Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Már a rokkantakat, fogyatékkal élőket is viszik a frontra - borzasztó helyzetben lehet az ukrán hadsereg utánpótlása 

Globál2024. márc. 22.Kovács Dániel
A rovat támogatója:

Nem újkeletű gyakorlat, hogy a járókelőket is pillanatok alatt besorozzák az utcán, a napokban viszont már arról érkeztek beszámolók, hogy rokkantakat, fogyatékkal élőket is összeszednek a toborzók, hiányzó ujjak, vagy veleszületett süketség sem akadály. Összegyűjtöttük a legfrissebb kárpátaljai híreket, amelyek azt mutatják, borzasztó helyzetben lehet az ukrán hadsereg utánpótlása.

“Negyven fejőstehén éhezik a Técsői járásban lévő Újbárd (Novobarovo) településen lévő gazdaságban, mert a gazdát erőszakkal a frontra küldték”- írta meg a napokban az UA-Reporter, amit a Kárpát Hír szemlézett. A kárpátaljai hírportál arról számolt be, hogy a gazdaságban 40 szarvasmarha és seregnyi sertés szenved, mert nincs takarmány és nincs, aki gondoskodjon róluk, mivel a gazdát erőszakkal mozgósították. 

Szemtanúk beszámolója alapján a pórul járt gazda mindössze a hivatalos ügyeit szerette volna Técsőn elintézni, de útközben megállították és azonnal besorozták katonának a hadkiegészítő emberei. Három napig eltűntnek hitték a szerettei, mivel a toborzó központban elvették a telefonját, haza üzenni pedig nem engedték.

Önmagában ez még nem lenne figyelemfelkeltő, a két háborús esztendő alatt a kárpátaljaiak is hozzászoktak már ahhoz, hogy pillanatok alatt besorozhatják őket, viszont a hírből az is kiderül, hogy

a balszerencsés állattenyésztő - Mihajlo Kolocsavin - súlyos egészségügyi problémákkal küzd, a jobb kezén hiányoznak az ujjak, vagyis rendes körülmények között aligha akadna toborzótiszt, aki katonai szolgálatra alkalmasnak minősíti, talán eddig pont ezért is sikerült megúsznia a besorozást.

Más, hasonló esetek is arra engednek következtetni, hogy immár válogatás nélkül viszik el harcolni a férfiakat, szintén a  Kárpát Hír írta meg, hogy Huszton egy születése óta süket fiatalembert minősítettek frontszolgálatra alkalmasnak a helyi toborzóirodában.

“Az esetről a fiatalember bizonyos Dmitrij Zsuravlj barátnője tájékoztatta a médiát. A kijevi nő elmondása szerint turista busszal utaztak Kárpátaljára. Már Huszt közelében jártak, amikor a fiatalembert és annak cimboráját az autóbuszról kényszerrel szállították le és vitték a huszti toborzóirodára. Ott az orvosi vizsgálat katonáskodásra alkalmasnak minősítette és máris a kiképzőtáborba vezényelték.

A hírforrás szerint ugyanez a katonaorvosi bizottság nem rég egy mozgássérült fiatalembert minősített egészségesnek” - foglalja össze a történteket a portál. Hozzáteszik, a huszti toborzóiroda rettegett helynek minősül, ahol erőszakkal soroznak be férfiakat a seregbe oly módon, hogy elkobozzák a személyes tárgyaikat, még a mobiltelefonjukat is.

Egyre durvább a toborzás

“A mozgósítás elutasítottsága és társadalmi igazságtalansága egyre nagyobb méreteket ölt és hatalmas indulatokat gerjeszt. Aki még nincs besorozva, mindent elkövet annak érdekében, hogy a továbbiakban is megússza azt. Aki viszont a frontvonalban kockáztatja az életét, abban érdekelt, hogy érkezzék a friss erő, az utánpótlás.

Az külön is nagy gondot jelent, hogy jelenleg a mozgósítottak átlagéletkora jócskán meghaladja a 40 évet, ezért is akarják 25 évre csökkenteni a mozgósíthatók életkorát” - írta januárban Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója. És bár maga Zelenszkij elnök nyilatkozott úgy korábban, hogy Ukrajna nem Oroszország, itt senkit sem fognak „bottal a hadseregbe kényszeríteni, a gyakorlat egészen mást mutat.

Pedig úgy tűnik, hogy aki még nincs a fronton, az jó eséllyel szeretné a továbbiakban is elkerülni, ezt mutatja, hogy az ukrán hatóságok eddig 17 ezer hadköteles korú férfit tartóztattak fel menekülés közben.

A rendőrség jelenleg kilencezer mozgósítás-elkerülési ügyben folytat vizsgálatot, ebből 2600 már bíróság előtt van. Ukrajnában aki nem akar villámgyorsan a frontra kerülni, az elrejtőzik, vagy igyekszik illegálisan külföldre jutni.

Az embercsempészek szolgáltatásai azonban több ezer euróba kerülnek, amit sokan nem tudnak kifizetni, ezért maguk vágnak neki a zöldhatárnak, és nem ritkán életüket vesztik a Tiszában. A hazai médiában is visszhangot keltett, amikor egy elfogott szökevény öngyilkosságot kísérelt meg, miután a határőrök bevitték őt a sorozási irodába, hogy ellenőrizzék a regisztrációs adatait.

Rég kimerült a hadrafoghatóság szempontjából leginkább potens generáció 

Amennyire ilyesztőek is az ukrán toborzók módszerei, olyan könnyű megtalálni a brutalitásuk hátterét. Jurij Lucenko korábbi ukrán főügyész és belügyminiszter úgy nyilatkozott, havonta 30 ezer ukrán katona esik el vagy sebesül meg a harcokban, ezt pedig egyre nehezebb pótolni. 

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt beszélgettünk erről Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértővel, aki rámutatott, a demográfiai kérdéseket általában le szokták azzal rendezni, hogy összehasonlítják Oroszország és Ukrajna lakosságát. Pofon egyszerű, fent van a Wikipédián, 143,4 millió fő áll szemben 43,79 millióval.

Ez így is több mint háromszoros különbséget jelent, és ma már nem is pontos, hiszen Ukrajna elvesztette a Krímet, és részlegesen négy megyét is, ezek lakosságával így már nem számolhat, emellett sokan dolgoznak külföldön, vagy a háború hatására hagyták el az országot.

A szakértő ugyanakkor mélyebbre ásott, és a korfákat is összehasonlította, a háborús törekvések szempontjából ugyanis nem mindegy, hogy húszévesekből, vagy nagymamákból van több. Az ENSZ steril adatait vetette össze, és azt találta, hogy

a 20 és 24 év közötti korcsoportokban kilencszeres az orosz túlerő, a következő sávban hatszoros.

Robert C. Castel már tavaly is arra hívta fel a figyelmet, hogy Ukrajna kénytelen nagyon fiatal, vagy idős állampolgárait is a frontra küldeni, ami azt jelenti, hogy a hadrafoghatóság szempontjából leginkább potens generáció már ki lett merítve, a helyzet pedig csak romlott azóta. Éppen ezért, hacsak nagyot nem változik a geopolitikai helyzet, arra lehet számítani, hogy egyre kevésbé lesz titok, hogy NATO-katonák tevékenykednek keleti szomszédunkban, és az sem meglepő, hogy Emmanuel Macron francia elnök pár hete kijelentette, nem kizárt, hogy a NATO egyes országai katonákat fognak küldeni Ukrajnába.