Ezekkel a pénzekkel fizettek a történelem legellentmondásosabb magyar uralkodója idején

1848-ban a Mária Terézia által 1753-ban bevezetett konvenciós rendszer volt érvényben. Ennek célja a pénzek, pénzrendszerek középkori sokféleségének felszámolása, az egységesítés volt. 

A pénzrendszer modernizálásával a gazdaság stabilitását akarták elérni. Az ezüstalapú rendszer alapegysége 1 kölni márkából 20 forint lett. A rendszer annyira sikeresnek bizonyult, hogy – az 1811 és 1816 közötti időszakot kivéve – a pénzrendszer változatlan maradt az egész Habsburg Birodalomban 1857-ig. 

Az egységesítés felé vezető úton a következő lépés 1766-ban a verdejegyek ABC-be sorolása volt.

A hagyományos jelölést felváltotta az adott verde fontosság alapján besorolt betűjele. Így például a legfontosabb magyar pénzverde, a körmöcbányai a KB jel helyett a B-jelet kapta.

Az "A" természetesen Bécsnek volt fenntartva.

Magyarországon külön pénztörténeti fejezetet jelent az 1848–1849-es szabadságharc pénzkibocsátása, ám a pénzrendszert a forradalom sem akarta megváltoztatni. Ekkor az érmek latin és a papírpénzek német feliratát a magyar váltotta fel.

A fémpénzek birodalmi verdejegyei helyett a hagyományos magyar jelölés következett: Körmöcbánya a KB, Nagybánya a NB betűket használta ismét.

A szabadságharc után azonban visszatértek a birodalmi kibocsátások, sőt, a forradalom pénzeit nemcsak érvénytelenítették, hanem be is tiltották. 

Ferenc József koronázási zseton

104 év után vezettek be új pénzrendszert a birodalomban osztrák értékű forint néven. Ezúttal a német államokban már egységesen használt 500 gramm súlyú vámfont alapján verték a pénzeket. A Habsburg Birodalomnak ez a konvenciósnál kicsivel gyengébb valutát jelentett, ugyanis 1 konvenciós forint 1 osztrák értékű forinttal és még 5 krajcárral lett egyenlő. 

Az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés változatlanul hagyta a pénzrendszert. Viszont megjelentek a magyar feliratok a pénzérméken és visszatértek a hagyományos magyar verdejegyek. Nem rendezte a kiegyezés a jegybank kérdését sem. 

Bankjegyeket 1816 óta a kizárólagos bankjegykibocsátási joggal felruházott Osztrák Nemzeti Bank adott ki az egész birodalom számára. Magyarországon önálló jegybank hiányában is ezek a jegyek forogtak, 1800 után kötelező jelleggel. 

A bankjegyeken a kibocsátó a bank, a fémpénzeken az uralkodó volt.

Ez utóbbi a középkori uralkodói felségjogra vezethető vissza, ami a papírpénzekre nem vonatkozott. A közös bank végül 1878-ban kezdte meg munkáját Osztrák–Magyar Bank néven, elvileg két székhellyel, Bécsben és Budapesten.

Szintén Ferenc József uralkodására esik egy érdekes, országok közötti pénzügyi együttműködés, a Latin Éremunió, hivatalos nevén a Latin Monetáris Szövetség. Az uniót Franciaország vezetése mellett Belgium, Svájc és Olaszország alapította 1865-ben, hozzájuk Görögország csatlakozott. 

A Habsburg Birodalom, illetve az Osztrák–Magyar Monarchia formálisan nem lett tagja a nemzetközi pénzügyi egyezménynek, de más országokhoz hasonlóan nemcsak az unió aranypénzeit és 5 frankos ezüstpénzeit fogadta el, hanem maga is verte az uniós címleteket.

A 19. század második felében az országok célja az aranyalapra való áttérés lett volna, ám ennek feltételei nem voltak mindig adottak. A Monarchiában az aranyalapra áttérés végül csak 1892-ben valósult meg a korona bevezetésével.

Az előkészítő munka oroszlánrésze Wekerle Sándor pénzügyminiszter nevéhez fűződik. 1900-től a monarchia egyetlen hivatalos pénze a korona maradt, de az átállás lassú volt, sokáig forintban számoltak az emberek.

A korona túlélte az uralkodót, aki az első világháború közepén, 1916. november 21-én hunyt el.