OECD: ennyit költünk nyugdíjra, segélyekre

Elemzések2019. feb. 8.Növekedés.hu

Az OECD készített egy részletes kimutatást a tagországok szociális kiadásairól, melyből kiderül, hogy Magyarországon nyugdíjra, egészségügyre, segélyekre és egyéb szociális kiadásokra a GDP 19,4 százalékát költjük, ami csak hajszállal marad el az OECD-átlagtól.

A vizsgált országok közül 2018-as adatok alapján - ahogyan az ábráról is leolvasható - a francia állam költi a legtöbbet szociális kiadásokra, a GDP mintegy 31,2 százalékát, majd következnek sorban a belgák - 28,9 százalék - a finnek - 28,7 százalék - és a dánok - 28,0 százalék.

Az OECD-átlag 20,1 százalék, jól látszik tehát, hogy a gáláns államok, vagyis akik közpénzből sokat költenek szociális ügyekre, igencsak bőkezűnek és gondoskodónak mondhatók.

nyugdíj

Magyarország a maga 19,4 százalékos költésével hajszálnyival marad el az OECD-átlagtól, a régiós versenytársak szintjét ugyanakkor hozza: Lengyelország, a régió legbőkezűbb szociális költője a GDP 21,1 százalékát szánja erre a célra, míg Csehországban a GDP 18,7 százalékára, Szlovákiában 17 százalékára rúgnak a szociális kiadások.

Az ábrán kék oszlopok jelzik a szociális kiadások 2018-as szintjét, míg szürke négyzetek az 1990-es, fekete vízszintes vonalak az 1960-as szinteket (Magyarországok sajnos utóbbi két adat nem áll rendelkezésre).

Szemléletes, hogy az 1960-as szinthez képest mára minden országban jelentősen, többnyire sokszorosára nőtt a szociális kiadások aránya, míg 1990-hez viszonyítva néhány kivételtől eltekintve - Hollandia, Svédország, Szlovákia - ugyancsak növekedés volt tapasztalható.

A teljes cikk a Pénzügyi Szemle Online oldalán, ITT olvasható.