Erős évet zárt a GVH: Sorjáztak a százmilliós bírságok 

Elemzések2023. dec. 30.Növekedés.hu

A GVH által kiszabott bírságok összege idén meghaladta a 2,2 milliárd forintot.

2023-ban összesen 1300-nál is több panaszt és közel 100 bejelentést kezelt a nemzeti versenyhatóság - írja a GVH.

Az idei esztendőben lezárult eljárásokban a GVH Versenytanácsa összesen több mint 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki, az elmarasztalt cégek pedig ezen felül – a versenyhatósági vizsgálatok eredményeként – még mintegy 250 millió forintos kompenzációt vállaltak a fogyasztók felé.

Idén is több kartell felszámolását fejezte GVH

Ilyen volt a több mint 300 millió forintos bírsággal zárult eljárás, amelyben az ország egészét érintő közúti kartellt tárt fel a GVH.

Említése méltó még a budapesti menetrendszerinti hajójáratok üzemeltetésére kiírt közbeszerzés elnyerésére szerveződött, dunai hajós cégek között létrejött tiltott együttműködés feltárása. Utóbbi ügyben a GVH Versenytanácsa a bírságcsökkentést is visszavonta, mert kiderült, hogy a kartellező hajós cégek csak színlelték az együttműködést a versenyhatósággal.

Mindez rávilágít arra, hogy a versenyhatóság az eljárásai során változatlanul nyitott az együttműködésre, ennek céljai és törvényi feltételei azonban csak a cégek valódi, teljes kooperációja esetén teljesülnek.

Kiemelendő, hogy 2023-ban is megérte a cégeknek visszatérni a tisztességes verseny útjára, mert a GVH-val történő együttműködéseknek köszönhető összes bírságcsökkentés mértéke mintegy 827 millió forint volt.

A GVH 2023-ban is számos új versenyfelügyeleti eljárást, közte több fogyasztóvédelmi ügyet indítottvizsgálja többek között a Wizz Air jegyértékesítési gyakorlatátvizsgálatot indított az egyik legnépszerűbb jegyportál, az Eventim hazai üzemeltetőjével szemben; illetve az egyik legnagyobb online ételrendelési portál, a Foodora tulajdonosával szemben is.

A valószínűsíthetően versenykorlátozó piaci magatartása miatt vizsgálja továbbá a GVH az egyik legnagyobb hazai üdítőgyártót, a lengyel tulajdonú Maspex Olympost.

A GVH Versenytanácsa 2023-ban összesen 89 ügyet zárt le, ami nagyságrendileg megegyezik a tavaly lezárt ügyek számával.

A bejelentési küszöb értékek emelésének köszönhetően az összefonódás (fúziós) bejelentések száma idén mintegy 20%-kal volt kevesebb az előző évi összefonódás-bejelentések számához képest, amely komoly bürokrácia csökkentő lépésnek számít.

A fúziós bejelentések 92%-a zárult le négy napon belül hatósági bizonyítvány kiadásával. 

Ezzel Európában továbbra is az egyik leggyorsabb fúziókontrollt tudhatja magáénak a magyar versenyhivatal. Idén először 100%-os volt az előzetes fúziós bejelentések (prenotifikációk) aránya Magyarországon. A 2023. július 1-jei bevezetés óta az összefonódás-bejelentések 11%-a érkezett be egyszerűsített űrlapon, ami hozzájárult a cégek adminisztrációs terheinek csökkentéséhez.

2023 a magyar fogyasztóvédelem éve is volt. A GVH nagy figyelmet fordított a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoknak jobban kitett honfitársaink - a gyermekek, az idősek, a betegek és a családok – védelmére; 2023-ban több eljárásban is ellentmondást nem tűrően lecsapott például az Elf Bar forgalmazóira.

A GVH fellépett a technológia óriásvállalatokkal szemben

Ennek egyik jó példája, hogy november 

végén lezárta a TikTok vizsgálatát, amely során globális hatású eredményeket ért el. A nemzeti versenyhatóság jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber magatartását, 2023 júliusában pedig eljárást indított a Microsofttal szemben.

A nemzeti versenyhatóság idén összesen három gyorsított ágazati vizsgálatot indított és zárt le. Ezek közül egy az online szálláshelyfoglalási piacot vizsgálta, és a GVH szakértői konkrét beavatkozási pontokat javasoltak a magyar szállásfoglalók és a hazai szállásadók védelme érdekében.

A 2023 első félévében elvégzett két gyorsított ágazati vizsgálatban a GVH szakértői az élelmiszerpiacokon (tejtermékek és tartós élelmiszerek) vizsgálták a piaci folyamatokat, illetve a kiemelkedő mértékű áremelkedés mögött rejlő okokat.

A vizsgálatok során a GVH szakértői számos javaslatot fogalmaztak meg a magyar fogyasztók védelme érdekében. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke pedig 2023 márciusában javaslatot tett az online Árfigyelő rendszer létrehozására, amely 2023. július 1-jétől az árak összehasonlíthatóságával és erőteljes versenyélénkítő hatásával - a kormányzati és más intézkedések mellett -  hozzájárult az élelmiszer-infláció jelentős mértékű csökkentéséhez, az infláció egyszámjegyűre történt leszorításához.

Folyamatos a nemzetközi érdeklődés a magyar versenyhatóság módszerei iránt a hajnali rajtaütések, a kartellek felderítése, a piacok villám elemzése (gyorsított ágazati vizsgálatok), a hatóság beavatkozásainak (fogyasztói jólét) mérése iránt - írja a GVH.