Botrányosnak tartják a helyzet félrekezelését a brit egészségügyi dolgozók

Elemzések2020. ápr. 9.Sz.A.

Nagy-Britanniában a tetőfokára hágott az egészségügyi dolgozók felháborodása a járvány teljes félrekezelése miatt.

Ha a koronavírus-járványnak vége, az angol Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS England) teljes vezetésének le kell mondania – fogalmazott drámai hangvételű levelében az NHS egyik dolgozója. Nagy-Britanniában példátlan mértékű a harag és a frusztráció, és ennek oka a kormány járványstratégiájának teljes kudarca. –  Részben azért történt mindez, mert a miniszterek nem követték az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanácsát, miszerint “tesztelni, tesztelni, tesztelni” kell.

Nem különítették el és nem zárták karanténba a gyanús eseteket, nem derítették fel a fertőzöttek kapcsolatait, az ilyen típusú betegségek kezelésének fontos alapelveit hagyták figyelmen kívül

– olvasható a The Lancet nemzetközi tekintélyű tudományos szaklap szerkesztőségi vezércikkében, amely összegyűjtötte a jogosan felháborodott brit egészségügyi dolgozók véleményét. 

Mostanra új, korlátozó stratégiára váltott a kormány, de már elkésett. Az elvesztegetett hetek miatt az NHS teljesen felkészületlenül várja a súlyos és kritikus állapotú betegek várható áradatát. A dolgozók félnek, mert nem érzik magukat biztonságban, hiszen még mindig nem rendelkeznek elegendő védőfelszereléssel és tesztekkel. A kórházak merev parancsnoki struktúrája is lehetetlenné teszi a gyors döntéseket, nincs iránymutatás, csak káosz. Van, aki már humanitárius válságról beszél, mások szerint összeomlás jön az egészségügyben. 

Londonban már most túlterheltek a kórházak, ám a közvélemény és a média sincs tisztában azzal, hogy nem nyugati színvonalú egészségügyi rendszer fogadja a betegeket.

„Hogyan fogjuk megvédeni a betegeinket és a személyzetet?” “Hogy tehetjük ezt? Ez már bűn.” “Az NHS England nem volt felkészülve ... teljesen tehetetlenek vagyunk.” – ilyen hozzászólásokat kapott a cikk szerzője a megkérdezett egészségügyi dolgozóktól. 

A cikk felidézi az angol tiszti főorvos-helyettes március 20-án elhangzott szavait is: Jenny Harries akkor azt állította, hogy elegendő védőfelszereléssel rendelkeznek, és minden ezzel kapcsolatos ellátási problémát megoldottak. Horton szerint Harries el is hitte, amit mondott. De tévedett, és ezért elnézést kellene kérnie az egészségügyi dolgozók ezreitől, akik megfelelő védőfelszerelés nélkül kénytelenek kezelni a légzőszervi tünetekkel küzdő koronavírusos betegeket. Még szájmaszkból sincs elegendő, és az orvosoknak maguknak kell beszerezniük.

Ha pedig van védőfelszerelés, nem biztos, hogy megfelel a WHO követelményeinek, és nem tanítják meg annak biztonságos használatát. Olyan is előfordult, hogy 2016-ban lejárt szavatosságú védőfelszerelést címkéztek át újabb lejáratra. Egyes kórházakban a koronavírusgyanús eseteket nem tudják elkülöníteni a többi pácienstől, a helyzet annyira kétségbeejtő, hogy sokan könnyekben törnek ki.

A fertőzésnek leginkább kitett egészségügyi személyzet sorra betegszik meg, és sokan meg is halnak.

A legtöbben nem értik, a járvány miért érte ennyire felkészületlenül a NHS-t. Hiszen figyelmeztető jel volt elég. Január 31-én épp a The Lancet hasábjain modellezték kínai szakértők a koronavírus vuhani terjedését. Joseph Wu és kollégái arra a következtetésre jutottak, hogy ebből világjárvány lesz, ezért nemzetközi szinten is cselekedni kell, gyorsan be kell szerezni a szükséges gyógyszereket, egyéni védőeszközöket, teszteket, illetve fel kell készíteni a kórházi dolgozókat is a globális járvány következményeinek kezelésére. –

Nem ártott volna, ha ezt a figyelmeztetést elolvassák a brit tiszti főorvos és társai – véli a vezércikk. Februárban még lett volna idő a koronavírus-tesztelési kapacitás bővítésére, a WHO által jóváhagyott védőruházatok beszerzésére vagy a dolgozók képzésére. Ám ezt nem tették meg, az eredmény pedig káosz és pánik, miközben betegek, köztük az NHS dolgozói halnak meg szükségtelenül. Ez nemzeti botrány – írta egy egészségügyi dolgozó. 

Nagy-Britanniában a helyzet annyira súlyos, hogy vasárnap este tévébeszédet tartott II. Erzsébet brit királynő, 68 éves uralkodása során mindössze negyedjére (a karácsonyi beszédeket leszámítva) intézett beszédet a nemzethez. A királynő minden egészségügyi dolgozónak megköszönte a munkát, és azoknak is, akik továbbra is nap mint nap, otthonaikon kívül dolgoznak a többiekért.