Jövőre újabb hatalmas állami földeladási akció kezdődhet Magyarországon

Vaskos meglepetést tartalmaz az agrárium számára a jövő évi költségvetést megalapozó törvény azzal, hogy 300 milliárd forintos bevételt irányoz elő 2023-ra az Agrárminisztériumhoz tartozó nemzeti földalapnál.

Az állami földek vagyonkezelését végző szervezetnek – amely ma Nemzeti Földügyi Központ elnevezéssel működik – az előírt bevételt ingatlanértékesítésekből kell elérnie,

amely egyértelműen a még meglévő állami termőföldvagyon jelentős részének eladását jelentheti.

E szempontból elméletileg mintegy 1,7 millió hektár jöhetne szóba, mivel az állami tulajdonú termőföldek ma körülbelül ekkora területet képviselnek.

Ezek legnagyobb részét – több mint egymillió hektárt – az erdők teszik ki, míg a fennmaradó 600-700 ezer hektárt különböző művelési ágakba tartozó földek alkotják.

Utóbbiak között 260-270 ezer hektárral a főként nemzeti parkoknál lévő rétek és legelők a meghatározók, de 180-190 ezer hektárral még mindig jelentős a szántók részaránya is, míg a többi területet a művelés alól kivett földek, illetve a szőlők, gyümölcsösök, kertészetek és halastavak teszik ki.

Az eddigi információk szerint az állami erdőkre a kormány továbbra is stratégiai vagyonként tekint,

így e területeket nagy valószínűséggel ezután sem értékesítik. Ebből kiindulva a 300 milliárdos bevételi terv teljesítésére úgy nyílhat esély, ha a még megmaradt szántókat és legelőket adják el.

Az eladások és bevételek kapcsán irányadó lehet, hogy egy nemzeti földalapról szóló korábbi beszámolóban

Nagy István agrárminiszter és Varga Mihály pénzügyminiszter egyes földalapos értékesítési akcióknál – a 3, illetve 10 hektár alatti állami területek pályáztatás nélküli, egyszerűsített eladásánál - 1,3 millió forintos hektáronkénti átlagár elérését valószínűsítette 2021-re.

Bár a földek értékét a művelési ág, a területnagyság, az elhelyezkedés és sok más tényező is befolyásolja, általánosan elmondható, hogy a hazai termőföldárak is egyre gyorsuló ütemben emelkednek, ezért a 2023-as eladásoknál az állam is növekvő hektáronkénti bevételekkel kalkulálhatna.

Az elérhető árakat tekintve továbbra is a szántók viszik a prímet, míg a rét- és legelőterületek a kevésbé értékes kategóriába tartoznak.

Ezt támasztja alá, hogy különböző piaci elemzések szerint a szántók hektáronkénti átlagára 1,8-2,0 millió forint, a gyepeké pedig 1,1-1,7 millió forint között mozgott 2021-ben.

Ha tehát szántókat és legelőket „vegyesen” kell értékesíteni, kevesebb összbevételre lehet számítani, mintha csak szántók eladásáról lenne szó. Ezt figyelembevéve és mérsékeltebb, 1,5 millió forintos hektáronkénti átlagárat valószínűsítve, az államnak körülbelül 200 ezer hektárt kellene piacra dobnia, hogy a 300 milliárdos bevételi követelményt teljesíteni lehessen.

Az állami vagyont képező mezőgazdasági területeket a földügyi központ jórészt haszonbérletekkel hasznosítja,

így a nemzeti parki legelőket, illetve a szántőterületeket is gazdálkodók vagy gazdálkodószervezetek bérlik.

A legkézenfekvőbb és leggyorsabb megoldás az lehetne, ha az értékesítésre kijelölt területeket a jelenlegi bérlők vásárolhatnák meg, de az állam kiírhat olyan értékesítési pályázatokat is, amelyek a földművesek szélesebb körének szólhatnak.

Eladási szempontból ugyanakkor nehézséget jelenthet, hogy – főként a szántóknál -  céges bérlők vannak túlsúlyban.

Ilyenek például a Csányi-csoporthoz vagy a Mészáros-csoporthoz tartozó egyes agrártársaságok, amelyek korábban állami gazdaságokként működtek,

és az általuk művelt területek a privatizáció után is a használatukban maradtak (mert a földek nélkül tevékenységeik azonnal ellehetetlenültek volna).

Bár a kormány több vállalatra is stratégiai partnerként, illetve mintagazdaságként tekint, számukra a területeket nem lehet felajánlani, mert a földügyi szabályozás jogi személyek földvásárlását továbbra is tiltja.

Ezért a használatukban lévő, több tízezer hektárnyi állami föld eladásához nagy horderejű törvénymódosításra lenne szükség,

vagy a területeket – miként a 2016-ban lezárult, korábbi nagy földárverési programban számos példa volt erre - magánszemély gazdálkodók tulajdonába kellene adni, ami viszont hosszabb távon sérthetné a cégcsoportok jelenlegi tulajdonosainak érdekeit.

Emiatt ma az valószínűsíthető, hogy a még meglévő állami szántók egy részét ezután sem értékesítik,

hanem azok - továbbra is tartós állami tulajdonként – a mostani bérlők használatában maradnak.

Mint ismert, az első nagy állami földértékesítési akciót

a „Földet a gazdáknak!” elnevezésű programban bonyolították le, amelynek keretében mintegy 290 ezer hektárnyi területet hirdettek meg.

A 2016-ban lezárt értékesítések révén a költségvetésbe 270 milliárd forint bevétel folyt be, amelyet az akkori kormány az államadósság csökkentésére fordított.

Az állami földeladások azóta sem álltak le, mivel a 3, illetve a 10 hektár alatti kisebb területeket folyamatosan értékesítik.

Az Agrárminisztérium éppen a napokban jelentette be, hogy az idén összesen 6625 hektárnyi területet kínál fel nyilvános eladásra úgy, hogy a kijelölt földekre bármely földműves vételi ajánlatot tehet.

Ezek a programok azonban együttesen sem mérhetők a 2015-2016-ban végrehajtott nagy földértékesítési akcióhoz, és ahhoz a tervezett programhoz sem, amelyet a költségvetési törvény elvárásai szerint 2023-ban kellene végrehajtania a kormánynak.

A Növekedés.hu információ szerint a jövő évi értékesítések feltételeiről még nincsenek konkrét elképzelések,

mivel egyelőre csak „ötletszinten” merültek fel javaslatok az agrártárcánál, és mostanáig e témával érdemben a kormány sem foglalkozott.

A folyamatos földeladásokból, illetve a most napirendre került újabb nagyívű értékesítési tervekből ugyanakkor az látszik, hogy az állami földvagyon megítélése jelentősen megváltozott az utóbbi években.

A nemzeti földalap 2010-es létrehozása elsősorban azt a célt szolgálta, hogy az állam a tulajdonában lévő földterületekkel stratégiai szerepet tölthessen be, és érdemben befolyásolhassa a hazai földpiaci viszonyokat. Mára azonban egyértelműen kiderült, hogy

a kormány az állami tulajdon fenntartását a mezőgazdasági területeknél – néhány kiemelten kezelt vállalat földhasználatát leszámítva – nem tartja elengedhetetlenül fontosnak,

és az állami földvagyon megőrzését csak komoly természetvédelmi okokból, illetve az erdőknél kezeli stratégiai kérdésként.