Ennél nagyobb hatósági pénzhamisítás nem volt Magyarországon

A trianoni békediktátum, az ország mintegy kétharmadának elvesztése sokkolta Magyarországot. Senki nem akartak belenyugodni a hatalmas veszteségbe, sem az utca embere, sem a politikusok. A magyarok elsősorban Franciaországot tartották felelősnek Trianonért.

Válasz Trianonra

1922 és 1925 között Budapesten a Térképészeti Intézetben nagy titokban és nagy mennyiségben gyártottak hamis francia 1000 frankos bankjegyeket. Úgy akartak revansot venni a trianoni veszteségekért, hogy nagy mennyiségű hamis bankjegyekkel akarták elárasztani Franciaországot, így gyengítve annak gazdaságát, rontani a frank értékét és hitelét.

Nem közvetlenül Franciaországban kezdték a terítést, hanem Európa különböző nagyvárosaiban akartak vele fizetni, illetve beváltani vagy letétbe helyezni a jegyeket. Az ily módon befolyt összeget pedig az elcsatolt területek visszaszerzéséért folyó irredenta propaganda költségeire fordították volna.

Az eszmei szerzők

Az eredeti tervek szélsőjobboldali német katonai körökhöz nyúlnak vissza, akik szintén francia frank, valamint az angol font tömeges hamisításával akarták a gyenge, erősen inflálódott német márka stabilitását elérni.

Együttműködés alakult ki a német és magyar katonai felsővezetés között. A magyarországi nyomtatáshoz szükséges gépek, alkatrészek, papír – és magyarországi pénzjegynyomtatás hiányában a szaktudás – Németországból, illetve Ausztriából érkezett. De a magyar Pénzügyminisztérium útján az országba behozott gépek és egyéb felszerelések nem kerültek leltárba.

További résztvevők

A teljes folyamat a Térképészeti Intézet Retek utcai épületében zajlott nemcsak a vezetőség, hanem a legmagasabb politikai körök tudtával és beleegyezésével. Tudott róla Nádosy Imre, országos rendőrfőkapitány, a kormány tagja. Ő szerezte a terjesztőknek a hamis útleveleket és futárigazolványokat, Rakovszky Iván belügyminiszter, Zadravecz István páter tábori püspök, akinek a lakásán tárolták egy ideig a hamisítványokat, sőt azok osztályozásában is részt vett; Teleki Pál, volt miniszterelnök, földrajztudós, sőt Bethlen István miniszterelnök is, akire az egymás közötti levelezésben István gazdaként utaltak.

Mivel a trianoni szerződés limitálta a katonaság létszámát is, a katonai funkciókat és a katonákat „szétosztották” a különböző intézmények között, így a Térképészeti Intézet, ha hivatalosan nem is, de gyakorlatilag katonai intézmény volt.

A tervezést és a gyártást Gerő László őrnagy vezette. A mozgalom élére azonban nem egy katona, hanem egy nagybirtokos állt, Windischgrätz Lajos herceg, akinek a birtokaiból jelentőst részt kártalanítás nélkül Csehszlovákiához csatoltak. Ő volt egyúttal a művelet egyik finanszírozója is.

Az első nyomatok és hibáik

1924 karácsonyára elkészültek az első, ámbár gyengére sikerült próbanyomatok. Ezt látva más minőségű papírokat hozattak, ezúttal Kölnből és Münchenből. A teljes mennyiséget, 30.000 darabot 1925 szeptemberére gyártották le.

Utána a gépeket összetörték és hulladékfémként fémkereskedőknek adták el. A jegyek részben a felszereltség és a szaktudás hiányában a vártnál gyengébben sikerültek.

A nyomatokat minőségük alapján jó, közepes és rossz csoportba osztották. Az utóbbiak egy részét el is égették.

Taposták, gyűrték a jegyeket, hogy használtnak tűnjenek. Sok mindent figyelembe vettek a hamisítók – és sok mindent nem. Megfelelő papírt nehéz volt találni, mert a francia bankjegypapír olyan rostokat is tartalmazott, amelyeket csak a francia gyarmatokról lehetett beszerezni. A papír minősége például a meglehetősen bonyolult vízjel előállításánál jelentett gondot.

Gondoltak arra is, hogy a francia jegybank belső levelezésében használt borítékot is hamisítsák, ezzel igazolva a bankjegyek hitelességét. Amiről viszont nem tudtak, az a franciák pénzkezelési szokása: a jegyeket – akár már kettő példányt is – a franciák vékony tűre szúrnak fel.

Minél többet forgott egy jegy, annál több tűszúrás nyoma látható rajta. A magyar frankutánzatokról azonban hiányoztak a tűnyomok.

Hazafias célok

Decemberben indult az akció! Hágában Jankovics Arisztid nyugalmazott vezérkari ezredes próbálkozott túladni az első hamis jegyeken – sikertelenül. A holland rendőrség az ő és a két társa bőröndjében összesen 10 millió frank névértékű hamisítványt talált.

A holland bíróság Jankovicsot és társait elítélte. Rövid időn belül Milánóban, Hamburgban, Koppenhágában is megtalálták a terjesztőket. Huszonnégy vádlott és húsz védő részvételével kezdődött meg a Budapesti Királyi Büntetőtörvényszéken a per 1926 elején.

A bíróság elismerte, hogy az elkövetőket nem anyagi érdekek, hanem hazafias célok vezérelték tettük elkövetésekor. „És amikor a papírt merítettük ki abból a vízből, akkor szemünk előtt megjelentek a gyönyörű Kárpátok vizei és folyói.” – vallotta Gerő László a tárgyaláson.

Ítélet

A törvények a pénzhamisításért öttől tíz évig terjedő börtön- és kiegészítő büntetésként pénzbüntetést szabhattak ki. A hazafias hátteret tolerálandó, meglepően enyhe ítéletek születtek. Windischgrätzet és a rendőrfőkapitányt 4-4 évre, a többi vádlottat 6 hónaptól 2 évig terjedő szabadságvesztésre, valamint pénzbüntetésre ítélték.

Az elítéltek büntetésük teljes letöltése előtt kegyelemmel szabadultak, majd folytathatták munkájukat a Térképészeti Intézetben. A per végén a Banque de France, a francia jegybank 1 frank jelképes kártérítésre tartott igényt. Mint sértett félnek, a banknak ítélte a bíróság a hamisítványokat és a nyomtatásból megmaradt eszközöket, például a nyomóköveket.Végül sem külföldön, sem Magyarországon egyetlen hamisított bankjegyet sem sikerült beváltani.

Bár a korszakban a budapesti frankhamisítás korántsem az egyedüli volt, de ez az akció öltött a legnagyobb méreteket, hatalmas sajtóérdeklődés övezte, messze túlnyúlt az ország határain, igazi nemzetközi üggyé nőtte ki magát.

Ez a hamisítási botrány irányította a figyelmet a többire és nem utolsósorban ennek a tanulságai vezettek a pénzhamisítás elleni küzdelem a korábbinál sokkal jobban szervezett nemzeti és nemzetközi összefogásához.