555 éve koronázták meg Mátyás királyt! Iszonyú drágán vette az ereklyét

Elemzések2019. márc 29.Faggyas Sándor

Közismert, hogy a törökverő hős Hunyadi János kisebbik fiát, az alig tizenöt éves Mátyást 1458. január 24-én választotta magyar királlyá a rendi országgyűlés. Azt azonban sokan nem tudják, hogy „igazi” királlyá, azaz legitim, szuverén uralkodóvá csak jó hat évvel később vált, amikor – éppen 555 éve – 1464. március 29-én, Székesfehérváron a Szent Koronával megkoronázta az esztergomi érsek. Az pedig még kevésbé ismert, hogy bár már 1463 júliusában hazatért a huszonhárom évvel korábban ellopott és Ausztriába vitt ereklye, miért csak nyolc hónappal később történt meg a Mátyásnak égetően fontos koronázás?

A Szent Korona rendkívüli kalandokkal teli sorsa önmagában is jelképezi a magyar állam több mint ezeréves viharos történelmét. A Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét megtestesítő, Szent István királyhoz kötődő legbecsesebb nemzeti ereklyénket (eddigi ismereteink szerint) tizenegy ízben vitték külföldre és hozták haza.

Ezek sorában a negyedik eset a 15. század közepén történt, amikor Mátyás király visszaszerezte Habsburg III. Frigyestől a felségjelvényt, és koronázásával megkezdődött a magyar történelem egyik legdicsőségesebb, bár meglehetősen rövid, alig több mint negyed százados fejezete.

Miért és hogyan került külföldre a korona?

A történet dióhéjban úgy foglalható össze, hogy az 1439. október végén meghalt magyar király, Habsburg Albert özvegye, Erzsébet királyné – néhai Luxemburgi Zsigmond magyar király és Cillei Borbála királyné lánya – az 1440. februárban megszületett fiát, Lászlót akarta magyar királlyá választatni.

Mivel a magyar politikai elit többsége az ifjú Jagelló Ulászló lengyel királyt kívánta meghívni a magyar trónra, ezért a királyné a Szent Korona megszerzésével próbálta a főurakat kész tények elé állítani.

Legitim uralkodónak ugyanis hagyományosan az számított a Magyar Királyságban, akit Szent István koronájával, a székesfehérvári bazilikában az esztergomi érsek koronázott meg.

A hármas szabály miatt kellett a nápolyi Anjou-házból származó Károly Róbertet 1310-ben harmadszor is megkoronázni, miután – az Árpád-ház férfiági kihalását követő trónviszályt lezárva – már megválasztott magyar királyként sikerült megszereznie a Prágát, Brünnt, majd Erdélyt is megjárt koronázási ékszereket.

Az állapotos Erzsébet királyné 1440 elején Visegrádra utazott, ahol udvarhölgye, a német Kottanner Jánosné Wolfram Ilona a fellegvár kincseskamrájában őrzött Szent Koronát a február 21-ére virradó éjjel ellopta és kicsempészte a várból, s a komáromi várba vitte, ahol Erzsébet a rákövetkező éjjel megszülte fiát, Habsburg V. Lászlót, négy hónappal férje, Albert halála után.

Mire Ulászló magyar támogatóival megérkezett Budára, az özvegy királyné rábeszélésére Szécsi Dénes esztergomi érsek május 15-én Székesfehérváron szabályosan magyar királlyá koronázta a pár hónapos csecsemőt.

Ezután Erzsébet kisfiával és a Szent Koronával együtt Győrbe, majd Pozsonyba távozott, s miután az országgyűlés által megválasztott Ulászlót egy másik koronával szintén magyar királlyá koronázták, Erzsébet a csecsemő László királyt, majd 1440 novemberében a Szent koronát is néhai férje rokonának, Habsburg III. Frigyes német-római királynak, leendő császárnak adta át megőrzésre.

Frigyes sem Ulászló királynak, sem Hunyadi János kormányzónak, sem a tényleges uralkodást 1453-ban megkezdő V. Lászlónak nem adta át a koronát, mert annak birtokában igyekezett politikai befolyást gyakorolni Magyarországon.

A felnőttkort el nem érő Habsburg László 1457. novemberi hirtelen halálát követően királlyá választott Hunyadi Mátyás mindent megtett a korona visszaszerzéséért, hogy legitim király lehessen, ezért ő és tanácsadói határozottan elvetették azt az ötletet, hogy őt is azzal a „pótkoronával” avassák királlyá, amellyel tizennyolc évvel korábban Ulászlót.

Az ifjú Mátyás esélyeit rontotta, hogy az ellene összefogó nagyurak 1459 februárjában Németújváron magyar királlyá választották III. Frigyes császárt, aki azonban nem tett komoly kísérletet arra, hogy érvényt szerezzen új címének.

Sőt, miután egykori saját titkára, II. Piusz pápa a királyság kérdésében határozottan Mátyás mellé állt, s a császár egyre élesebb konfliktusba keveredett mind saját öccsével, mind Podjebrád György cseh királlyal, 1462-ben már hajlandónak mutatkozott a korona visszaadására – persze kemény feltételekkel.

A hosszadalmas alkudozást Vitéz János váradi püspök – a Hunyadi-fiúk egykori, igazi nevelője, az ország talán legműveltebb főembere, a magyar koronaeszme egyik megfogalmazója – irányította, s nagyrészt neki köszönhető, hogy 1463-ban megszületett a bécsújhelyi béke és vele a megállapodás a korona visszaadásáról.

A váltságdíj összege elképesztően magas, 80 ezer aranyforint volt, ami az akkori Magyar Királyság bevételeinek harmadát-negyedét tette ki. Ez ma mintegy négy-ötezer milliárd forintnak felelne meg!

Ezenkívül Frigyes haláláig megtarthatta a magyar királyi címet és Sopront kivéve az általa még 1445-ben elfoglalt nyugat-magyarországi várakat és uradalmakat. Sőt a császár fiává fogadott Mátyás abba is beleegyezett, hogy ha törvényes örökös nélkül halna meg, akkor Frigyes vagy leszármazottai öröklik a magyar trónt. Ez utóbbi feltételbe nyilván könnyen belement Mátyás, hiszen még csak húszéves volt, és már 1461-ben feleségül vette a gyermek cseh királylányt, Podjebrád Katalint.

Az 1463. július 24-én Mátyás követei – Vitéz János püspök, Pálóczi László országbíró és Szapolyai Imre kincstartó – által Bécsújhely kapujában átvett Szent Koronát háromnapos közszemlére tették Sorponban, majd Budára szállították.

Mátyást mégis csak nyolc hónap múlva, 1464. március 29-én, nagycsütörtökön koronázták Magyarország királyává a székesfehérvári bazilikában.

Hogy mi volt ennek az oka? Miért nem volt sürgős Mátyásnak a megkoronázása, holott királlyá választása óta ez volt a leghőbb vágya, hiszen enélkül nem lehetett igazi, szuverén király…

Erre nincs igazán megnyugtató válaszunk.

A történészek többsége szerint valószínűleg azért halasztotta el a koronázást, mert fontosabbnak tartotta, hogy személyesen vezesse a török elleni délvidéki hadműveletet.

Ugyanis II. Mehmed oszmán szultán – aki 1453-ban csaknem kéthónapos ostrommal bevette Konstantinápolyt, és ezzel megszüntette a Nyugatrómai Birodalmat ezer évvel túlélő Bizánci Birodalmat, de aki 1456 júliusában Nándorfehérvárnál súlyos vereséget szenvedett Hunyadi Jánostól – 1463 tavaszán, Szerbia teljes meghódítása után megtámadta Boszniát. Magyarországra csak egy kisebb török sereg tört be, amelyet nyáron Mátyás megvert, de ahelyett, hogy visszatért volna Budára, ahol már ott volt a korona, (szokatlan módon ősszel) hadjáratot indított Boszniába, ahol három hónapos nehéz ostrommal karácsonyra elfoglalta a bevehetetlennek hitt Jajca várát és elhódította a töröktől Bosznia egy részét. Ekkortájt tűzhette ki a koronázás időpontját 1464. március végére, ő maga február közepén érkezett vissza Budára.

A koronázást most már az sem hátráltatta, hogy Mátyás alig tizennégy éves felesége, Katalin március 8-án szülésben meghalt gyermekével együtt.

Van olyan feltételezés is, hogy Mátyás azért várt annyit a koronázással, mert az 1463 nyarán visszaszerzett királyi koronát – a Szent Korona alsó, bizánci eredetű abroncsa – egybedolgoztatta az I. Ulászló koronázásakor használt alkalmi, latin feliratos koronával, hogy zárt koronát kapjon, amire azért volt szüksége, hogy majdan a német-római császári címet is elnyerhesse.

Ekkor tűzhették csúcsdíszként a keresztet a korona tetejére, a bizánci császári diadémok mintájára. Mivel ez a roppant bonyolult ötvösmunka hosszabb időt vehetett igénybe, ez indokolhatja, hogy miért kellett várni nyolc hónapot a koronázással, de amikor végre elkészült, még a királyné halála és a kötelező gyász sem volt akadály.