Arcképek a magyar panteonból - Ismerje meg a két kiváló Ráday-t

Apa és fiú egy tősgyökeres magyar köznemesi családból. Mit köszönhetünk nekik? Ha csak annyit mondunk, hogy Ráday Pál II. Rákóczi Ferenc belső titkára, majd kancelláriájának igazgatója volt, aki a fejedelemmel együtt foglalta írásba a szabadságharc legfontosabb dokumentumait, s ő szerkesztette az első magyarországi hírlapot; fia, Ráday Gedeon pedig a magyar felvilágosodás és nyelvújítás előfutára, a modern magyar verstan megalapítója, akinek hatalmas könyvtára a magyar szellemi élet bázisa lett, – akkor már ebből is látható, hogy nem akármilyen emberek voltak.

Apa és fiú – két különböző szerepet játszó személyiség: az egyik a nemzeti függetlenség és a vallásszabadság bajnoka, a küzdelem elbukása után pedig a protestánsok ellenállásának vezére; a másik a politika terétől félrevonuló, csak szívében kuruc, irodalomszervező és könyvgyűjtő, a kettő sorsa azonban eggyé olvad a nemzet szolgálatában. Mélyen hívő református emberekként életük vezérlő elve az volt, hogy azt a munkát kell teljes szívvel-lélekkel és minden erőnkkel végezni, amelyre Isten itt és most alkalmat és lehetőséget ad, s nem a mi személyünk a fontos, hanem a küldetés, amelynek teljesítéséről Őneki tartozunk felelősséggel.

Ráday Pál 1677. július 2-án Losoncon, a mai magyar–szlovák határhoz közeli híres kisvárosban született, édesapja, Pest vármegye későbbi alispánja a református, édesanyja az evangélikus felekezethez tartozott. Iskolai tanulmányai befejezésekor, 18 éves korában már folyékonyan beszélt és írt latinul, németül és franciául is. Előbb Nógrád és Hont vármegye jegyzője, későbbi apósa, mellett gyakornokoskodott, majd két évig hadi gyakorlaton volt gróf Forgách Simon horvát bán mellett mint titkár és így vett részt a Magyarország török uralom alóli felszabadításáért folyó két hadjáratban. A háború végén, 1699-ben a Nógrád vármegyei rendek az ifjú Rádayt választották főjegyzőnek, s négy év múlva eljegyezte a 13 éves Kajaly Klárát.

1703-ban a gácsi várba szorult nógrádi nemesség letette a kuruc felkelés élére álló Rákóczinak a hűségesküt, az egyedül vonakodó Rádayt a nála csupán egy évvel idősebb ifjú fejedelem szép szóval nyerte meg a maga számára. Mégpedig olyannyira sikeresen, hogy mindjárt meg is tette belső titkárának, s együtt fogalmazták meg az 1704 elején közétett, a szabadságharc okairól és céljairól a keresztény világhoz intézett latin nyelvű kiáltványt, mely így kezdődik (magyar fordításban):

Megújulnak a DICSŐSÉGES MAGYAR NEMZETNEK régi sebei, és hazánk megsebesült szabadságának mostoha kézzel ennyiszer enyhíttetett sebhelye, minekutána alattomban elbágyadott tagjai, az Austriai Háznak Isten ítéletéből való birodalma alatt, féltvén hogy ép részére is reá hat a végső veszedelem, fegyverrel kíván elvágattatni.

Ráday a fejedelem személyes megbízottjaként fontos diplomáciai feladatokat látott el, többször tárgyalt külföldi uralkodókkal – mások mellett XII. Károly svéd királlyal és Nagy Péter orosz cárral – Rákóczi követeként, s idehaza ő tartotta kézben a kuruc állam diplomáciai levelezését, kiáltványait, országgyűlési előterjesztéseit. A külföld hiteles tájékoztatását, egyben a Habsburg-propaganda ellensúlyozását szolgálta az első magyarországi hírlap, amely Mercurius Veridicus Ex Hungaria címmel 1705 és 1710 között jelent meg.

Az újság ötlete gróf Esterházy Antaltól származott, s a szerkesztésével Rákóczi legfőbb bizalmasát, Rádayt bízta meg, aki nemcsak szóban, de írásban is erőteljesen és hatásosan fogalmazott, s így ő alapozta meg a magyar publicisztika műfaját.

Amikor a szabadságharc vége előtt Lengyelországba ment Rákóczi nem fogadta el (az általa a kuruc haderő főparancsnokává kinevezett) báró Károlyi Sándor generális által 1711. május 1-jén aláírt szatmári békét, és nem kívánt hazatérni, Ráday Pál pár hónap vívódás után megírta a nagyságos fejedelemnek búcsúlevelét, hazajött és Bécsben letette a hűségesküt az új magyar királynak, Habsburg III. Károlynak.

Tehát ő az önkéntes száműzetés helyett a hazáját és a családját választotta.

Már 34 éves volt, de még alig volt együtt 1705-ben elvett fiatal feleségével, nem volt saját otthonuk sem. Ekkor kezdődött meg élete második szakasza, s ettől fogva fő feladatának az otthonteremtést, a gyermeknevelést, református egyháza szolgálatát és a magyar művelődés előmozdítását tartotta. Hazatérése után a felesége, Kajaly Klára által apjától örökölt Pécelre, a ma Budapest XVII. kerületével határos, akkor még kis községbe költöztek, ahol udvarházat építettek; ezt aztán fiuk, Gedeon építette át – a szomszédos, gödöllői Grassalkovich-kastély mintájára ­– a ma is impozáns és látogatható barokk kastéllyá.

Ráday Pál, a nemzeti függetlenség bajnoka hivatását gyermekeire hagyta örökül. A függetlenség ügyét a nemzeti művelődés szolgálatával folytatta, már ő maga céltudatosan gyűjtötte a 17. századi protestáns ortodoxia és a puritanizmus, a történeti és jogi szakirodalom magyar és nem magyar műveit. Nemcsak gyűjtötte, hanem írta is a könyveket.

Költőként és publicistaként is megemlékezik róla irodalomtörténetünk. Leghíresebb munkája A lelki meghódulás, avagy a keresztyén embernek imádságbéli kötelességei… (Kassa, 1710) című imádságos könyve, melyet feleségének fordított latinból magyar nyelvre, számos kiadást ért meg. Korának legjobb vallásos költői közé tartozott, zsoltárait a protestáns templomokban sokáig énekelték. Emellett a Rákóczi-szabadságharc során megszerzett politikai és diplomáciai tapasztalatait főként egyháza, hitsorsosai számára kamatoztatta a vallásszabadságért vívott harc mezején. Már az 1712-es országgyűlés vallásügyi tárgyalásain világossá vált, hogy a protestánsok vallásszabadságának védelmére szükség van olyan megbízottra, aki irányítja és összefogja ezt a tevékenységet. Ezért ráruházták az első ízben őáltala betöltött egyetemes főgondnoki tisztet, ami a magyarországi református egyház legfőbb, világi személy által betölthető tisztsége.

Az 1733. május 20-án Pécelen elhunyt Ráday Pál életművét fia, az 1713. október 1-jén született Ráday Gedeon folytatta és gazdagította, főként művelődési, irodalmi és nyelvi téren. Az ő péceli kastélya lett Széphalom előzménye, s Ráday Gedeon volt Kazinczy Ferenc, a 19. század elejei „irodalmi diktátor” mestere és körének legfőbb példaképe, útmutatója.

A fiú tevékenysége kevésbé volt látványos, mint az apáé, de szellemi hatása alighanem még mélyebb és maradandóbb. A fiú az apa péceli református vallásos-tudósi otthonában nevelkedett, majd Pozsonyban, Berlinben és Frankfurtban tanult protestáns teológiát, filozófiát, történelmet és költészetet, magánórákon pedig francia nyelvet, rajzot és táncot.

Húszéves volt, amikor apja meghalt, ekkor jött haza gazdálkodni Ludányba: a birtokkal, a nemesi vagyonnal és a tudással. Hamarosan azt a Szentpétery Katalint vette nőül, akiben művelt asszonyra, valódi szellemi társra talált. Ezután felépítette péceli kastélyát, amelyben tekintélyes helyet foglalt el a könyvtár. Az a híres könyvtár, amelynek alapjait édesapja vetette meg, s amelynek bővítésére a fiú nagyon sokat áldozott, s amely így a felvilágosodás korának legjelentősebb közép-európai köznemesi könyvtárává lett.

A bibliotéka Ráday Gedeon idejében afféle nyilvános intézményként is működött; szinte minden érdeklődőt, adatra, könyvre kíváncsi olvasót – köztük elsősorban kora protestáns értelmiségét – kiszolgált, az olvasni és tanulni akarókat vendégül látta, a tudósoknak postázta a kért könyveket. Amikor Bod Pétertől, a polihisztor erdélyi református lelkipásztortól megtudta, hogy már hozzáfogott az irodalomtörténeti lexikona anya­gá­nak összehordásához, készséggel szolgált a saját könyvtára legbecsesebb műveivel neki, hogy mennél teljesebb anyagot gyűjthessen össze. Nem véletlenül éppen Rádaynak írta meg Bod Péter 1756-ban azt az ötletét, hogy más nemzetek példájára egy tudós társaságot kellene felállítani, amely a magyar nyelv ékesítését és megerősítését szolgálná. A két Ráday által létrehozott enciklopédikus gyűjtemény 1859-ben a Dunamelléki Református Egyházkerület tulajdonába került, amelynek Ráday Múzeuma nevével a gyűjtemény alapját megteremtő Ráday-családra emlékezik.

A könyvtáralapító és irodalomszervező, péceli kastélyában ifjú irodalmár kortársait rendszeresen vendégül látó, kiterjedt mecénási-patrónusi tevékenységet folytató Ráday Gedeon a magyar felvilágosodás első vezéregyénisége volt, emellett évtizedeken át aktívan részt vett Pest-Pilis-Solt vármegye közéletében és a valláspolitikai küzdelmekben.

A Pécelre zarándokoló fiatalok mosolyogva emlegették a fogatlan, kopasz bácsikát, aki otthon paróka helyett kötött sapkát visel, de elámultak műveltségén, okosságán, szívélyességén. Egy ízben még a császár, II. József is meglátogatta péceli kastélyában, s a fiával együtt bárói rangra emelte, majd 1790-ben II. Lipót császár grófi címet adományozott neki. Két év múlva, 1792. augusztus 6-án hunyt el Pécelen.

Érdemes megemlíteni, hogy a rendkívül művelt Ráday Gedeon költőként és műfordítóként a modern magyar verselésnek is megalapozója. Az Újszövetséget fordító Sylvester János örökségéhez visszanyúlva az antik ritmikát kívánta meghonosítani a magyar költészetben. Az időmértékes magyar vers meghonosításában elsősorban klasszikusok (például Horatius, Ovidius) műveinek általa fordított szövegeit használta, a fordításokhoz készített számos jegyzete megmaradt. La Fontaine fabuláinak fordítása mellett eredeti meséket verselt meg. Az elfeledett Zrínyi Miklósra ő hívta fel Kazinczyék figyelmét, s Zrínyi-átirataival ő volt a magyar költői próza megalkotója. Nemcsak Kazinczy, hanem Csokonai művei révén is népszerű lett a Ráday Gedeon által kifejlesztett új, rímes-időmértékes verselés.

Költői munkássága mégis csak töredékekben maradt fenn, aminek az az oka, hogy egyetlen, szintén Gedeon nevű fia – aki a bécsi udvar magas rangú tisztviselője volt – közvetlenül apja halála után ­tűzbe dobta, megsemmisítette az egész költői hagyatékot.

Az udvarhű politikus nem méltányolta és nem szerette, hogy az apja költő, és saját tekintélyét féltette attól, hogy ha napvilágot látnának, akkor bárki bármit mondhat, írhat róluk. Így mi már nem tudjuk valójában, hogy milyen költő is volt Ráday Gedeon, miért tartották mesterüknek a magyar felvilágosodás legnagyobb írói, költői.