Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Eltűnnek a Ford népszerű modelljei - Mi történik a világhírű autógyár háza táján?

Elemzések2024. nov. 10.D.F.D.

Nem lesz többé Mondeo, Focus és Fiesta. Így döntött a Ford vezérigazgatója mondván, unalmas autók helyett ikonikus járművekkel akarnak foglalkozni. A sokat vitatott kijelentés mögött ugyanakkor az áll, hogy lényegesen drágább modellek gyártására fordul rá az amerikai cég, kimondatlanul is beárazva azt, hogy a közeljövőben annyira bezuhanhat az előrejelzések szerint az amerikai és nyugat-európai középosztály fizetőképessége, hogy már kevésbé rentábilis számukra autót gyártani.

Meglepő döntést jelentett be nem rég a Ford CEO-ja, Jim Farley, ám még meglepőbb az, ahogy azt kommunikálta:

Kiszállunk az unalmas autók üzletágából, és az ikonikus járművek üzletágába lépünk

- mondta Farley a Car Magazine-nak egy nemrégiben adott interjúban.

Mindig is a személyautó-piac szívében versenyeztünk, ami a Mondeo, a Focus és a Fiesta esetében nem sikerült túl jól. Sok vásárló szerette őket, de soha nem tudták igazolni a nagyobb tőkekihelyezést - ellentétben a haszongépjárművekkel.

- tette hozzá.

Azt már eddig is tudtuk, hogy az amerikai gyártó berkeiben komoly átrendeződés folyik, Farley korábban is hangsúlyozta, hogy a vásárlók preferenciái az utóbbi években eltolódtak a kisebb szedánok és kompakt modellek irányából a nagyobb SUV-ok, crossoverek és elektromos járművek felé. A Ford célja, hogy ezekre a változásokra reagáljon, és a portfólióját ennek megfelelően alakítsa át. Az már 2022-ben eldöntött tény volt, hogy a Fiestának hamarosan mennie kell, mivel annak dacára, hogy két éve az összeladásait tekintve a harmadik legnépszerűbb Ford modell volt, a Totalcar adatai szerint akkor már komolyat zuhant a típus iránti kereslet, az augusztusi adatok szerint 45 százalékkal kevesebb, nagyjából 39 ezer darab kelt el belőle, mint 2021-ben.

Szakítanak a Ford T modell örökségével

A cégvezető egy nyilatkozatában külön kiemelte, „gondosan célzott járművekkel” akarnak foglalkozni ahelyett, hogy szélesebb fogyasztói réteget akarnának kiszolgálni. Azt is elárulta, melyik modellekket fogja a továbbiakban favorizálni: ezek a Mustang, a Raptor és a Bronco, egytől egyig magasabb kategóriás és ennek megfelelően árazott járművek, amelyek hazai valutára átszámítva átlagosan akár 26-27 millió forint körüli összegekért kelnek el. A cég ezzel vállaltan szakít örökségével, az alapító Henry Ford mottója még úgy szólt, hogy „autót mindenki számára”. Ennek köszönhetően hozták létre a Ford T-modellt, amely a világ első „népautója” lett, köszönhetően annak, hogy Henry Ford és csapata forradalmasította a járműgyártást, megfizethetővé és elérhetővé téve az autót a szélesebb közönség számára. A T-modell, amelyet 1908-ban vezettek be, több szempontból is úttörő volt: a futószalagos gyártás hatékonysága lehetővé tette a Ford számára, hogy csökkentse a T-modell árát. 1908-ban a T-modell ára 850 dollár körül volt, de az 1920-as évek elejére az ár 300 dollár alá csökkent. Ez az árkülönbség tette lehetővé, hogy az autó nem csak a gazdagok, hanem a középosztály számára is elérhetővé váljon, és sok amerikai család első járművévé lett​. A T-modell nem csak az Egyesült Államokban lett népszerű, hanem világszerte is. A Ford elkezdte a T-modell gyártását különböző országokban, így a jármű a nemzetközi piacokon is elterjedt. A megfizethetősége és megbízhatósága miatt hamar népszerű lett mindenhol. Mindez azonban most a szemléletváltásnak köszönhetően most egészen másképp alakulhat a nagyműltú gyártó háza táján ennek a változásnak a helyességét azonban eddig az eredmények kevésbé igazolták vissza. A már idézett Totalcar adatai szerint ugyanis a Fiesta és a Mondeo beszántása jelentősen rontotta a Ford európai helyzetét. Az eladások júniusig 16,9 százalékkal csökkentek, a márka piaci részesedése pedig 4,1-ről 3,3 százalékra zsugorodott. Ha jövőre a Focus gyártása is leáll, a számok tovább romolhatnak.

Ha Farley-nek lesz igaza...

Farley hangsúlyozta, hogy a Ford stratégiája arra is irányul, hogy a vállalat pénzügyileg fenntarthatóbbá váljon. A csökkenő keresletű modellek gyártásának leállítása lehetővé teszi a cég számára, hogy erőforrásait a nagyobb profitabilitást biztosító szegmensekre összpontosítsa, beleértve az észak-amerikai piacon népszerű teherautókat és a globálisan növekvő elektromos autók piacát. Ugyanakkor, amint arra a Motor1.com rámutat, 2024 első felében a három legkelendőbb modell Európában nem SUV volt. Legalábbis Európában a Ford sokat kockáztat azzal, hogy személyautó-kínálatát a Pumára, a Kugára, a Mustang Mach-E-re, néhány VW-hez kapcsolódó EV-re és a Mustangra korlátozza, amely minden bizonnyal hiánypótló termék lesz. A Focust már most kizárjuk, mert a németországi Saarlouis-i üzem jövőre befejezi a gyártást. Hozzáteszik, egy dolog az értékesítés és egy másik a haszonkulcs. Az azonban, hogy nem kínálnak „unalmas” autót, és hagyják, hogy a versenytársak leigázzák az összes keresletet, érthetetlen - írta a portál.

Azt pedig csak remélhetjük, hogy Jim Farley döntése később sem nyer majd értelmet, hiszen azzal, hogy szakított az alsó-középkategóriás autók gyártásával, kimondatlanul is arra fogadott, hogy a közeljövőben annyira bezuhan a középosztály fizetőképessége, hogy már nem lesz érdemes számukra autót gyártani. A gazdasági helyzet azonban bár borús Európában, remélhetőleg korántsem ennyire negatívak az öregkontinens kilátásai és továbbra is lesz fizetőképes piac az átlagemberek számára elérhető olcsóbb autókra is.