Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Egyre olcsóbban tankolhatunk - Hatalmas esésben az olajár

Elemzések2020. márc. 9.Harsányi Péter

A világgazdaság lassulása és a koronavírus terjedése miatt az idén hosszú idő után zsugorodhat a globális kőolajkereslet. Az OPEC országok és Oroszország ráadásul nem tudtak megállapodni a kitermelés csökkentéséről, ezért válaszul Szaúd-Arábia a jövő hónaptól növelheti a kitermelését, illetve az általa értékesített kőolaj árát drasztikusan mérsékelte. A lépéssel megnőtt az árháború veszélye. Jó eséllyel tehát újraépülhetnek a kőolajkészletek, de sok múlik azon, hogy mikor fékezik meg a koronavírust. A kőolaj árfolyama 30 százalékos mínuszban is tartózkodott a mai napon a fejlemények hatására.

Mélyrepülésben az olaj

A kínai gazdaság számottevő lassulásának és a koronavírus terjedésének következtében az év eleje óta nagyságrendileg 50 százalékot zuhant a WTI és a Brent típusú kőolaj világpiaci árfolyama.

Az OPEC országok és Oroszország ráadásul nem tudtak megállapodni a kitermelés csökkentéséről, ezért válaszul Szaúd-Arábia a jövő hónaptól növelheti a kitermelését, illetve az általa értékesített kőolaj árát mérsékelte. A lépéssel megnőtt az árháború veszélye, aminek következtében szintén komoly eladói nyomás alá került a kőolaj árfolyama. A WTI típusú kőolaj 30 dollár alatt is járt ma, mely szinteken legutóbb a 2016-os mélyrepülés idején volt az árfolyam.

Zuhanó kereslet

A Goldman Sachs befektetési bank legfrissebb tanulmánya alapján hosszú idő után 2020-ban szűkülhet a globális kőolajkereslet. A koronavírus miatt jelentősen csökken az év első hónapjaiban a gazdasági aktivitás Kínában, de a vírus terjedésével a világ más blokkjai is érintetté válhatnak.

A globális kereslet a Goldman aktuális prognózisai szerint 150 ezer hordóval mérséklődhet naponta szemben a korábbi napi +550 ezres előrejelzésekkel.

A kínai kőolajimport 20 százalékkal zsugorodhatott az elmúlt hetekben, amely még tovább eshet, amennyiben nem sikerül megfékezni a koronavírust.

A csökkenő kereslet hatására pedig újraépülhetnek a kőolajkészletek világszerte. Amiből pedig sok van, annak esik az ára. A következő ábra a kínai olajkészletek jelenlegi és várható alakulását mutatja (millió hordó).

Forrás: Goldman Sachs

Megugoró készletek

Az amerikai Energia Információs Hivatal is lefelé módosította az idei globális kőolaj keresleti és kínálati elerejelzéseit. Az intézmény szerint idén 101,97 millió hordót tehet ki a világ kőolaj kitermelése naponta, miközben a globális kereslet mindössze 101,74 millió hordó körül alakulhat.

Következésképpen minden nap átlagosan több mint 200 ezer hordó felesleg keletkezhet, aminek hatására újra megnőhetnek a kőolajkészletek világszerte. Nagy valószínűséggel még akkor is ez lesz a helyzet, ha a második félévben egy gyorsabb gazdasági kilábalás következik be.

Rosszak az előjelek

Kínában az előretekintő feldolgozóipari és szolgáltatói beszerzési menedzserindexek soha nem látott sebességgel új történelmi mélypontra estek a koronavírus hatására lebénuló gazdaság miatt. Ekkora visszaesés még a 2009-es gazdasági világválság idején sem volt tapasztalható.

Feldolgozóipari és szolgáltatói beszerzési menedzserindexek Kínában (előbbit a piros, utóbbit a kék vonal jelképezi; az 50-es középérték alatti értékek a zsugorodást jelzik)

Forrás: Zerohedge

A lakosság elhalasztott fogyasztását másrészről az is jól mutatja, hogy a kínai autóértékesítések 80 százalékkal zuhantak februárban.

Jelentősen visszaesett Kínában az acél iránti kereslet is (millió tonna).

Forrás: Zerohedge

Lesz megállapodás?

A rendkívüli bécsi ülésen az OPEC tagországok napi másfélmillió hordós kitermelés csökkentést javasoltak az idei második negyedévtől, amely a következők szerint valósulhatna meg. Az OPEC tagországoknak napi egymillió hordóval, míg a nem-OPEC szövetséges országoknak - úgymint Oroszországnak - napi félmillió hordóval kellene visszafogniuk a kitermelést.

Ez azonban több kérdőjelet is felvet. Egyrészről Oroszország egyelőre nem hajlandó csökkenteni a kitermelést. Az orosz költségvetés 40 dollár körüli átlagos olajár esetén még kiegyensúlyozott, ezért még kivárnak a döntéshozók Moszkvában.

Másrészről amennyiben mégis megegyeznek az érintett országok a kitermelés csökkentéséről, abban az esetben be is kell tartaniuk a vállalásokat (compliance rate). A múltban a nagyok közül például Oroszország és Irak nem mérsékelték a felvállalt kvótáknak megfelelően a kitermelést.

A korábbi kitermelés csökkentéssel kapcsolatos megállapodás teljesítése (kék szín – teljesítette, szürke szín – kevésbé teljesítette)

Forrás: Bloomberg

Ennyi nem elég

Jelenleg nagyságrendileg 102 millió hordó körül alakul a napi kőolaj és egyéb folyékony üzemanyagok kitermelésének volumene. A jelenlegi környezetben a korábban beharangozott megközelítőleg másfél százalékos kitermelés csökkentés jó eséllyel nem tudná megállítani a kőolaj árfolyamesését.

Ennél jóval nagyobb csökkentésre lenne szükség. Ez azonban nehézkes, hiszen ha az adott ország csökkent, akkor könnyen piaci részesedést veszíthet. Főleg úgy, hogy közben más nem OPEC ország – például az Egyesült Államok – nem fogja vissza a kitermelését vagy egyes OPEC országok nem tartják be a megállapodást. Egy igazi játékelméleti kérdés, ahol jó eséllyel nem alakul ki az optimális egyensúly.

2016 óta megközelítőleg napi 4 millió hordóval fogta vissza az OPEC a kitermelését. Az Egyesült Államok olajkitermelése ezalatt nagyságrendileg ennyivel növekedett.

Napi olajtermelés alakulása (bal oldali ábra - OPEC kitermelése; jobb oldali ábra - az Egyesült Államok olajtermelése)

Forrás: Bloomberg

Kilátások

Az egészségügyi szakemberek által felvázolt optimista forgatókönyv szerint március végén tetőzhetnek Európában és az Egyesült Államokban a koronavírussal fertőzöttek száma, ami alapvetően limitálná az olaj mélyrepülését.

A pesszimista forgatókönyv szerint ugyanakkor mindez május végére tolódhat. Ebben az esetben a világgazdaság növekedése tovább mérséklődhetne csakúgy, mint az olaj iránti globális kereslet. Ez az eshetőség további eladói nyomás alá helyezhetné az olaj árfolyamát.

Mit jelent ez ránk nézve?

Az alacsonyabb olajárak hatására csökkenhetnek az üzemanyagárak, ami alapvetően mérsékli az átmenetileg megemelkedett fogyasztói árindexet. Feltéve, ha nem alakulnak ki hiánycikkek, és nem nő meg a lakosság félelemérzete olyan mértékben a koronavírus miatt, hogy megrohamozzák az élelmiszerüzleteket és az egyéb, a napi élethez szükséges tartós fogyasztási javakat áruló boltokat.