A tényleges kamatszint már jóval magasabb, mint az alapkamat

A korábbi nagy kamatcsökkentés

Nagy eredmény volt, amikor az évtized első felében sikerült a jegybanki alapkamatot és egyben a piaci kamatszintet a korábbi irreális magasságokból alacsony szintre lehozni, majd egy újabb kamatcsökkentési ciklusban egész 0,9 százalékig mérsékelni. Ezt követően pedig nem konvencionális eszközökkel még ennél is lejjebb, lényegében 0 közelébe került a BUBOR, a bankközi piaci kamatszint.

Ez lehetővé tette egyrészt az állam kamatterheinek csökkentését, miután a belföldön kibocsátott államkötvények után jóval kisebb kamatot kellett fizetnie a költségvetésnek, mint korábban, másrészt a hitelfelvevők is könnyebb helyzetbe kerültek, ami különösen a lakáshiteleknél volt nagy könnyítés.

Kettévált a kötvénypiac

A kamatcsökkentés egy szektorban ugyanakkor megállt egy adott szinten: az ÁKK a lakosság számára értékesített fél, egy és kétéves állampapírok esetében magasabb kamatot fizetett, mint az ugyanilyen intézményi kötvények kamata, illetve piaci hozamszintje. Kezdetben az eltérés még nem volt jelentős, és az alacsony infláció miatt az inflációkövető kötvények hozama sem volt kiugróan magas.

Felszaladt a lakossági, lenn maradt az intézményi kamat

A tavalyi évben azonban az infláció növekedésével párhuzamosan az ÁKK több lépésben megemelte az említett rövid futamidejű kötvények kamatát, az inflációkövető kötvények kamata, illetve hozama pedig értelemszerűen megugrott azáltal, hogy az infláció a jegybanki célként meghatározott 3 százalék közelébe ért, sőt idén már meg is haladta azt.

A lakosság tehát már jóval magasabb kamatot kapott, mint akár a jegybanki alapkamat, akár az azonos futamidejű intézményi államkötvények hozama. A lakossági állampapír-állomány közben nagyjából 7000 milliárd forintra emelkedett, ami a lakossági megtakarítások nem elhanyagolható hányada, ezáltal már a gazdasági hatások is értelemszerűen mások lettek, mintha a lakosság is csak a piaci kamatszintet kapta volna.

Kvázi szigorítás

A magasabb kamat óhatatlanul nagyobb megtakarítási kedvet eredményez, így már valamilyen méretű monetáris szigorító hatása is van a gazdaság egészére nézve.

Az állam célja azonban az volt, hogy ennél nagyobb legyen a lakossági állampapír-megtakarítás, még ha ezért jóval nagyobb kamatot kell is fizetni, mint az intézményeknek, ennek pedig fő oka, hogy az államadósságon belül lejáró devizahiteleket illetve devizaalapú, külföldön eladott kötvényeket a hazai lakossági megtakarításokkal finanszírozzák. A cél immár 11 milliárd forint értékű lakossági állampapír állomány lett (a teljes államadósság több mint harmada), ezért idén július 1-ejétől kibocsátották a MÁP Pluszt, ami a teljes lejáratra közel 5 százalékos hozamot biztosít, de kamatforduló utáni visszaváltás esetén rövidebb időre is magas hozamhoz juttatja a befektetőket, ráadásul immár adómentesen.

Háromszoros eltérés

A lakosság számára elérhető kamatszint már egy éves lejáratra is nettó 3,75 százalék, 5 évre pedig 4,95 százalék. Hasonló lejáratra az intézményi kötvények hozama mindössze 0,2, illetve 1,25 százalék. Az eltérés óriási: a lakossági hozam az intézményi többszöröse. Eddig 1300 milliárd forint értékben fogyott a kötvényből, a teljes lakossági állampapír-megtakarítás már 8000 milliárd forint fölött van.

Ha a lakosság csak akkora hozamot érne el, mint az intézmények, minden bizonnyal lényegesen alacsonyabb lenne a megtakarítás, több pénz áramlana más befektetésbe, parkolna banki folyószámlán, vagy költenék el. Így nyilvánvaló, hogy ha a gazdaság egészét nézzük, nem egy 0,9 százalékos számmal meghatározható alapkamat hatását látjuk, hanem ennél lényegesen magasabbat, persze pontosan nehéz meghatározni, milyen arányban vegyük figyelembe a lakossági, illetve intézményi szint hatását.

Az alapkamat maradhat, a szigorítás megtörtént

Ha így nézzük, akkor ez a kvázi szigorítás, pénzelvonás olyan hatást gyakorol, mintha már most sokkal magasabb lenne a jegybanki alapkamat, a bankközi kamatról nem is beszélve. Így a jegybanknak nincs is igazán szüksége a hagyományos értelemben vett monetáris kondíciók szigorítására, hisz a szigorítás kvázi megvalósult a lakossági állampapírok által.

Ezzel a megoldással az állam elérte, hogy a lakossági és vállalati hitelek kamata alacsony legyen, ugyanakkor a lakosság magas kamatot érhessen el megtakarításain, amire így az állam külön pénzt szán. Így aki hitelt vesz fel, valamint a lakossági megtakarító egyaránt elégedett, monetáris politikai szempontból is megvan a kívánt hatás.

Babaváró: kétirányú hatás

Egy új tényező léphet még fel, mégpedig a babaváró támogatás által. Ez a különleges eszköz egyszerre tekinthető lazításnak és szigorításnak, mivel a lakosság nagyösszegű pénzhez jut általa (lazítás), a bankok viszont kockázatmentesen viszonylag magas kamatra helyezik ki így a pénzüket, amit eddig csak állampapír vásárlással oldhattak meg, ők persze az alacsony hozamú intézményi papírt vehetik alapesetben.

Döntő lesz, hogy mennyi babaváró támogatást folyósítanak, de ha úgy tekintjük, hogy a két hatás majdnem kioltja egymást (pláne, ha a hitelfelvevők egy része nem költi el a kamatmentes pénzt, hanem állampapírt vesz belőle), akkor összességében csak enyhe lazításnak kell tekintenünk.. Így ezt figyelembe véve is a ténylegesnél egy lényegesen magasabb, de nem túl magas számmal határozhatjuk meg a kvázi alapkamatot. Tegnap vizsgáltuk, hogy környezetünkben mekkora az alapkamat, miközben a környező országokban nincs külön lakossági állampapírkamat.

Cseh és lengyel szinteken

Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy tényleges kamatszintünk megfelel az önálló valutát használó visegrádi országok 1,5-2 százalékos szintjének, miközben jegybanki kondícióink jóval lazábbak, a lakosság kockázatmentes befektetési lehetőségei pedig különösen kedvezőek.