Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Két hely a világon, ahol gyorsan nő az olajkitermelés

Elemzések2024. ápr. 28.F. P.

A világ olajszükséglete még mindig nem ért a csúcsra, így a kínálatnak is növekednie kell. A növekedés zömét most két terület adja.

A világon sok helyen vannak ismert olajtartalékok, és ez ma már sokkal jobban eloszlik, mint 50 éve, az első olajválság idején.

Nem mindenhol zajlik azonban a lehetséges maximális kitermelés: Iránt szankciók sújtják, Venezuelában összeomlott az olajkitermelés infrastruktúrája az eszement, még a kommunizmusnál is rosszabbul működő rendszert fenntartó Maduro elnök miatt.

Szaúd-Arábia nem fejleszt, mert nem akarja lenyomni az árat, inkább magára vállalja az önmérséklet terhét. A líbiai kitermelés összeomlásáról, majd emelkedéséről ebben az elemzésben írtunk részletesebben.

Két ország

Az elmúlt időszakban két ország növelte kitermelését nagy ütemben, és nem véletlenül. Az egyik a világ eleve leggazdagabb országa, az USA, amely napi 13 millió hordós kitermelésével messze a legnagyobb lett a világon, a másik a nemrég még igen szegény dél-amerikai ország, Guyana, ahol nemrég fedezték fel az olajat, és kezdődött meg nagy erővel a kitermelés, amely gyorsan bővül.

A világ legnagyobb olajmezője

Az Amerikai Egyesült Államokon belül a nagy növekedést a Texas és kisebb mértékben Új-Mexikó állam területén találgató Permi medence adja, ahol már most is több olajat termelnek ki, mint például Irakban, de ami a lényeg, hogy egyelőre tovább növelhető a kitermelés, csak idén 10 százalék a bővülés.

Két óriás cég

Mindkét helyen döntő szerepe van a két amerikai óriás, a Chevron és az Exxon Mobil tevékenységének: felvásárlások által egyrre inkánn ők uralják a területeket.

Az Exxon a Bloomberg szerint közzétette, hogy az első negyedévben 70 százalékkal emelkedett guyanai kitermelése az egy évvel korábbihoz képest. 

A két terület korlátlan növekedési lehetőséggel bír jelenleg, míg máshol az éveken át elhanyagolt fejlesztés is szerepet játszott, ezért kevés olyan új terület van, ahol viszonylag alacsony költséggel lehet kitermelni. Az Exxon a Permi medence legnagyobb kitermelője lesz, miután lezárja a Pioneer Resources Co. 64 milliárd dolláros megvásárlását, a Chevron pedig 52 milliárd dollárért veszi meg a Hess nevű céget, így 30 százalékos részesedése lesz a guyanai Starbroek Block lelőhelyen.

Lemaradó európai cégek

A nagy európai olajcégek közben alaposan lemaradtak: a Shell pont az előtt vonult el Guyana területéről, hogy az Exxon megtalálta az első komoly litermelhető olajmezőt 2015-ben, a Permi medencében meglévő pozícióját pedig eladta a ConocoPhilipsnek 2021-ben. A BP jelen van a területen, de részesedése eltörpül a két amerikai óriáséhoz képest.

Csökkenő kitermelési költség

Ami a két gyorsan növekvő kitermelésű területen még lényeges, hogy a fejlesztéseknek köszönhetően csökken a kitermelési költség: mindkét helyen 35 dollár alatt van hordónként az a szint, ahol már nyereséget tudnak termelni.

Ez nagy előrelépés 2020-hoz képest is, amikor sok palaolaj kitermelő már 50 dollár körüli árnál veszteségbe csúszott.