Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A könyv, amit pont azok nem fognak elolvasni, akiknek szól

Elemzések2024. márc. 22.Sz.A.

Napra pontosan 105 évvel a magyarországi Tanácsköztársaság kitörése után elgondolkodtató tanulmánykötet jelent meg a totális diktatúrákról „Marx és a Korán” címmel.

A kötet Paul Hollander, azaz Hollander Pál szociológus írásait gyűjti egy csokorba, tanulságos társadalmi-történelmi dilemmákkal a fókuszban.

A könyvbemutató időzítése nem véletlen: a kötet szerzője szenvedélyes antikommunista volt, aki mindkét totális diktatúrát a saját bőrén tapasztalhatta meg. 12 évesen a fasizmust, majd pár évvel később a kommunizmust. 1956-ban emigrált, először Angliába majd az USA-ba, de – mint a kötet összegzőjében szerepel - soha nem hagyta, hogy különbséget tegyenek hóhér és hóhér között.

A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásért Alapítvány gondozásában megjelent kötet számos olyan kérdést boncolgat, amely ma különösen aktuális.

Hollander szerint századunk egyik legérdekesebb dilemmája, hogy miért pont a kommunistapolitikai rendszerek és a legitimálásukra használt elméletek hatottak ily erővel a nyugati értelmiségiekre.

Mint írja, a baloldaliak körében ma már hittételnek számít, hogy a marxizmus elveinek és ezen elvekkel magukat legitimáló, bukott politikai rendszereknek semmi közük egymáshoz.

A kötet mai bemutatóján Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója  ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy nyugati értelmiségiek lényegében nem módosították a kommunizmushoz való hozzáállásukat: továbbra sem látják, hogy ez az ideológia működésképtelen, és eddig mindenhol katasztrófába torkollott.

A könyv aktualitásáról beszélt Fekete Rajmund, a Kommunizmuskutató Intézet igazgatója, aki szerint a kommunizmus képviselői  ott vannak ma is a különböző egyetemeken, a médiában és bizonyos hálózatokban.

Példaként hozta fel Jean Claude Juncker 6 évvel ezelőtti Marx-szobor avatását, valamint az Európai Parlamentben Lenin beidézését.Kinek ajánlható a most megjelent könyv?

A könyvbemutató résztvevői szerint pont azok nem fogják elolvasni a kötetet, akiknek szól.

Bár ez valószínűleg így van, a gyűjtemény mindazoknak jó szívvel ajánlható, akik látni szeretnék, hogy milyen pusztító hatással rendelkezhetnek egyes ideológiák.