Felvásárlási háborús szinten a Mol részvénye

Elemzések2019. ápr. 26.Fellegi Tamás

Az OTP után most a Mol is elért a csúcsdöntések időszakába: ilyen magas ára csak az OMV felvásárlási kísérlete idején volt.

Árfolyamcsúcs

3450 forintig emelkedett a Mol árfolyama, ami nem csak új idei csúcs, hanem 2007 nyara óta a legmagasabb ár, amit csak azért nehéz összehasonlítani az akkorival, mert időközben nyolcadolták a részvényt, azaz egy régi részvény tulajdonosa 8 újat kapott (általában a tizedelés a szokványosabb, ilyenkor az árösszehasonlítás is egyszerűbb).

Harc a többségért

Nos, a jelenlegi ár a részvényfelaprózási értékben kifejezve 27 600 forint, ennél magasabban a papír csak akkor járt néhány napig, amikor 12 éve felvásárlási háború zajlott a cégért. Akkor az osztrák OMV akart többséget szerezni a cégben, és amikor felmerült, hogy ezt elérheti, a Mol ezt ellenséges felvásárlási kísérletnek minősítette és egyrészt saját maga kezdett részvényeket vásárolni, másrészt rávett más cégeket, úgynevezett baráti kezeket, hogy segítsenek, szálljanak be tulajdonosként.

A verseny miatt egész elképesztő tételeket kezdtek vásárolni: pár nap alatt az alaptőke fele megfordult, ehhez nyilvánvalóan olyan ár kellett, ahol szinte minden addigi befektető megfontolja az eladást. Ez az ár 30 ezer forint volt akkor, a mostani árban kifejezve 3750 forint. Normális körülmények között, vagyis felvásárlási háború nélkül ennek az árnak a közelébe sem ment volna a papír.

Tényezők

Most viszont itt a csak akkor látott ár, teljesen nyugodt, piaci körülmények között. Így nyugodtan kijelenthetjük, hogy az egyszeri rendkívüli körülmények okozta hatást leszámítva a papír mindenkori csúcsán van. Most ezt a fundamentumok is indokolják, a papír a fontosabb mutatók alapján nem tekinthető drágának az európai olajipari cégek között.

Az árfolyamnak jót tesz az olajár utóbbi időben tapasztalható emelkedése mellett a feldolgozott termékek iránti magas kereslet is, ami megnöveli a finomítói marzsot, emellett a nemzetközi tőzsdéken is jó a hangulat: az amerikai indexek elérték örökös csúcsokat, Európa is jó formában, és a magyar piac iránt is kiemelt befektető érdeklődés mutatkozik: a BUX a hónap folyamán sorozatosan döntött örökös csúcsokat.

A kezdetek

A Mol története a piacon 1994-ben kezdődött, amikor kárpótlási jegyért lehetett a cég részvényei cserélni, a kárpótlási jegy akkori piaci árával számolva a régi névérték 60 százalékán, mai árban kifejezve 75 forinton lehetett a papírokhoz jutni. Ezt követően még bő egy évig csak a tőzsdén kívül lehetett kereskedni a papírokkal (ma ilyen nincs: nyílt társaságok papírjai csak a tőzsdén foroghatnak), majd 1995 utolsó napjaiban került a papír a tőzsdére névértéken, ami mostani árban 125 forint.

Hosszú távú eredmény

Ehhez képest az emelkedés azóta 28-szoros, az első kárpótlási jegy cserés árhoz képest 46-szoros, hosszú távon kiváló befektetés lett a papír. Kétségkívül voltak nehéz időszakok, mint például a válság idején, amikor a csúcsról a harmadára esett az ár, de a tőzsdei árfolyamok rövidtávon meglehetősen változékonyak, függően a piaci hangulattól és a pénzmennyiségtől,időnként a legkiválóbb cégek papírjai is a mélybe zuhannak, de hosszú távon mégis kiváló befektetésnek bizonyulnak.