Az egészség logikája: a XX. század orvostudományi sikerei
EgészségiparA Növekedés.hu-n megjelent cikkem előző részében azt láttuk, hogy tíz fejlett ország teljes egészségügyi reálkiadása 1990 és 2024 között 161 százalékkal, az egy lakosra jutó ráfordítás 119 százalékkal nőtt. Az egészségügy részesedése az országok együttes gazdasági teljesítményéből 7,7-ről 11,2 százalékra emelkedett. Mégsem javult minden egészségi mutató. A ráfordítások növekedését azonban nem érthetjük meg anélkül, hogy látnánk, milyen tudást és beavatkozási képességet teremtett az orvostudomány.
Súlyos tévedés volna ugyanis arra következtetni, hogy az orvostudomány vagy az orvoslás sikertelen. Éppen ellenkezőleg: a XX. század az orvostudomány történetének példátlanul eredményes időszaka volt.
A század elején az orvos már felismerte több betegség tüneteit, de kevés esetben tudta érdemben megváltoztatni a betegség lefolyását. A század végére korábban halálos fertőzések váltak gyógyíthatóvá, pótolhatóvá váltak hiányzó hormonok, láthatóvá vált az élő test belseje, átjárhatóvá az elzáródott ér, cserélhetővé egy ízület, sőt átültethetővé egy szerv.
Az Egyesült Államokban a születéskor várható élettartam 47,3 évről 76,8 évre nőtt 1900 és 2000 között. A század folyamán a csecsemőhalandóság mintegy 90, az anyai halálozás közel 99 százalékkal csökkent. Magyarországon ugyanezen száz év alatt a férfiak születéskor várható élettartama 36,6-ről 67,1 évre, a nőké 38,2-ről 75,6 évre emelkedett; napjainkra pedig 74, illetve 80 év körüli szintet ért el. Míg 1900-ban ezer élveszületett gyermek közül 226 meghalt az első életévének betöltése előtt, 2000-ben már csak kilenc: a csecsemőhalandóság 96 százalékkal csökkent. Világszinten 1900 körül mintegy 32 év lehetett a születéskor várható élettartam, ma pedig meghaladja a 73 évet.
A történelmi növekedés azonban nem azt jelenti, hogy minden életszakasz harminc-negyven évvel hosszabb lett. A nyereség jelentős része abból származott, hogy visszaszorult a csecsemő-,gyermek- és korai halálozás, így sokkal többen jutottak el a felnőtt- és időskorig. Magyarországon egy 65 éves férfi 1960-ban még átlagosan 12,3, 2024-ben 14,6 további életévre számíthatott; a nőknél ugyanez 14,0-ról 18,2 évre emelkedett. Ez is érdemi javulás, de jóval szerényebb a születéskor várható élettartam látványos növekedésénél. A hosszú távú pálya ráadásul nem volt töretlen: a Covid–19-járvány 2020–2021-ben világszerte, Magyarországon pedig különösen erősen visszavetette a várható élettartamot, amely ezt követően ismét emelkedni kezdett. Az orvosi Nobel-díjak indoklásai szinte évgyűrűként őrzik, mit tanult meg közben az orvostudomány. Az első díjat 1901-ben Emil von Behring kapta a szérumterápiáért, különösen annak diftéria elleni alkalmazásáért. A következő évtizedekben a malária terjedése, a tuberkulózis, az immunitás, a kiütéses tífusz, a vitaminok és a vércsoportok kerültek előtérbe. Az orvostudomány első nagy feladata a kívülről támadó kórokozók és a hiányállapotok felismerése, majd befolyásolása volt. Az 1923-as Nobel-díj az inzulin felfedezését, az 1924-es az elektrokardiogram működési elvének feltárását ismerte el.
A korábban gyorsan halálhoz vezető 1-es típusú cukorbetegség kezelhető betegséggé vált, a szív elektromos működése pedig mérhetővé. Az 1945-ös díj a penicillin felfedezéséért és fertőzésekben kifejtett gyógyító hatásáért, az 1952-es a tuberkulózis ellen hatékony sztreptomicinért járt. A fertőzés többé nem feltétlenül jelentett végzetet. A század közepétől megváltozott a kérdések mélysége. Az orvostudomány már nemcsak azt kereste, mi okozza a betegséget, hanem azt is, hogyan működik az emberi szervezet.
Az 1956-os díj a szívkatéterezést, az 1962-es a DNS molekuláris szerkezetének és információhordozó szerepének feltárását, az 1968-as a genetikai kód megfejtését ismerte el. A vizsgálódás útja a kórokozótól a szervek működésén át a sejtig és a molekuláig vezetett. Az 1970-es évektől erre a tudásra új diagnosztikai és terápiás lehetőségek épültek. A CT kifejlesztését 1979-ben, a monoklonális antitestek előállítási elvét 1984-ben, a koleszterin-anyagcsere szabályozásának feltárását 1985-ben, a gyógyszeres kezelés fontos alapelveit 1988-ban, a szerv- és sejtátültetés eredményeit 1990-ben jutalmazták. Az orvoslás már nemcsak elnevezte és megfigyelte a betegséget: egyre pontosabban meg tudta találni annak helyét, mérni tudta a működészavart, és célzottan be tudott avatkozni. Az eredmény nem maradt a laboratóriumokban. A himlő utolsó természetes esetét 1977-ben regisztrálták, a WHO 1980-ban a betegséget felszámoltnak nyilvánította. Az Egyesült Államokban a szív- és érrendszeri betegségek korstandardizált halálozása 1950 és 1999 között 60 százalékkal csökkent. Ebben egyszerre volt szerepe a dohányzás visszaszorulásának, a vérnyomás és a koleszterinszint kezelésének, a sürgősségi ellátásnak, a szívőrzőknek és az egyre eredményesebb beavatkozásoknak. A XX. század nagy teljesítménye nem egyetlen csodaszer volt, hanem az egymásra épülő felismerések sokasága.
Az egészségnyereség egészét ugyanakkor nem írhatjuk az orvostudomány számlájára. A tiszta ivóvíz, a csatornázás, a jobb táplálkozás és lakhatás, az oktatás, a biztonságosabb munka és közlekedés legalább ilyen fontos volt. A folyamatokat könyvelési pontossággal nem lehet szétválasztani.
Bunker, Frazier és Mosteller 1994-es, sokat idézett elemzése az egyes bizonyítottan hatásos klinikai beavatkozások népességszintű eredményeit összegezve arra jutott, hogy az orvosi ellátás hozzávetőleg öt évvel növelte meg az amerikai lakosság várható élettartamát. Ez a XX. század mintegy harmincéves teljes növekedésének körülbelül egyhatoda. A becslés az életminőség javulásának jelentős részét nem foglalta magában, ezért nem az orvoslás teljes társadalmi értékét, hanem annak élettartamban mérhető hozzájárulását mutatja. Öt életév egy teljes társadalom szintjén önmagában is rendkívüli eredmény.
A tudományos fejlődés a századfordulóval nem zárult le. Karikó Katalin és Drew Weissman 2023-as Nobel-díja a nukleozidbázis-módosításokkal kapcsolatos felfedezéseket ismerte el, amelyek lehetővé tették a hatékony mRNS-vakcinák kifejlesztését. Ugyanannak az ívnek a folytatását látjuk: a szervezet működésének mind mélyebb megértéséből egyre pontosabb beavatkozás születik.
A WHO becslése szerint az 1974 óta eltelt ötven év védőoltási programjai legalább 154 millió életet mentettek meg, közülük 101 millió csecsemőét. Ez a szám azonban már a következő kérdéshez vezet. Egy felfedezés önmagában nem olt be egyetlen gyermeket sem, nem készít CT-felvételt, nem juttat el inzulint a beteghez, és nem végez el egy szívműtétet. Az orvostudomány tudást és eszközöket teremtett. Ahhoz, hogy ezekből társadalmi méretű egészségnyereség legyen, szakemberekre, intézményekre, irányításra, szabályozásra és finanszírozásra volt szükség. A XX. század másik nagy egészségtörténeti teljesítménye ezért az volt, hogy az orvostudomány eredményei köré felépült egy önálló társadalmi és intézményi rendszer. A következő részben azt nézzük meg, hogyan született meg az orvosi egészségügy.
Adatforrások: OECD Health Statistics és System of Health Accounts; Központi Statisztikai Hivatal STADAT; Eurostat; United Nations World Population Prospects; Nobel Prize – Physiology or Medicine; WHO; CDC Morbidity and Mortality Weekly Report; Bunker–Frazier–Mosteller: Improving Health: Measuring Effects of Medical Care, 1994. Az egyes történeti adatok eltérő földrajzi körre vonatkoznak; ezt a szöveg minden esetben jelzi.
A szerző életmódorvos-háziorvos, marketing-minőségirányítási közgazdász, egészségügyi menedzser
