Brutális aszály: elkeseredett gazdák, halálos fenyegetések, összeesküvés-elméletek

Sok nagy aszályos időszak fordult elő az utóbbi években is Magyarországon, de a mostanihoz hasonló, hosszantartó száraz periódusra nemigen emlékeznek a hazai termelők.

Elsősorban a Dunától keletre gazdálkodók sodródtak kilátástalan helyzetbe, mivel területeiken sok helyütt az idén még szinte egyáltalán nem esett, így földjeik vízkészletei teljesen kimerültek.

Az egyre fokozódó szárazságnak már tavaly is voltak figyelmeztető jelei, mivel az őszi takarmánykukoricatermés a csapadékhiány hatására több mint kétmillió tonnával csökkent, most pedig az aszály már a nyári betakarítású kalászosokat – mindenekelőtt a búzahozamokat – is elintézte.

Ennek következtében a valószínűsíthető idei búzatermés 1,0-1,5 millió tonnával múlhatja alul a tavalyit, és az utóbbi öv év átlagához képest is negatív rekordnak számíthat.
A búzánál az érintett termelők árbevétel-kiesése

a mai csillagászati felvásárlási árak mellett meghaladhatja a 200 milliárd forintot, a még aratás előtt álló nagy őszi szántóföldi növények közül pedig a kukoricánál és a napraforgónál is jelentős veszteségek várhatók.

A károk nagysága ma még beláthatatlan, de az már most is borítékolható, hogy az aszály miatti terméscsökkenés e növényeknél is elérheti a több százmilliárd forintot.

A helyzet azért is súlyos, mert az orosz-ukrán háború miatti látványos terménydrágulást látva az idén a növénytermelők kivétel nélkül tetemes nyereségre számítottak.

Ezért sokuk már a nyári gabonaaratás után hatalmasat csalódott, mert a szárazság várt termésük akár felét is elvihette profitjuk jelentős részével együtt.

Ha pedig az utóbbi időszakban végbement jelentős inputanyagár-növekedést (műtrágya-, üzemanyag-, vetőmag-, növényvédőszer- és gépalkatrészdrágulást) is figyelembe vesszük, számos gazdálkodónak busás nyereség helyett olyan veszteséggel kellett szembesülnie, amely a következő őszi gazdálkodási ciklus megkezdését is veszélyezteti.

A csalódottság és a kilátástalanság a leginkább sújtott alföldi régióban ahhoz vezetett, hogy egyes termelők konteószerű magyarázatokban találták meg a fokozódó csapadékhiány okát. Hiába az éghajlatváltozást igazoló, ma már széleskörben elfogadott tudományos elemzések,

a gazdák egy része sokkal hétköznapibb okkal, a néhány éve létrehozott országos jégkármérséklő rendszer működésével hozta összefüggésbe,

hogy a jellemzően nyugatról érkező nedves légtömegek az ország keleti részbe egyre ritkábban, vagy egyáltalán nem jutnak el.

A jégkárcsökkentő rendszer a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) koordinálásával épült ki, és 2018 óta üzemel.

A létrehozást azok a kormányzati törekvések motiválták, amelyek arra irányultak, hogy a szabadföldi mezőgazdasági termelést minél nagyobb mértékben függetleníteni lehessen az időjárástól, így az ágazat kibocsátását stabilizálni, illetve folyamatosan növelni lehessen.

A hálózat arra hivatott, hogy a sokszor szintén egyre hevesebb viharok miatti jégkárokat mérsékelje, amellyel nem csak a mezőgazdasági növénykultúráknak, hanem a lakossági ingatlanoknak is védelmet nyújt.

A rendszer úgy üzemel, hogy úgynevezett talajgenerátorokkal ezüstjodidnak nevezett vegyületet juttatnak a felhőkbe. Az ezüstjodid növeli a jégképződéshez szükséges kondenzációs magok számát, így a veszélyes zivatarfelhőkben

nem nagy jégdarabok állnak össze, hanem sokkal több, kisebb jégszemcse jön létre.

Ez utóbbiak leesésükkor nagyobb valószínűséggel olvadnak el, vagy csökkennek olyan méretűre, amellyel már nem okozhatnak jelentősebb károkat.

A NAK tájékoztatása szerint máig az országban összesen 986 talajgenerátort helyeztek ki, amelyeket április 15. és szeptember 30. között működtetnek. Ezek közül 219 automata módon üzemel, míg 767-et manuálisan – generátorkezelők közreműködésével kapcsolnak ki és be.

Az eddigi adatok azt mutatják, hogy a rendszer élesítése után – a 2018-2021 években - országszerte 42 százalékkal kisebb területre érkezett jégkárbejelentés a 2015-2017-es káreseményekhez képest,

és ez éves szinten jelentősnek mondható, átlagosan mintegy 50 milliárd forintnyi érték megóvását tette lehetővé az egyre hevesebbé váló zivatarok ellenére is.

A jégkármérséklés tehát sikeresnek tekinthető, de eközben egyes gazdálkodói körök a durvuló aszályos periódusokat annak tulajdonítják, hogy a rendszer hozzájárul a szárazság jelentős növekedéséhez is.

A legáltalánosabb ellenvélemények szerint a Nyugat-Magyarországon még csapadékot hozó felhők ma már azért nem jutnak el az Alföldre, mert addigra a rendszeresen légkörbe juttatott ezüstjodid miatt az összes csapadék kihullik belőlük.

Még tovább megy egy Békés megyei meteorológiai szaktanácsadó, aki szerint „gyermekeink és unokáink jövője a tét”, mert az ezüstjodid szennyezi a környezetet és megbetegíti az embereket is.

Facebookos bejegyzéseiben – a jégkármérséklő rendszer elleni további fellépéshez támogatói összegeket kérve – azt állítja, hogy mindenre van bizonyítéka, „és már csak a vegyi, a környezettani és a biológiai kísérletek eredményei hiányoznak annak igazolásához, hogy például nem sivatagi homok, hanem az ezüstjodid végterméke hullik olykor az égből” Magyarországon is.

A szaktanácsadó üzeneteiből az elmúlt hetekben

több alföldi megyében olyan elkeseredett „gazdamozgalom” bontakozott ki, amely a talajgenerátorokat, illetve azok kezelőit vette célba.

Ennek nyomán nőtt az amiatti elégedetlenség is, hogy egyes generátorokat lakóterületek közelében helyeztek el, és ezért a félelmek szerint az emberi egészséget közvetlenül is veszélyeztetik.

Még durvább fordulatként a feldühödött gazdálkodók egyes talajgenerátorok kezelőit is inzultálták, akik közül többen halálos fenyegetéseket is kaptak.

Egyes településeken atrocitások érték a generátorkezelők családjait, és például elhangzottak olyan fenyegetések, hogy rájuk gyújtják a tarlót.

A kamara tájékoztatása szerint előfordult olyan eset is, hogy egy húsz fős társaság a kezelőt személyesen fenyegette meg, ezért az inzultus miatt rendőri segítséget kellett kérni.

A NAK a kezelőket ért fenyegetések, illetve a rémhírkeltések miatt ismeretlen tettesek ellen ügyészségi feljelentést tett, és egyes alföldi megyékben átmenetileg a jégkárcsökkentő rendszert is leállította. A köztestület a nyomozás érdekeire hivatkozva nem hozza nyilvánosságra, hogy a generátorok működtetését mely körzetekben szünetelteti, de

további problémaként hangsúlyozza, hogy az atrocitások hatására több generátor kezelésére máshol sincs jelentkező.

Ez azt eredményezi, hogy egyes területeken a jégkár ellen nem tudnak megfelelően védekezni, és ez nem csak a gazdálkodókat, hanem a lakossági ingatlanokat és ingóságokat is hátrányosan érintheti.

A jégkármérséklő rendszert ért támadások légből kapott értesüléseken, téves állításokon és félinformációkon alapulnak, ezért a NAK a fals állítások megcáfolására az alföldi térségben a működési mechanizmust több fórumon is bemutatta az utóbbi időszakban.

A tájékoztatókról készült egyes videókból ugyanakkor kiderül, hogy e szakmai konzultációk több esetben egyáltalán nem győzték meg a résztvevő termelőket.

Sokan továbbra is kitartottak ellenvéleményük mellett, és elhangzottak olyan kritikák is, hogy „inkább verje el a jég a termés egy részét, de legalább essen az eső”.

Reálisabb és mérsékeltebb termelői megközelítések szerint meg kell tartani a jégkárok elleni védekezést, de

az éghajlatváltozással összefüggésben fel kell készülni arra, hogy az időjárási szélsőségek – így a hosszantartó aszályos időszakok – nagyobb gyakorisággal fordulhatnak elő Magyarországon.

Ezért még inkább előtérbe kell helyezni az öntözés fejlesztését, amelynek érdekében az elmúlt években történtek állami lépések, de ezek kevés eredményt hoztak.

Ma a hazai gazdálkodók a mintegy 5 millió hektáros mezőgazdasági terület

1,5-2 százalékát öntözik, amely 80-100 ezer hektáros területnagyságnak felel meg, miközben az unióban 10 százalékos az öntözési arány.

A vízjogilag engedélyezett öntözhető terület ugyanakkor 170-180 ezer hektárt tesz ki, tehát a termelők különböző okokból e lehetőséget sem használják ki. Kamarai felmérések szerint viszont

a gazdálkodók összességében akár 400 ezer hektáron is öntöznének, ha a szabályozási és finanszírozási feltételek megfelelőek lennének,

illetve végre lehetne hajtani a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket is.

A mostanihoz hasonló, súlyos csapadékhiány idején akut kérdésként merülne fel az is, honnan lehetne előteremteni az öntözéshez szükséges vizet, ha a kapacitások jóval nagyobbak lennének. Ezért egyre inkább előtérbe kerülhetnek azok a korábban többször hangoztatott elképzelések is, amelyek szerint

„meg kell fogni” azt a vizet, amely a folyók vízgyűjtőin lezajló hóolvadások, illetve a többnyire csapadékosabb tavaszi időszakok nyomán az országon áthalad.

Ennek egyik módja újabb víztározók létesítése lehetne, de egyes szakértők felvetik folyóvízi duzzasztóművek megépítését is. Utóbbiak napirendre vétele a Bős-nagymarosi vízlépcső történetének ismeretében politikai szempontból kényes lépés lehetne, de

az éghajlatváltozás egyre érzékelhetőbb negatív hatásai miatt vízgazdálkodási okokból indokolt lehet

a folyóvízi duzzasztókkal kapcsolatos hazai álláspontok újraértékelése – hívják fel a figyelmet agrárágazati szakértők.