A tragikus afganisztáni kivonulás akár tönkre is teheti Biden elnökségét

Elemzések2021. aug. 22.D.J.

Saját párttársai és nemzetközi szövetségesei is támadják az elhamarkodott kivonulás miatt.

Az amerikai csapatok kivonulása Afganisztánból ennél rosszabbul már aligha sikerülhetett volna. Az USA támogatásával felszerelt mintegy 300 ezer fős afgán hadsereg valamint a rendőri erők pillanatok alatt feloszlottak, a kormány szélnek eredt a tálibok pedig könnyedén bevették az egész országot.

A háború, amely 20 évig tartott végül minden jel szerint amerikai vereséggel ért véget.

A világhálót a napokban, ahogy az iszlamisták offenzívája a végéhez ért, ellepték a megrázó felvételek. Néhány helybéli, aki menekülni akart a szélsőségesek elől, megpróbált felmászni az amerikai gépekre. A repülőkről többen lezuhantak és szörnyet haltak.

A tragikusan koordinált kivonulást az USA-ban most nem csak az ellenzék, hanem a kormánypárti politikusok is keményen támadják.

Mint például a demokrata Tom Carper, aki a Szenátus Belbiztonsági Bizottságának is a tagja.

De Joe Biden elnök akkor lepődhet meg igazán, ha mostanában bekapcsolta a TV-t vagy kinyitotta az újságokat. Az amerikai sajtónak ugyanis az a része, amely eddig kifejezetten barátian írt az elnökségéről, most élesen támadja a külpolitikáját.

A CNN katasztrófáról ír, az MSNBC Biden beszédét támadja, melyben az afgán helyzetet értékelte.

A New York Times-ban pedig nemrég jelent meg egy véleménycikk, mely azt fejtegeti, hogy a mostani vereség hamarosan óriási problémává nőhet, mivel az ország mágnesként vonzhatja majd a radikálisokat, ráadásul szerintük a vereség tönkretette Amerika geopolitikai pozícióját is.

Ilyen erős szavakkal roppant ritkán kritizálja az amerikai sajtó a demokrata elnököt.

De Biden kivonulását most a nemzetközi szövetségesei sem kímélik.

"A Nyugat romokban hever. Rosszul ítéltük meg a tálibok erejét, és ez egyértelmű kudarc" - jelentette ki a napokban Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter.

Norbert Röttgen, a német parlament külügyi bizottságának vezetője is hasonlóan vélekedik. Szerinte a rosszul levezényelt kivonulás alapvető károkat okozott a Nyugat politikai és erkölcsi hitelességében. Röttgen kapcsán fontos leszögezni, hogy Bident régóta ismeri és egész eddig kifejezetten bizakodó volt az elnöksége kapcsán.

Bár Angela Merkel német kancellár nem fogalmazott olyan erősen, mint Röttgen, zárt ajtók mögött ő is jelezte: az elhamarkodott kivonulást hibaként értékeli.

Adja magát a kérdés: vajon milyen hatással lesz a mostani katasztrófa Joe Biden megítélésére? Jövőre félidős választások lesznek a tengerentúlon. A demokraták veszthetnek Afganisztán miatt?

A válasz nem egyszerű. A mostani afgán eseményeket gyakran hozza párhuzamba a sajtó a vietnámi vereséggel. Csakhogy Vietnám az akkori elnök Gerald Ford népszerűségét nem tette tönkre. Akkor 1975-ben hiába jöttek megrázó felvételek arról, ahogy Saigonban a háború utolsó napjaiban, kétségbeesetten evakuálják az embereket,

Ford elnök népszerűsége egy kicsit még nőtt is a kivonulás után.

Később pedig Vietnám már nem számított igazán fontos politikai kérdésnek. Bár az elnökválasztást később elvesztette, ennek Vietnámhoz nem igen volt köze.

Szemben az amerikai sajtóval és a politikusokkal az amerikai embereket nem igazán érdeklik a külhoni háborúk. A mostani kivonulást a túlnyomó többség támogatta. A legfrissebb felmérések is arról adnak számot, hogy a tálib offenzíva fényében is

csak az amerikaiak 37 százaléka szeretné, ha az USA Afganisztánban maradna – legalábbis ez derül ki a Politico/Morning Consult felméréséből.

Az kétségtelen tény, hogy a közvélemény-kutatások arra is rávilágítottak, hogy a kivonulás mikéntje nem tetszik az átlagpolgároknak. Az egyik kutatás szerint az amerikaiak 69 százaléka szerint Biden ezen a téren rossz munkát végzett.

De pár hónap vagy egy év múlva, ahogy annak idején Vietnámon, úgy minden bizonnyal Afganisztánon is túlteszi majd magát az átlag szavazó és inkább fogja érdekelni őket a belügyi helyzet.

Viszont sok múlik azon is, hogy pontosan mi fog történni a következő hónapokban Afganisztánban. Ha a térség destabilizálódik, illetve ha beindulnak a leszámolások, és a civilek sanyargatásáról készült képek és videók ellepik a közösségi oldalakat, akkor még az is lehet, hogy a háború sötét örökségét Biden nem tudja majd egykönnyen lerázni magáról.