Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

A leghalálosabb puska milliókkal végzett – az ukrán háborúban is bevetik

Elemzések2023. nov. 25.D.J.

Ha a pusztító fegyverek feltalálói kerülnek elő, minden bizonnyal elsők között merülnek fel bennünk az atombomba megalkotói. Pedig a nukleáris fegyverek „csak” százezrekkel végeztek. A legnépszerűbb gépkarabély, az AK-47 ennél egy nagyságrenddel több ember halálát okozta.

A hidegháború egyik jelképe volt. Forradalmi dalokban, versekben és zászlókban is megjelent. Az afrikai Mozambik épp úgy a lobogójára tűzte, mint a Hezbollah terrorcsoport.

Az AK-47 arra lett kitalálva, hogy akkor is működjön, amikor a világ kezd szétesni a használói körül. Ha nincs idő a karbantartásra, a katonák képzésére, ha hóban, sárban, homokban kell kúszni és senki se tud vagy akar arra figyelni, hogy a puska ne mocskolódjon be, az AK-47 akkor is bevetésre kész.

A változattól függően mindössze nyolc mozgó alkatrészből áll. A szét- és összeszerelését akár egy gyerek is könnyen meg tudja tanulni. Sokszor sajnos a polgárháborúkban meg is taníttatták velük.

Először 1956-ban vetették be élesben a magyar forradalmárok ellen és azóta nagyobb fegyveres konfliktusok tucatjában kerültek elő az AK-47-esek.

Bár számos fejlettebb verziója készült el, nem tud kikopni a világ színpadáról: a harci jelentések alapján az ukrán háborúban is megfordul a katonák kezében, méghozzá mindkét oldalon. Az USA most ősszel küldött is Ukrajnának 1 millió AK-47-es lőszert, miután azokat iráni csempészektől lefoglalták. Eredetileg jemeni húszi lázadóknak vitték a lőszereket.

Kijevben is a civilek van, hogy AK-47-esekkel gyakorlatoznak a szabadidejükben, ahogy azaz AP Hírügynökség beszámolójából is kiderült.

A legendás fegyver megalkotója Mihail Kalasnyikov először egy kórházi lábadozás közben kezdett el tervezni egy gépkarabélyt. A második világháború poklában harkocsizóként sebesült meg. A gyógyulása közben sokat hallgatta a bajtársai sírámait arról, hogy nincs elég jó harci felszerelésük.

Végül strapabíró fegyverét, az AK-47-et 1949-ben rendszeresítette a szovjet hadsereg.

Kalasnyikov szívesen dicsekedett azzal, hogy a puskája jobb, mint az amerikai hadsereg M16-osa. "A vietnami háború alatt" - mondta egy 2007-es interjúban - "az amerikai katonák eldobták az M16-osukat, hogy AK-47-eseket és a hozzá való töltényeket szerezzék meg a halott vietnami katonáktól"

Becslések szerint mintegy 100 millió AK-47-est gyártottak már le a világon, mintegy felét Oroszországon kívül, jó részét mindenféle engedély nélkül. Ezeknek a fegyvereknek az élettartama akár 20-40 évet is kitehet.

Ahogy elárasztotta a világot sok bűnözőhöz és terroristához is eljutott: például amikor a müncheni olimpiai falut 1972-ben túszejtők rohamozták meg, a támadók Kalasnyikovokkal voltak felfegyverkezve.

Az USA-ban pedig voltak olyan tömeggyilkosságok, ahol az elkövetők, például Dallasban vagy a kaliforniai Stocktonban AK-t lengettek a kezükben.

A mexikói drogkartellek fegyveresei annyit használták az évtizedek során, hogy saját szlenget is kreáltak az AK-hoz: az ívelt tárjukat sokszor kecskeszarvnak hívják.

Mihail Kalasnyikov, aki 2013-ban hunyt el sokáig azt vallotta, hogy a politikusok és a háborúk és nem ő tehet arról, hogy a fegyvere milliók életét oltotta ki. Viszont idős korára, mintha új megvilágításban látta volna az életét. Levelet küldött az orosz ortodox egyház vezetőjének, amelyben azt írta:

"Lelkemben elviselhetetlen a fájdalom. Folyton ugyanazt a megoldhatatlan kérdést teszem fel magamnak: ha az én fegyverem emberek életét oltotta ki, akkor ez azt jelenti, hogy én vagyok a felelős a halálukért?"