Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Az oroszok képzés nélkül küldik a vesztükbe a katonáikat?

Elemzések2022. nov. 13.D.J.

Egy Moszkvában besorozott katona elárulta: a bevetés előtt nem tartottak nekik se lőgyakorlatot se elméleti képzést.

Az egyik orosz kiképzőközpont előtt kisebb tömeg gyülekezik. A hozzátartozók igyekeznek ellátni az újonc katonákat: csizmát, svájcisapkát, golyóálló mellényt, hátizsákot, gyógyszert, kötszert és élelmiszert adnak nekik.

 „Ennek nem így kéne történnie” – mondja egy Elena nevű nő a helyi Samara Online nevű lapnak – „Mindent nekünk kell megvennünk”.

Kapacitáshiány

A hivatalos orosz források szerint a szeptember 21-én elrendelt mozgósítás rendben halad. A 300 ezer katonából 220 ezer már bevonult: 16 ezer közülük Ukrajnában harcol, a többieket 80 kiképzőtáborban és hat oktatási központban készítik fel a bevetésekre.

Az orosz Honvédelmi Minisztérium egyik propaganda videójában egy Magomed nevű katona lelkesen számol be a képzésről:

Általában elmondható, hogy az újoncok jól felszereltek, készen állnak a harci műveletekre, és alig várják, hogy csatlakozzanak a harci egységek soraihoz és megsemmisítsék az ellenséget.

Ám ahhoz, hogy a mozgósítás kapcsán beleakadjunk néhány szkeptikus hangba nem kell messzire ennünk. Gleb Irisov, a légierő egykori hadnagya, aki korábban az orosz állami hírügynökség, a TASS elemzője volt, azt mondja: Moszkva a Szovjetunió összeomlása óta nem bír elegendő kapacitással ahhoz, hogy ilyen óriási számban képezzen ki katonákat. Nincs elég ember a feladathoz még békeidőben sem, nem hogy háborúban.

A Kreml láthatóan nem a minőségre, hanem a mennyiségre helyezi a hangsúlyt és arra számíthatnak, hogy több százezer katona még akkoris ha nincs elég jól felkészítve, képes megfordítani a háború menetét.

Hogy kinek mennyi képzés jut az szinte szerencse dolga.

Egy Moszkvában besorozott katona elárulta: velük például az ezredparancsnokuk közölte, hogy a bevetés előtt nem tartanak se lőgyakorlatot se elméleti képzést.

Hasonlóan járt a 36 éves Anton Borisov is, akit a szeptemberi behívó után pár nap múlva ki is küldtek Ukrajnába, ahol hamar elesett. Az apja Vladimir Borisov egy helyi lapnak a 74.ru-nak elmondta: hiába mutatják a tréningekről készült videókat a TV-ben, a valóságban jó pár besorozott ebből semmit nem lát.

A mozgósítottak, akik hazatelefonálnak olykor egészen riasztó képet vázolnak fel a beszámolóikban.

Van ahol nincs elég élelmiszer, a tisztek pedig meglopják a katonákat. Néhányan könyörögnek a családjuknak: valamiképp érjék el, hogy visszajuthassanak Oroszországba. Mivel az újoncok között sokan leisszák magukat, a hatóságok néhány régióban elrendelték, hogy a katonai bázisok 300 méteres körzetében nem lehet szeszes italt árulni. Jó páran a közösségi oldalakra feltöltött videókban mutatják meg a világnak miféle áldatlan állapotok uralkodnak a seregnél.

Videó néhány besorozott katonáról

A mozgósítás miatt már egy állami hivatalnak is elesett: a 28 éves Aleksey Martynov a moszkvai városházán dolgozott egész addig, amíg szeptember 23-án nem hívták be a seregbe. A fronton október 10-én vesztette el az életét.

Néhányan azelőtt meghalnak, hogy egyáltalán eljutnának Ukrajnába. Pár napja egy belgorodi kiképzőközpontban 11 ember hunyt el, amikor két katona tüzet nyitott a társaira.

Viszont önmagában csak azért, mert nagy a fejetlenség még nem jelenti, hogy Ukrajna hosszútávon bírni fogja a nyomást és a több százezres erősítést is fel fogják tudni tartóztatni.

A krónikus betegek hazamehetnek?

Oroszországban a behívások intézése sem megy gördülékenyen. Egy 62 éves traumatológus azt állította: a meglett kora ellenére katonai tisztviselők a klinikáján közölték vele, hogy mindössze négy órája van, hogy összepakolja a holmiját, utána be kell vonulnia a hadseregbe. Azt hogy a sorozás alatt akadtak problémák Putyin is elismerte.

Az orosz elnök korábban megígérte, hogy azokat, akiket krónikus betegségük ellenére behívtak haza fogják küldeni, akár csak a sokgyermekes apákat.