A kínai kriptodeviza átalakíthatja a világ pénzügyeit

A 2000-es évek közepétől kezdve Peking egyre komolyabb erőfeszítéseket tett azért, hogy nemzetközi befolyását pénzügyi műveletein keresztül is növelje.

Jó példa volt erre az úgynevezett dim sum kötvény, amelyet a helyi devizában, renminbiben bocsáthattak ki külföldi országok vagy vállalatok. Meglepő, de tény, hogy a kontinensnyi ázsiai országban erősen terjeszkedő McDonalds is kibocsátott ilyen papírt. Sőt, Magyarország is bocsátott ki ilyen pandakötvényt. A kínai pénzügyi hegemónia kiterjesztésének része volt a britektől visszakapott Hongkong (hongkongi dollár) és a Portugáliától visszakapott Makaó (makaói pataca) bevonása a közös valutaövezetbe.

Ahogy a kínai gazdaság egyre nagyobb teret hódított el a világkereskedelemből, úgy vált egyre logikusabbá, hogy fizetőeszköze is tükrözze ezt a súlyt. A cél adott volt: minél több államban váljon tartalékdevizává a kínai fizetőeszköz. Közgazdasági szempontból ez logikus is, hiszen ha egy országgal nagy a kereskedelmi forgalom, akkor célszerű annak az országnak a devizájából tartalékokat képezni. A 19. században például az angol font volt ilyen tartalékdeviza, tükrözte a brit birodalom gazdasági erejét és politikai befolyását, a pénzen keresztül is összefogta a brit gyarmatbirodalmat.

Napjainkban az amerikai dollár számít a legfontosabb tartalékdevizának, de ahogy az unipoláris világrend felborult, más devizák is csatlakoztak hozzá: a japán jen, az euró és a kínai jüan. A kínai deviza hivatalos neve renminbi, (az emberek pénze) ennek mértékegysége a jüan.

Ahhoz azonban, hogy egy fizetőeszközből tartalékdeviza legyen, több kell annál, mintsem hogy az azt kibocsátó állam gazdasági súlya nagy legyen. Gazdasági, politikai és piaci feltételeknek is teljesülniük kell. Kínában egypártrendszer van, s annak ellenére, hogy a kapitalizmus számos formája jelen van már az országban, továbbra is a pekingi pártközpont irányítja a pénzügyi politikát. A jüan ebből a szempontból kockázatokat hordoz.

Némi leegyszerűsítéssel mondhatjuk azt, hogy az amerikai jegybankban, a Federal Reserveben nagyobb a globális pénzpiacok bizalma, mint a kínai jegybankban.A digitális jegybanki pénz gondolata azonban érdekes fordulatot hoz ebbe a történetbe. A renminbi digitális verziója képes lehet olyan területeken jól szerepelni, amelyeken a dollár befolyása csökkenőben van. Tipikusan ilyenek az afrikai országok. Számos olyan afrikai jegybank van, amelynek a hitelessége gyakorlatilag egyenlő a nullával - hosszú évek súlyos inflációja, devizáik leértékelődése.

Nigériában például volt, hogy még a fekete piacon is nehéz volt dollárhoz hozzájutni, miután a helyi fizetőeszköz, a naira árfolyama összeomlott.

Kína az új Selyemút kezdeményezés során nagyon erős gazdasági pozíciókat épített ki Afrikában: utak, vasutak, kikötők, bányák kerültek kínai tulajdonba. Az afrikai országokra jellemző az is, hogy dollárban vannak eladósodva, s saját devizáik leértékelődése csak még drágábbá teszi az adósság visszafizetését. A többnyire nyersanyag kitermelésből és exportból élő afrikai országok ezért dollárban számolnak el kereskedelmi partnereikkel, nemzetközi árupiacokon is többnyire dollárban jegyzik az árakat. Peking részéről azonban a gazdasági térhódítás logikussá teszi a jüanban való elszámolást.

Adódik a kérdés, hogy minek ehhez a digitális fizetőeszköz, miért ne lehetne a jó öreg készpénzt, vagy a vállalati tranzakciókhoz a számlapénzt használni? Kétféle válasz is van. Az egyik az, hogy a készpénz drága. Legyártani, kezelni, szállítani, biztosítani, váltani - költséges mulatság. A másik az afrikai pénzügyi közvetítő rendszer elmaradottsága. Nincs infrastruktúra, kevés a bank, a bankfiók, az emberek nem szokták meg, hogy bankszámlájuk legyen. A mobiltelefon viszont viszonylag elterjedt, így azon keresztül intézik pénzügyeiket - márpedig erre kiválóan alkalmas egy digitális deviza.

Peking egy másik területen is igyekszik teret nyerni a globális pénzügyekben. Ez az 5G technológia.

Amelyik szabvány elfogadottabb lesz a világban, az óriási előnyre tesz szert. Nem véletlen, hogy a kínai állam ilyen erőkkel áll be a Huawei 5G-s fejlesztései, beruházásai mögé, mint ahogy sem véletlen, hogy Donald Trump amerikai elnök ekkora erőkkel igyekszik a kínai céget kiszorítani a piacról.

A washingtoni szankciós politikában persze a mobiltelefon piacnak is van szerepe, de az igazi hangsúly azon van, hogy ki szerzi meg az 5G hálózatok fölötti ellenőrzést. A digitalizáció és a decentralizáció - egy digitális valuta két legfőbb ismérve - pótolhatja a totalitárius kínai rendszerrel szembeni bizalmatlanságot.

A piaci szereplők lehet, hogy bizalmatlanok a kínai állammal, a jegybankkal szemben, viszont elfogadóbbak például a ByteDance (a TikTok tulajdonosa) vagy az Alibaba fizetési megoldásaival.

Nem véletlen az sem, hogy a digitális pénz bevezetésére irányuló kínai törekvések tavaly felgyorsultak, miután a Facebook bejelentette, hogy saját digitális fizetőeszközt fejleszt ki, a Librát. Az amerikai cég szerint ennek nagy előnye az lenne, hogy stabil árfolyammal rendelkezne, azt a hivatalosan, a szuverén államok által kibocsátott főbb devizák árfolyamához kötnék. Így elkerülhető lenne a kriptodevizák egyik legnagyobb kockázata: az óriási árfolyamingadozás.

A pénzkibocsátás azonban állami monopólium a nemzetállamok létrejötte óta. A reneszánsz korában, a pénzügyi rendszer kialakulásának korai szakaszában a bankok váltókat, fizetési kötelezettségeket bocsátottak ki - ezek voltak a bankjegyek elődei. A 19. század végén az Egyesült Államokban gyakorlatilag bárki bocsáthatott ki pénzt, magánbankok, vállalatok, éttermek, közszolgáltató intézmények, még magánszemélyek is. Ha csődbe ment a kibocsátó, elértéktelenedett az általa jegyzett pénz. Ennek a gyakorlatnak egy 1863-as törvény vetett véget. Ausztráliában például azzal szabtak gátat a hasonló helyzetnek 1910-ben, hogy a magánpénz kibocsátókat magas adóval sújtották. Az amerikai állam a Federal Reserve-re ruházta át a pénzkibocsátás monopóliumát.

A pénz tehát egyfelől bizalom kérdése, másfelől monopólium is, amelyet az állam nem szívesen enged ki a kezéből. Ezért meszelték el az amerikaiak a Facebook kezdeményezését és ez az a pont, ahol Kína előzhet, ha a többi nagyhatalomnál gyorsabban áll elő a saját, állami digitális pénzével. A cél egy olyan szabályozott, globális hálózat, amelyben a lakossági, kiskereskedelmi fizetések, tranzakciók gyorsan, olcsón és biztonságosan hajthatók végre.

Peking el is rendelte, hogy néhány kínai nagyvárosban kísérleti jelleggel vezessék be a digitális pénzt, a DCEP. Kávézók, gyorséttermek, kiskereskedelmi boltok, színházak, könyvesboltok a tesztalanyok.Az Alipay és a WeChat Pay felhasználóinak köszönhetően a kínai okostelefon tulajdonosok 80 százaléka tudja fizetésre használni mobilját, ez a legmagasabb arány a világon.

Jogos kérdés, hogy mi különbözteti meg a jegybanki digitális pénzt a “sima”, készpénz nélküli fizetéstől. A válasz nagyon egyszerű, ha a pénzügyi közvetítő, vagyis a bank csődbe megy vagy fizetésképtelenné válik, a betétes, felhasználó pénze akkor sem vész el, hiszen azt közvetlenül a jegybank garantálja.

Peking már a pandémia előtt be akarta vezetni a digitális pénzt, a járvány azonban felgyorsította a folyamatot.

A digitális pénz természetének megértéséhez Szabó Gergely és Kollarik András, az MNB szakértőinek elemzése segítséget nyújt.

A modern világban a készpénz visszaszorulóban van - írják -, a különböző formákban megjelenő számlapénz vált a legnépszerűbb pénztartási formává. A jelenlegi szabályok szerint azonban a a háztartások és a vállalatok nem nyithatnak számlát a jegybanknál, illetve nem rendelkezhetnek digitális jegybankpénzzel, számlapénzt kizárólag kereskedelmi bankokon keresztül, azaz bankbetét formájában tarthatnak. A technológia fejlődésével azonban akár az is lehetővé válik, hogy a jegybank – a fő feladataira való fókusz megtartása mellett – nagy mennyiségű számlát kezeljen, illetve dematerializált jegybankpénzt vezessen be - írják az MNB elemzői.