Hatszáz éves hagyomány változik meg Svájcban

Cassandre Berdoz évek óta folyamatosan jelentkezik az éjjeli őrségbe, azonban egészen eddig mindig elutasították. Az áttörés 2019 után jött, miután országszerte nők ezrei vonultak utcára a nemi egyenlőtlenségek ellen tüntetve. Lausanne-ban ekkor négy protestáló hölgy mászott fel a katedrális harangtornyának tetejére, amely a városban a férfi elnyomást szimbolizálja a tradicionális éjjeli őr pozíció miatt. Az ezt követő évben a lausanne-i vezetés már nők számára is meghirdette a pozíciót, melyet így az évek óta próbálkozó Berdoz nyert el.

Hatszáz éves tradíció

A lausanne-i katedrális éjjeli őrsége egyébként már 1405 óta működik, ekkor még ténylegesen életmentő funkciókat is ellátott.

Az őrök feladata volt, hogy észleljék a füstöt, ha tűz keletkezett, megakadályozzák, hogy a lángok tovább terjedjenek a javarészt fából készült épületek között, megbizonyosodjanak arról, hogy a lakosság otthonában figyeli, ellenőrzi és biztonságosan működteti a tűzhelyeket, valamint az esetenkénti éjszakai kijárási tilalmat is ők felügyelték.

Mára már csak jelképes feladatai vannak az őrségnek, például minden órába – a harangszó után – torkuk szakadtából kell az emberek tudomására juttatni, mennyi is az idő.

Habár a legtöbben örültek, hogy végre egy nő is betöltheti a pozíciót, akadtak olyanok is, akik szerint ez megsérti a hagyományokat.

A kinevezésének emellett erős szimbolikus jelentése is van, amit a feministák örömmel fogadtak, azonban a városnak be kell bizonyítania, hogy nem egyszeri esetről van szó, mely csak a feszültségek csillapítása érdekében, kényszerből valósult meg.

Lassú emancipáció

Habár a nyugati államokban már a huszadik század elején, de legkésőbb a második világháború végét követően szavazhattak a nők,

Svájcban egészen 1971-ig kellett várniuk legfőbb demokratikus joguk gyakorlásáig.

Mitöbb, ekkor még csak egyes kantonokban voksolhattak a választásokon, az ultrakonzervatív Appenzell Innerrhodenben még két évtizedet várniuk kellett a nőknek, mire a szavazóurnák elé járulhattak – ez is csak a legfelsőbb bíróság nyomására ment végbe.

A svájci alkotmány 1981-től biztosítja a nemek közti egyenlőséget, ez azonban a gyakorlatban nem mindig látszik meg. 1991. június 14-én közel félmillió svájci nő vonult az utcákra elbarikádozva az utakat az egyenlő fizetés előmozdításának érdekében.

A sztrájk eredményeképp öt évvel később a svájci törvényhozás elfogadta a nemek közti egyenlőségről szóló törvényt.

Ez betiltotta a munkahelyi diszkriminációt és zaklatást és – elviekben – megvédte a női munkavállalókat attól, hogy előítéletek alapján, terhesség, vagy családi állapotuk miatt elbocsájtsák őket állásukból. Azóta eltelt több mint húsz év, azonban az alacsonyabb fizetés és munkahelyi paternalizmus még mindig aggasztó probléma a svájci társadalomban.

Nagy fizetésbeli különbségek

2019-ben egy átlagos svájci nő 20 százalékkal keresett kevesebbet, mint a társadalom férfi tagjai.

Habár az 1991-es adatokhoz képest ez javulás, a diszkriminációs szakadék – az olyan különbségek, melyek nem magyarázhatóak a betöltött pozíció és szerepkör differenciáival – a kétezres évek óta szélesebb lett a svájci szövetségi statisztikai hivatal adatai alapján.

Emellett nagy problémát okoz az üvegplafon jelenség is, ugyanis a végrehajtói szinteken, magas pozíciókban jelentősen alulreprezentáltak a nők. Ezenfelül a gyermekvállalás is hátrányos helyzetbe hozza a dolgozni vágyó svájci nőket: nincs államilag finanszírozott gyermekfelügyelet, se apasági szabadság, így az anyáknak részmunkaidős állásokat kell vállalniuk, melyek alulfizetettek és még nagyobb rugalmasságot igényelnek az otthoni teendők mellett.

A koronavírus hatásai

Habár a Világgazdasági Fórum statisztikája alapján Svájc az elmúlt négy évben tíz helyet is javított a világ országait a nemek közötti egyenlőség mértéke alapján listázó nyilvántartásban,

a koronavírus aránytalanul hátrányosan érintette a svájci nőket.

A bizonytalan munkakörülmények, részmunkaidős állások aránya megnövekedett, a svájci Karitász jelentéséből pedig kiderül, hogy ez leginkább a női munkavállalókat érintette. Ez főként a részmunkaidős állások eloszlásában mutatkozik meg: míg tíz férfiból kettő töltött be ilyen pozíciót, addig a nőknél ez az arány 60 százalékos volt 2020-ban.

Ezen nők egynegyede olyan munkát vállalt, ahol a teljes munkaidő kevesebb, mint 50 százalékát kellett ledolgozni, ezáltal a fizetés is lényegesen kevesebb. A gyerekes anyák körében ez az arány még rosszabb: közel felük vagy munkanélküli, vagy az előbb említett részidős munkavállaló volt.

Ez egyébként a járvány előtt is probléma volt: a stabil jövedelem hiánya miatt a svájci nők közel egyhatoda idős korában függővé válik különböző kiegészítő ellátásoktól.