Eszelős mennyiségű pénzt fektet be a világ még mindig a fosszilis iparba

Igen ám, de utána abban bízhaenergiatunk, hogy a bolygó növekvő igényét ezek a kapacitások már tisztán szolgálják ki. Csak sajnos azt is lehet olykor érezni, hogy amikor valami rövidebb távú probléma lép fel, legyen az a Covid, az ellátási láncok zavara, vagy éppen az orosz-ukrán háborúval is felerősített energiaválság, akkor hirtelen mintha a net zero célok kicsit másodlagossá válnának.

Csak legyen valahonnan energia, jöjjön akár újra a szén, épüljenek új LNG-kapacitások – kiált fel a világ, és a fosszilis energiahordozók szegmenseiben olyan új beruházásokat valósítunk meg, amelyeknek már csak a megtérülési időhorizontjából is arra következtethetünk, hogy még évtizedekig velünk lesznek a fosszilis energiahordozók.

A nagy cégek és bankok is beruháznak, finanszíroznak

A helyzet két oldalról is megközelíthető. Természetesen meg lehet süvegelni azokat az európai intézményeket, amelyek bejelentik, hogy már nem finanszíroznak fosszilis beruházásokat, olajfúrásokat, gázvezetékeket, de egyelőre ebből nem az igények általános csökkenése keletkezik, csak új finanszírozók (korábban például oroszok, most egyre inkább kínaiak) beérkezése. Ettől függetlenül az tény, hogy a fosszilis beruházások kormányok (Ausztrália, Szaúd-Arábia, Katar, Oroszország), bankok és befektetési vállalkozások és cégek szintjén is eléggé koncentráltak.

A kanadai Waterloo Egyetem kutatói elemezték is a világ legnagyobb szén-, olaj- és gázvállalatait tartalmazó adatbázist, hogy megnevezzék a legmeghatározóbb befektetőket. A tanulmányuk szerint

mindössze 10 pénzintézet birtokolja a világ el nem égett fosszilis tüzelőanyagainak csaknem felét. A legnagyobb fosszilis cégek amúgy a Saudi Aramco, az ExxonMobil és a BP, a leginkább felelős finanszírozók pedig a Blackrock, a Vanguard és India kormánya, de sok más amerikai bank, illetve norvég, orosz és kínai felelősök is feltünnek a listán.

Ráadásul miközben az Európai unió élen jár a kibocsátás-csökkentésben, annak szabályozásában, a világ más részein, az említett Ausztrália, Szaúd-Arábia mellett Izrael, Ciprus, Marokkó, Egyiptom, Guyana és Mozambik is éppen most szeretne szénhidrogén nagyhatalommá válni, aminek érdekében hatalmas fejlesztések zajlanak.

Az óriás kazah olajberuházás

Valamikor a hetvenes-nyolcvanas években azt gondoltuk, hogy a világ olajkészletei kimerültek. Nos, ez nem így történt, újabb felfedezések, újabb kitermelési technológiák révén még mindig beláthatatlanul sok potenciális van a föld és a tengerek alatt, de az igaz, hogy egyre nehezebben, egyre zordabb körülmények mentén kell az olajat felhozni.

De óriási projektek még mindig vannak. Képzeljük el, hogy például Kazahsztánban van egy akkora projekt, a Kashagan Field, amely egymaga legalább tízszer többe került, mint Paks 2 teljes ma ismert költségvetése.

Ez a tengeri olajmező a Kaszpi-tengerben mintegy 13 milliárd hordó nyersolaj készletet rejt.

A döbbenetes találat kitermelése azonban nagyon költséges, óriási arrafelé a hőmérséklet-ingadozás, a környezetvédelmi kockázat, de maga a munka is akkora, hogy ide nem is csak tengeri offshore-platformokat építettek a kazah és nyugati cégek, hanem akár mesterséges szigeteket is, amelyen valóságos falvakban laknak a munkások. Ahogy aztán egyre inkább Kína vált a legfőbb potenciális vevővé, Kína hivatalosan is beszállt a projektbe.

Földgáz mindenfelé

Földházban, ha lehet, még eszelősebb számok futnak a világban. Itt egyszerre szeretne Katar, Ausztrália és Oroszország is a világ legnagyobb cseppfolyósított földgáz (LNG) szállítójává válni.

A világ legnagyobb kitermelési lehetősége, Irán és Katar közös gázmezője, amit Katar felől nézve, nevezzünk „Északi Mezőnek”!

Ez akkora, mint Magyarország harmada, és a tengeri mező több száz évre elegendő földgázzal bír. Ettől függetlenül nem problémamentes projekt, hiszen Katart ugyan a világ leggazdagabb országává tette, viszont Irán még a belső piacait sem bírja ellátni, konkrétan földgázhiánnyal küzd.

Az ország elleni szankciók, export- és technológiai embargó miatt a fundamentalista állam nem képes felhozni elegendő földgázt. Teherán szereti fenyegetni a világot, elsősorban Izraelt és az Egyesült Államokat, csak ezalatt Katar a közös geográfiai talapzatról szépen szippantja ki a gázt, Irán pedig elszegényedik.

Ausztrália is nagy fosszilis bajnok

Iránhoz hasonló politikai jellegű problémák fogták meg Oroszországot, a világ 10 legnagyobb ismert szárazföldi gázmezőjéből ma még 7 orosz, de a szállítási és a szankciós nehézségek miatt az oroszok mégis éppen visszaszorulnak a világpiacon.

Nem így Ausztrália, amely a saját fogyasztásán túl, a japán és a kínai ipar igényeit is kiszolgálja, és van vagy 4-5, fejenként is 40-50 milliárd dolláros offshore-projektje.

Érdekesség, hogy a távoli államot vélhetően felelős, zöld államként képzelnék el, de lakosságarányosan szinte akkora „fosszilis bajnok”, mint pár dúsgazdag közel-keleti állam.

Hiszen Ausztráliának nemcsak a földgáz-, hanem a széntermelése is gigantikus. Ugyan az összesített földgáztermelésével nincsen a top 10 termelő között, de mivel ő mindenkitől messze van, és nem éri meg vezetéket kiépíteni a célpiacaira, így nagyrészt tankerekben tudja eladni a gázt, vagyis LNG-ben top játékos. Ám talán még meglepőbb, hogy a világ országai között 25 milliós lakosságával még az 50 legnépesebb állam közé sem fér be, széntermelése top 5-ös, nála többet csak az Egyesült Államok, Kína, India, illetve Oroszország termel, vagyis csupa rendkívül népes állam.