Jelentett az Erste - továbbra is óriási a kereslet a Babaváró hitelek iránt

Elemzések2021. márc. 4.HP

A kockázati költségek levonása előtti működési eredmény növekedett a tavalyi évben – derült ki az Erste Bank 2020-as eredményeit bemutató online sajtótájékoztatóján. A fizetési moratórium, a Babaváró hitel és az NHP Hajrá hatására 13 százalékkal nőtt tavaly a hitelállomány.

Az Erste Bank 2020-ban csaknem 23 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el annak ellenére, hogy közel 27,5 milliárd forintra emelkedtek a kockázati költségek.

A járvány miatt magasabb szinten alakult ugyanis a bank céltartalékolása.

A működési bevételek 3,6 százalékkal 154,5 milliárd forintra nőttek. Ezen belül a nettó kamatbevételek 8,6 százalékkal, a díj- és jutalékbevételek pedig 3,9 százalékkal emelkedtek, a kereskedési és konverziós bevétel azonban 20,6 százalékkal csökkent.

A bank költség/bevétel mutatója minimálisan, 48,5 százalékra kúszott fel. A hitel/betét arány 65,3 százalékon áll, azaz bőven van még tér a hitelezés későbbi bővülése előtt.

A járványhelyzet hatására a bank sajáttőke arányos eredménye a 2019-es 15,9 százalékról 5,6 százalékra süllyedt. A nem teljesítő hitelállomány ráta a moratóriumnak köszönhetően alig emelkedett, 3,1 százalékot tett ki.

Koronavírus hatásai

A tavalyi egész éves eredményeken meglátszik a koronavírus hatása. Jelasity Radován az Erste Bank elnök-vezérigazgatója szerint a jelenlegi környezetben komoly érdem, hogy a bank március után folyósított hitelportfóliójának minősége kiváló.

Erre a hitelportfólióra már nem vonatkozik a hitelmoratórium.

A nem teljesítő hitelállomány ráta a 2019 végi 2,5 százalékról csupán 3,1 százalékra nőtt. A bank ugyanakkor arra számít, hogy idén a moratórium második ütemének kifutásával tovább emelkedhet a nem-teljesítő hitelek aránya.

A prudens banki gyakorlatnak megfelelően az Erste megképezte a járvány várható negatív hatásainak kezeléséhez szükséges tartalékot.

Az ügyfélhitelek állománya december végén12,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ami részben a moratórium következménye. Az új hitelek kihelyezése lassult 2020-ban, de 2021-re fordulás látható.

Lakossági szegmens

Az újonnan folyósított jelzáloghitelek hitelek 11 százalékkal 96 milliárd forintra, míg a Babaváró hitelek 33 százalékkal 93 milliárd forintra emelkedtek 2020-ban egy év alatt.

A Babaváró hitelek iránti érdeklődés a járvány alatt is töretlen – mutatott rá Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese.

A járványhelyzet hatására azonban harmadával csökkentek éves alapon a kihelyezett személyi kölcsönök, illetve 18 százalékkal mérséklődtek a kihelyezett mikro hitelek.

Forrás: Erste Bank

Digitalizáció

Az Erste-ügyfelek 56 százaléka már digitálisan aktív, a csak mobilbankot használók aránya nő a leggyorsabban.

Digitálisan aktív ügyfelek

Forrás: Erste Bank

Befektetési üzletág

Az Erste Befektetési Alapkezelő piaci részesedése 18,1 százalékra emelkedett a tavalyi évben a 2019-es 17,7 százalékról – fejtette ki Cselovszki Róbert, az Erste Befektetési Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Jelentősen, 20 százalékkal bővült továbbá a kezelt vagyon és betétállomány.

Az Erste-csoport által kezelt értékpapír-vagyon a 2020-as záróállomány alapján 2263 milliárd forintra ugrott. Az ügyfelek általánosságba véve válságállóak. A portfóliók építése prudens és kiegyensúlyozott módon zajlik.

Szintén kedvező, hogy a rendszeres befektetési megtakarítások aránya két év alatt duplázódott.

A rendszeres befektetések aránya az Erste Csoport lakossági ügyfelei esetében ennek ellenére alacsony Magyarországon.

Rendszeres befektetési megtakarítások régiós megoszlása

Forrás: Erste Bank

Vállalati üzletág

Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője elmondta, a hitelállomány 7 százalékkal bővült és elérte a 802 milliárd forintot. Az új kihelyezések ellenben 31 százalékkal csökkentek.

Az NHP Hajrá keretében leszerződött állomány elérte a 100 milliárd forintot. Ennek 21 százaléka új beruházás, 55 százaléka forgóeszköz.

A növekedés.hu kérdésére Szabados Richárd elmondta, a Növekedés Hitelprogram Hajrán belül januárban és februárban is a korábbi arányok figyelhetők meg az egyes hiteltípusok között. Nem látni egyelőre nagyobb érdeklődést a beruházási hitelek iránt.

Ezzel párhuzamosan a vállalati betétállomány 36 százalékkal nőtt egy év alatt.

Vállalati hitelállomány szerkezete, milliárd forint

Forrás: Erste Bank