A határidős kereskedés rendet tenne az egészségügyben is?

A pénzügyi derivatívák, a határidős piaci kontraktusok az 1970-es években jelentek meg a tőkepiacokon. Akkoriban az Egyesült Államok gazdaságára a magas kamatszint és a magas infláció volt jellemző. Az 1980-as évekre mindkettő jelentősen csökkent a határidős kamatügyletek bevezetését követően.

Az évtized elején az olajpiacokat a gyors ármozgások, volatilis kereskedés és a gyakran alacsony kínálat jellemezte. Bevezették a határidős olajkontraktusokat, különböző határidőkre lehet adott mennyiségű és minőségű olajat venni a tőzsdén - pár év múlva stabilizálódtak az árak.

A két példa megmutatja a határidős piacok és termékek valódi jelentőségét: az adott iparágak, szektorok piaci szereplői átháríthatják az áringadozásokból eredő kockázatot, a befektetők, spekulánsok előtt pedig új piacok nyílnak meg, bővíthetik portfóliójukat.

A határidős piacokon kialakuló árak irányadóak az aktuális, spot jegyzésekre is - ezen keresztül kerül szinkronba a jelenlegi helyzet és a jövőre vonatkozó várakozások.

Amerikai közgazdászok szerint napjainkban az egészségügyi ellátások ára szabadult el - fenntarthatatlanul drága szintre.

Az USA-ban több biztosítós modell működik, a biztosítók drágán szolgáltatnak, a biztosítottak hozzájárulása a kezeléshez magas és jellemző az is, hogy a drágább kezeléseket egész egyszerűen nem fizetik ki.

Greg Simon, a Biden Cancer Initiative (amely Joe Biden, volt amerikai alelnök, jelenleg a demokraták elnökjelöltjének szervezete) igazgatója és egy Wall Street-i veterán, a biotechnológiai szektor egyik legismertebb magánbefektetője, Jeff Feldman szerint így itt az ideje, hogy ebben a szektorban is rendet tegyen a határidős piac.

A tőkepiacok, a határidős ügyletek véleményük szerint ezen a területen is képesek hatékonyan szabályozni az árakat - hasonló módon, mint ahogy azt a ‘70-es években a kamatokkal, a ‘80-as években pedig az olajárakkal tették. A tőzsde egy klasszikusan kétirányú piac - van egy eladó és van egy vevő, ketten állapodnak meg az árban, így jön létre egy tőzsdei ügylet.

Ezzel szemben az egészségügy egy tipikusan egyirányú piac. A pácienst ellátja az orvos, majd ezt követően elkéri a számlát a biztosítótól, vagy a betegtől. A betegnek (a biztosítónak) azonban fogalma sincs a kezelés megkezdésekor, hogy mindez mennyibe fog kerülni, milyen kiegészítő kezelésekre lesz szükség, milyen hosszan tart a kúra, milyen előre nem látott költségek merülhetnek fel.

Ha hitelből veszünk egy lakást, vagy egy autót, a jövőbeni költségek kiszámíthatóak, főleg ha fix kamatozású a hitelünk. De változó kamatozás eseténi is vannak irányadó benchmarkok, határidős állampapír kontraktusok, amelyekből legalább megközelítőleg meg tudjuk becsülni jövőbeni kiadásainkat. Az egészségügyi piac teljes homály ilyen szempontból. Az USA-ban a magáncsőd leggyakrabban valamilyen előre nem látott orvosi kezelés miatt következik be. Az amerikai szisztémára jellemző, hogy a cégek, a munkaadók maguk kötnek biztosítást alkalmazottaiknak.

Fedezni próbálják jövőbeni kockázataikat, esetünkben foglalkoztatottaik esetleges betegségét. Hasonló ez ahhoz, ahogy fedezik a kamatkockázatukat, az energiaárak, a deviza árfolyamok, de még az időjárás esetleges nem várt változásából adódó rizikót.

Az egészségügyi kockázatokkal azonban nem tudnak mit kezdeni. A biztosítók óvatosak, a felnövekvő generációk egészségügyi kockázatait nagyon nehéz megbecsülni, így ársokkok várják a jövőben megbetegedőket.

Adódik a kérdés: ha ez ekkora probléma, a pénzpiacokon miért nem jelent meg eddig erre valamilyen megoldás?

A válasz erre az, hogy azért, mert nem lehet pontosan meghatározni az egészségügyi kiadások komponenseit.

Nézzük például az energiapiart. Számos pénzügyi instrumentum van, amely reprezentálja az olaj, a gázolaj, a földgáz, a szén feldolgozásának különböző fázisait. Hasonló ez az agrártermékek esetében is: a búzára, kukoricára, szójára és még egy csomó más termékre is lehet határidős, fedezeti kontraktust kötni - így védekezhetnek a piaci szereplők a nem várt, például időjárási események, vagy mondjuk a növényvédő szerek árváltozásai ellen.

Ahhoz, hogy az egészségügyre vonatkozóan valami hasonló terméket kreáljunk, képesnek kellene lennünk a különböző gyógyszerek, eljárások, kezelések árváltozásainak reprezentálására. Ehhez adatokra, adatbázisokra lenne szükség, amelyek azonban egészen a legutóbbi időkig nem álltak rendelkezésre.

Az elmúlt években azonban létrejöttek (az USA-ban) olyan elektronikus adatbázisok, amelyekben anonim módon gyűjtik össze a betegek kezelésének különböző fázisait, költségeit, a gyógyszerek árát. Ebből máris lehet kontraktust gyártani:

megállapíthatjuk, hogy egy páciens bizonyos kezelése egy évben átlagosan mennyibe kerül.

Ennek alapján a biztosítók már képesek lehetnek arra, hogy a kockázatot - határidős kontraktusok révén - szétterítik a tőkepiacokon. Az Egyesült Államok egy évben durván 350 milliárd dollárt költ olajra. Ennek alapján feltételezhetjük, hogy a határidős piacokon pár száz milliárd dollár értékben kötnek az olajhoz kapcsolódó ügyleteket.

Az USA-ban nagyjából hasonló nagyságrendben költenek egy évben a cukorbetegséghez kapcsolódó kiadásokra, viszont semmilyen olyan pénzügyi konstrukció nincs, amely képes lenne stabilizálni a szektorban a kezelések, a készítmények árát.

Az amerikai egészségügy - hasonlóan a világ számos más országához - jövedelem alapon áraz, vagyis a szolgáltatók a piaci jövedelmekhez szabják áraikat a helyett, hogy költség alapon áraznának. A digitális korban azonban már rendelkezésre állnak azok az adatbázisok, amelyek alapján az egyes kezelések árára vonatkozó indexeket lehet megállapítani. Ezek alapul szolgálhatnak határidős kontraktusoknak, amelyek a szektor minden résztvevője számára optimalizálhatnák kiadásaikat, várható bevételeiket.

Egy kórház például eladhatná sebészeti beavatkozásait egy biztosítónak nagy tételben olyan árakon, amelyeket a piac alakított ki. Egy beteg piaci benchmarkok által kialakított árakon vásárolhata gyógyszert, kezelést.

Az egészségügyi határidős piac kialakulása segíthetne abban, hogy kisimuljanak az áringadozások, csökkenjenek és kiszámíthatóbbak legyenek az árak. Ez egyaránt érdeke lenne a gyógyszergyáraknak, a szolgáltatóknak és az ellátást igénybe vevőknek.

Magyarországon fényévekre vagyunk egy ilyen típusú szabályozástól, hiányoznak az ehhez szükséges adatok. “Nálunk az egészségügyre fordított költségvetési kiadások 8-10 százalékát arra kéne fordítani, hogy a többit hogyan költsük el” - nyilatkozta korábban a növekedés.hu-nak Gulácsi László, a Budapesti Corvinus Egyetem Egészségügyi Közgazdaságtan tanszékének vezetője.

A szakember szerint megfelelő adatbázisok híján jelenleg képtelenek vagyunk megmondani azt, hogy az egyes ellátási területek milyen színvonalon dolgoznak. Költjük a pénzt, de azt nem tudjuk, hogy azt megfelelően költik-e, és milyen hatékonysággal hasznosul.

A kormány tavaly decemberben határozott arról, hogy minőségi indikátorok bevezetésére van szükség az egészségügyben és az ehhez szükséges adatgyűjtésről. A kormányhatározat szerint az EMMI-nek egy átfogó, az egészségügyi szakmák összességére kiterjedő ráfodítási adatgyűjtést kell elvégeznie, ami alapján felül lehet vizsgálni az egyes ellátások díjtételeit. Az intézkedés célja egy valós költségekre épülő finanszírozás rendszer kidolgozása.