis megkapott a két adagos oltásból. A teljes lakosságot tekintve pedig – tehát a már oltható 12-18 év közötti korosztályt is beleszámítva – az európaiak 64 százaléka számít teljesen védettnek, és több mint 68 százalékát oltották be minimum egyszer. A jelenleg súlyosan fertőzött Lettországban ehhez képest az 50 százalékot sem éri el a teljesen védettek aránya, Észtországban 55,5, Litvániában 60,9 százalék. Ezzel szemben a portugálok több mint 80 százaléka megkapta mindkét oltását, a spanyoloknál ez az arány 73,7, az olaszoknál is majdnem 71 százalék.

A koronavírus elleni oltásokkal továbbra is Bulgária van a legjobban lemaradva, ott mindössze az emberek 21,1 százaléka kapott már legalább egy dózis vakcinát, de Romániában is még mindig nagyon alacsony, épp csak 30 százalék feletti ez az arány. Magyarországon a felnőttek körében jelenleg 67, a teljes lakossághoz viszonyítva pedig még mindig csak 58 százalékos az átoltottság. 

(A képen minél sötétebb zöld egy ország, annál magasabb az átoltottság.)

A Covid-esetek izlandi és írországi emelkedését ugyanakkor nem lehet az alacsony átoltottsági arányokkal magyarázni, mert Izlandon a lakosság 76,2, és Írországban is több mint háromnegyede védettnek számít.

Izlandon a fertőzöttek fele be volt oltva, de az oltatlanok négyszer nagyobb valószínűséggel kerültek kórházba a Covid-19 miatt, és hat-hétszer nagyobb valószínűséggel volt szükségük intenzív kezelésre, mint azoknak, akik éltek a vakcina nyújtotta védettség lehetőségével.

Írországban a tisztifőorvos szerint a szigorítások feloldása, a társadalmi érintkezések számának emelkedése a zárt terekben együttesen vezettek a fertőzések újabb hullámához.