Belső HR harc zajlik Brüsszelben több tucat betöltetlen vezetői posztért

Az EU Bizottság elnöke és nagyhatalmú kabinetfőnöke Björn Seibert áldásos tevékenysége nyomán munkaerőhiány alakult ki a testületnél, betöltetlenek maradnak vezetői pozíciók, mert a kinevezésekről ők maguk akarnak személyesen dönteni - árulkodtak a Politico című lapnak brüsszeli bürokraták.

Igazgatóból, igazgatóhelyettesből, általános igazgatóból és annak helyetteseiből 70, középvezetőkből pedig körülbelül 80 fős hiány van.

Még a von der Leyen pártjához, a német kereszténydemokratákhoz (CDU) tartozó Günther Oettinger, aki korábban a költségvetésért és az emberi erőforrásokért felelős biztos volt is elismeri, hogy a betöltetlen álláshelyek száma “szokatlanul magas”.

A 2010 és 2019 között számos fontos uniós tisztséget betöltő Oettinger szerint jókora restancia halmozódott fel a személyügyi döntéseknél. Szerint ennek hátterében a pandémia által előidézett többletfeladatok állnak.

Von der Leyen 2019. decemberében vette át a Bizottság vezetését, pár hónappal a pandémia kitörése előtt.

A Berlaymont (a Bizottság székháza) kritikus hangjai szerint azonban a jól fizető pozíciókra igenis lenne kereslet, az álláshelyek von der Leyen és Seibert vezetői stílusa és módszerei miatt maradnak betöltetlenek.

Egyik legnagyobb hibájuk, hogy nem bíznak a rutinos brüsszeli hivatalnokokban és vonakodnak rájuk bízni a személyügyi döntések előkészítését.

Egyszerűbben fogalmazva: nem merik a nekik ajánlott jelöltekre bízni a posztokat, csak a saját embereiknek hisznek. A Bizottság elnöke az igazgatói szint és a felett minden személyügyi döntésbe beleszólást kér, de ez annyi energiát követel tőle, hogy még kabinetfőnöke segítségével sem győzi a kinevezéseket elbírálni.

Von der Leyen legutóbb Angela Merkel német kancellár alatt volt hadügyminiszter, és gyakorlatilag belebukott a Bundeswehr megújítási próbálkozásaiba, így Brüsszelbe száműzték, de viselt más miniszteri posztokat is Merkel alatt.

Már a kinevezésekor erős bírálatok érték, mivel kabinetfőnökét nem a Brüsszelben dolgozók, az apparátust ismerők közül választotta ki, hanem Berlinből hozta magával. Az új bizottsági elnök a bírálatok szerint szinte “bunker-mentalitásban” kezdte el hivatali idejét. Tartott a korábbi főtitkár, Juncker volt kabinetfőnöke, a nagyhatalmú, és általa túl erősnek és veszélyesnek gondolt és végül kirúgott Martin Selmayr bosszújától

Selmayrtól megszabadult, viszont a nyakán maradt a holland Frans Timmermans, aki az európai szocialisták jelöltjeként indult a Bizottság elnöki tisztségéért folytatott versenyben.

Timmermans és támogatói nem is csinálnak titkot abból, hogy a pozíciót Merkel “rabolta el” tőlük Macronnal és az Európai Tanács (ET) többi kormányfőjével együtt.

Ki vannak akadva azon is, hogy von der Leyen felrúgta az EU élére az ET által gondosan kiválogatott triumvirátust és saját emberét, a lett Valdis Dombrovskist tette meg a harmadik végrehajtó alelnöknek Timmermans és a liberális Margrethe Vestager mellé.

A csapat összeválogatása azért is ilyen lassú, mert von der Leyen tart attól, hogy belülről fúrják majd meg (mint ahogy az a német védelmi tárcánál történt, amikor közbeszerzési és költségvetési adatokat szivárogtattak ki.)

A bizalmi körbe Seibert mellett egy másik német, Jens Flosdorff mellett a Selmayr eltávolítása után előléptetett a jelenlegi főtitkár, a lettek volt uniós nagykövete Ilze Juhansone szerepel.

A házon belüli kritikák másik vonala arra irányul, hogy von der Leyen - egyébként pontosan a kinevezése körüli európai hatalmi harcok miatt - előbb egyeztet Berlinnel és Párizzsal, mintsem saját adminisztrációjával.

Vagyis nem hogy nem lehet tőle elvárni, hogy önálló akarata legyen, de szinte paranoiásan fél attól, hogy magára haragítja Merkelt vagy Macront. Saját adminisztrációjáról viszont a bírálatok szerint azt gondolja, hogy az - egyébként érthető módon -, egy erős Brüsszelben érdekelt, szemben az európai nagyhatalmakkal, és önálló hatalmi tényezőként igyekszik viselkedni. Így gyanakodva figyeli tevékenységüket, a helyett, hogy erős kézzel, és legalább a kezdetben megadott bizalommal próbálná meg irányítani őket.

Ebből tehát nem csak azt a következetést lehet levonni, hogy a kinevezési procedúra lassú, hanem azt is, hogy von der Leyen nem talál embereket, akik ebbe a légkörbe hajlandóak lennének belépni.

Így az összesen 356 közép- és felsővezetői pozícióból 75 felső- és 83 középvezetői poszt maradt betöltetlen. Döntések hiányában tűzoltás zajlik, gyakran van arra példa, hogy a vezetői poszt után a hivatali rangsorban következő személyt bízzák meg “ideiglenesen” a pozíció feladatainak ellátásával. Így a magasabb pozícióban lévők gyakran “dupláznak”, nem kinevezett beosztottjaik dolgaiért is felelnek, ami növeli leterheltségüket és így hibázásra is hajlamosabbak.

Von der Leyenék átalakították a kiválasztási struktúrát is, ami kritikusaik szerint semmi másra nem jó, mint a “hatalom megragadására”.

Az új szisztémában egy négyfős bizottság, a kabinetfőnök Bjrön Seibert, a Bizottság főtitkára Ilze Juhansone, az emberi erőforrásokért felelős biztos Gertrud Ingestad, valamint a költségvetési biztos, Johannes Hahn kabinerfőnöke, David Müller vesz részt. Ők véleményezik a szenior pozícióba szánt jelölteket.

A négyek így hatékonyan képesek blokkolni a jelentkezőket, lelassítva a kiválasztási folyamatot, amelynek legnagyobb hibája az, hogy annak a területnek a vezetője, amelybe a jelölt menne, nincs döntéshozók között. Vagyis a személyi döntéseknél felerősödött a centralizáció és kihagyják belőle az adott területért felelős vezetőt.

A helyzetet nehezíti egy amúgy üdvözlendő törekvés. Von der Leyen arra törekszik, hogy minden menedzsment szinten a férfiakkal egyenlő arányban legyenek képviselve a nők is.

Személyzeti fronton még tovább bonyolítja a helyzetet, hogy brüsszeli pletykák szerint hamarosan távozik von der Leyen kabinetjéből Peteris Ustubs, aki diplomáciai ügyekben adott neki tanácsot, valamint a gazdasági tanácsadó, Mary-Veronica Tovšak-Pleterski. A hírek szerint egész egyszerűen elegük lett von der Leyen vezetési stílusából, amely a partvonalra tette, és így demotiválta a kabinet néhány tagját, őket is beleértve, viszont koncentrált hatalmat ad Seibert és francia helyettese, Stéphanie Riso kezébe. Risoról egyébként azt tartják, hogy ő az összekötő Berlin-Párizs és Brüsszel között.