"Cégvezérként alkoholista lettem. Többször megfordult bennem, hogy kinyírom magamat"

Magyarországon az alsóbb becslések szerint is fél millió alkoholista él. Mégis hogyan lehet ezzel a függőséggel együtt élni és mi kell ahhoz, hogy valaki le tudja tenni a poharat? Erről is beszéltünk egy neve elhallgatását kérő volt cégvezérrel, Tiborral, aki hosszú évekig volt az ital rabja.

Egész életemben egyik függőségből a másikba estem. Eleinte sportfüggő voltam, aztán a munka rabja lettem, ami oda vezetett, hogy néha napokig az ágyat se láttam. Még csak 33 éves voltam, amikor gyomorvérzéssel majdnem otthagytam a fogamat.

Ezután lettem túlevő, aminek a hatására 41 évesen lefordultam a vasárnapi ebédnél az asztalról. Akkor 142 kilót nyomtam. Majd anorexiás lettem és fél év lefolyása alatt lefogytam 78 kilóra.

Egy időben már amiatt lehetett félni, hogy a testsúlycsökkenés nem fog megállni. Mi úgy mondjuk, hogy a Titanicon váltogattam a kabinokat. Különféle módon, de folyamatosan romboltam magam. Aztán jött az alkohol és a drog

meséli Tibor. Mint elmondta az országos helyzetre nincs rálátása, de a saját tapasztalata az, hogy az üzleti világban a felsővezetői, tulajdonosi körökben, főleg a partikon hamar előkerül a drog. Ő eleinte egy kis feszültségoldásra akarta használni.

„Nem volt egy konkrét nagy tragédia az életemben: egyszerűen csak nem voltam kibékülve az életemmel. Az állandó kihívások, a megfelelni vágyás, a pénzcsinálás csak frusztrált. Zavart, hogy nem tudtam igazán, mit akarok az élettel kezdeni és nem tudtam, hogy tudok kiszállni a mókuskerékből. Volt, hogy cégvezérként ezer ember dolgozott a kezem alá, de hiába vettek körbe sokan, hiába volt nagy házam, autóm, családom… magányosnak éreztem magam.

Lelkileg ott tartottam, hogy többször megfordult bennem: kinyírom magamat. Mentem pszichiáterhez is, de ez valahogy nem működött. Magam sem tudom miért. Vagy rosszul választottam, vagy én nem voltam elég őszinte. Volt, hogy másfél évig nem ittam, de akkor a feleségem azt mondta, hogy hülyébb voltam, mint amikor rendszeresen nyúltam a pohárért.”

Tibor az egész napját az alkohol és a drog köré szervezte. Végig azon járt az esze, hogy mikor tud végre hozzájutni a kábítószereihez. „Csupa olyan szert használtam, ami gyorsan kiütött és kikapcsolta az agyamat. Nem voltam az a fajta, aki a barátok körében sörözget. Otthon egyedül ittam és drogoztam.”

Az alkoholizmusát sosem titkolta az ismerősei körében.

Tibor elmondása szerint a függőség alkati kérdés is. Az alkohol terén vannak nagy ívók, akik egy nap arra kelnek, hogy le fogják tenni a poharat és onnantól nem is vágynak rá. De a többség csak úgy nem tud megválni a függőségétől. Ő 49 éves volt, amikor elhatározta, hogy változtatni fog az életén.

A döntésben az is segített, hogy az egyik barátom a 40-edik szülinapján majdnem belehalt az alkoholizmusba. Először rajta keresztül hallottam az Anonim Alkoholisták közösségéről, amelynek aztán én is a tagja lettem. A csatlakozás után hamar letettem a poharat, de a gondjaim nem oldódtak meg, mert újra munkafüggő lettem.

Fontos belátni, hogy amikor valaki függő, akkor nem a droggal, az alkohollal, a szexszel vagy bármi mással van a baj: a lelkünket kell rendbe tenni. Önmagában az ital lerakása még nem oldja meg a problémákat. Nekem is rá kellett ébrednem, hogy egy segítő közösség nélkül, amely hasonló értékrendben bízik és hisz, mint én, nem fogok előrejutni.

Fontosak voltak az önismereti foglalkozások is, amelyeknek hála némi fény tudott derülni arra, hogy miként jutottam ide. Az, hogy egész életemben egyik függőségből a másikba mentem csak idős koromra tudatosodott bennem.

Tibor élete mára teljesen megváltozott. Eladta a cégeit. Jelenleg mások segítésével, illetve közösségépítéssel foglalkozik.

A felesége időközben elhagyta. Bár 16 éve nem ivott, azt mondja, hogy az alkoholizmust az ember nem tudja maga mögött hagyni.

„Ez egy gyógyíthatatlan, progresszív, halálos betegség. Így írja le az Egészségügyi Világszervezet is. Abból a szempontból hasonlít a cukorbetegséghez, hogy egy életen át kell vele foglalkozni. Mert felgyógyulni nem lehet belőle. Legfeljebb kordában lehet tartani.

Látom sajnos a közösségben is: vannak, akik 7 vagy 15 év után visszaesnek és sokkal rosszabb állapotba kerülnek, mint a leszokás előtt. Akadnak, akik leteszik az italt, de nem találnak békét, és eldobják maguktól az életüket.

Ezért progresszív a betegség: ha nem iszunk, akkor is folyamatosan romlik az állapotunk. Tudom, hogy ha újra pohárért nyúlnék, mélyebbre zuhannék, mint valaha. Ezért, aki alkoholista és már nem iszik, annak folyamatosan foglalkoznia kell azzal, hogy rendben tartsa a lelkét.”