Ki az erősebb az azeri-örmény háborús konfliktusban?

A konfliktus oka

A helyzet hónapok óta pattanásig feszült, kiváltképpen 2020. július 12 óta, amikor Azerbajdzsán Tavuz nevű, északnyugati határ menti tartományát (amely nem szomszédos Nagorno Karabakhhal, Hegyi Karabahhal) bakui források szerint örmény támadás érte.

Jereván pedig Bakut okolta a támadásért. A júliusi összecsapás a mostanihoz képest időben-térben-a bevetett fegyverekben sokkal korlátozottabb volt.

Ellentétben a jelenleg, a tűzszüneti vonal teljes hosszában folyó összecsapásokkal, a tavuzi konfliktusban mintegy féltucatnyi gócpont, főként Északnyugat-Azerbajdzsánban és délnyugaton az azerbajdzsáni Nahicsevánban volt a korlátozott összecsapások színhelye. És csak tüzérség, valamint drónok vettek részt - gyalogság, élőerő nem.

A 2020. szeptember 27-én kezdődött konfliktus kirobbantásáért mindkét fél a másikat okolta.

Ezúttal a tüzérség és a drónok mellett gyalogság és páncélosok is részt vettek, továbbá hírek érkeztek helikopter-támadásokról is. Szeptember 29-én, a jereváni védelmi minisztérium bejelentette, hogy egy török felségjelzésű gép örmény területen (feltehetően Nagorno Karabakh felett) lelőtte az örmény légierő egyik Su-25-ös, közeltámogatásra, szárazföldi erők elleni csapásmérésre szakosodott korszerűnek számító, orosz gyártmányú gépét.

Mindkét fél szövetségeseket, támogatókat toboroz

Az azerbajdzsáni oldal szerint Szíriában élő örmény önkéntesek érkeztek Nagorno Karabakhba (Hegyi Karabah) harcolni. Az örmény fél szerint pedig ugyancsak Szíriából, de a törökök által támogatott fegyveres csoportok tagjai érkeztek Azerbajdzsánba háborúzni.

Állítólag havi 1500 dolláros fizetést ígértek nekik szolgálataikért. Ezt a hírt a Reuters által megszólaltatott két szíriai zsoldos is megerősítette.

Azeri források szerint az örmények mozgósították, reaktiválták a szélsőjobboldali AZALA terrorszervezet számos tagját, akik most Karabakhban harcolnak. Emellett Szíriából, Libanonból örmény származású telepeseket dobtak át Nagorno Karabakhba.

Noha a NATO-ban roppant óvatosan kezelik, lévén érzékeny politikai téma, amely „elvadíthatná” a NATO-tól az örményeket, aggasztja őket a szélsőséges Nagy Örményország mozgalom-csoport aktivizálódása.

Ez az AZALA-hoz is köthető politikai irányzat irredenta-expanziós célokat tűz ki. Szerintük Nagy-Örményország része lenne Törökország keleti csücskének jelentős hányada, emellett Grúziából és Azerbajdzsánból is kiszakítanának olyan területeket, amelyek valaha, állításuk szerint, örmény fennhatóság alá tartoztak.

Terrorizmus itt is ott is 

És az örményeknek is megvan a maguk „baltás gyilkosa”. Az azerbajdzsáni változatról a magyar média sokszor cikkezett – elfeledve megemlíteni az akkori magyar hatóságok felelősségét, akik NATO-partnereink figyelmeztetése ellenére egy folyosón helyezték el egy katonai-belbiztonsági tanfolyamra Budapestre érkezett azerbajdzsáni és örmény tiszteket.

Ezelőtt huszonhét esztendővel örmény nacionalista szélsőségesek Párizs Orly repülőterén bombát robbantottak (500 gramm Semtexet tartalmazott a szerkezet), amely nyolc embert megölt.

Közülük négyen francia állampolgárok, ketten törökök voltak, továbbá egy-egy svéd és amerikai állampolgár vesztette életét. Több tucatnyian, köztük gyerekek, megsebesültek. A terrorista robbantásért felelős örmény szélsőségest, Varuzsan Karapetjant egy párizsi bíróság életfogytiglani börtönre ítélte. Karapetjan szabadon bocsátására nemzeti mozgalom indult Örményországban, a petíciót az örmény értelmiség jó néhány kiemelkedő személyisége is aláírta.

Ennek hatására Franciaország kiengedte és Örményországba deportálta Karapetjant, akit otthon nemzeti hősként ünnepeltek. A tavaly Jerevánban meghalt Karapetjan – örmény médiaforrások szerint – nem szolgálta meg a bizalmat.

Hazatérte és szabadlábra helyezése után egy bűnszövetkezet élére állt, amely védelmi pénzt szedett a Jereván és Dilijan (egy népszerű turista-célpont) közti autóbuszjáratot üzemeltetőktől.

2020 februárjában jártam Cocuq Mercanli faluban, az Azerbajdzsán és Irán határán, az Arax határfolyótól mintegy ezer méterre, az örmények által elfoglalt azerbajdzsáni területen, mintegy 800 méterre az örmény hadsereg előretolt állásaitól.

A falut méretes legalább két és félméteres földfal védte az örmény mesterlövészektől, tüzérségtől. Ma azerbajdzsáni erőknek, géppuskafészkeknek ad helyet a földfal. És a fegyveres összecsapások kiterjednek a tűzszüneti vonal egészére, mintegy 200 kilométeres hosszan bömbölnek a nehéztüzérsége fegyverek, zúgnak a távirányított (felfegyverzett) robotrepülőgépek, a drónok.

Sznjezsana, az egyik ukrán tv-csatorna fiatal riporternője most nyilván megérti, idén februárban miért próbáltuk rábeszélni, azerbajdzsáni kísérők és a tapasztaltabb kollégák, hogy citromsárga dzsekijében ne másszon fel a földfalra, hogy helyszíni riportja életszerűbb lehessen.

A riport életszerűre sikeredett, Sznjezsanára nem lőttek rá. Szerencséje volt. Egy közepes örmény mesterlövész is simán leszedte volna 7,62 milliméteres Dragunov puskájával.

A politikai előny is Azerbajdzsán oldalán áll. Nagorno Karabakhot a Szovjetunió széthullása után az örmények megszállták.

Az azeri származású lakosságrészt – bakui források szerint csaknem egymillió embert – elűzték, örményeket telepítettek be Örményországból.

Örményország emellett további azerbajdzsáni területeket foglalt el. Azerbajdzsán területének összesen az egyötöde került örmény megszállás alá.

Nagorno Karabakhot eddig egyetlen állam sem ismerte el, sem az örményekkel szoros katonai-politikai kapcsolatot tartó Oroszországi Föderáció (OF), de még létrehozója, Örményország sem.

Moszkva egyébként normális, kiegyensúlyozott kapcsolatot tart fenn Bakuval, annak ellenére, hogy Örményország és az OF ugyanannak a katonai-politikai szövetségnek, a „keleti NATO-nak”, a CSTO-nak, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének a tagja. Az OF nem érdekelt az örmény-azerbajdzsáni katonai konfliktus fellobbanásában.

Örményország és a NATO kapcsolatainak talán legfontosabb eleme az egyéni partnerségi akció program (IPAP), 1994 óta tagja a NATO Békepartnerségi Programjának (PfP), részt vesz a NATO-vezette missziókban (Afganisztán, Koszovó).

Ugyanakkor a NATO közvetlenül nem vesz részt az azerbajdzsáni-örményországi konfliktus rendezési erőfeszítéseiben, amelyeket az Európai Biztonság és Együttműködés Szervezete (EBESZ - OSCE) Minszki Csoportja koordinál – mind ez ideig eredménytelenül. A Minszki Csoport három társelnöke: Franciaország, az Egyesült Államok és az Oroszországi Föderáció.

Azerbajdzsán remek kapcsolatokkal és erős hadsereggel rendelkezik

Azerbajdzsán gyakorlatilag ugyanazon NATO programokban vesz részt, mint Örményország.

Ám Baku szoros katonai kapcsolatot épített ki a NATO egyik oszlopos tagjával, Törökországgal.

Ankara Baku első számú katonai és védelmi ipari partnerévé válik a közeljövőben, mondta 2020 augusztusában Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök, miután találkozott az országában látogatást tett török védelmi miniszterrel, Hulusi Akarral.

Izrael is fontos partner a katonai, főképpen védelmi ipari együttműködésben.

A The Jerusalem Post „stratégiainak” minősíti Azerbajdzsán és Izrael kooperációját.

A lap szerint az Israel Aerospace Industries (IAI) hadiipari óriásvállalat 2018-ban szállított taktikai ballisztikai rakétákat (LORA), amelyek pontosságát idén ellenőrizték.

2014 és 2018 között Azerbajdzsán volt az izraeli fegyverek második legnagyobb vásárlója, a teljes izraeli fegyverexport 17 százalékával. 

Azerbajdzsán vásárolt a rendkívül pontos, egyszer használatos izraeli Harop „kamikaze” drónokból.

Ezek a robbanóanyaggal megrakott távirányított, pilóta nélküli gépek belecsapódnak az ellenfél célpontjába. A futurisztikus külsejű Haropok ellen a védekezés csaknem lehetetlen. Egy idő múltán „önállósodnak”, programozásuk szerint maguk keresik ki az adott körzetben a célt, amelybe nagy sebességgel belerepülve megsemmisítik azt. A Haropokat is az IAI szállítja. Hasonló fegyverrendszer az izraeli Elbit által gyártott Skystriker, amit Azerbajdzsán egyedüli külföldi országként vásárolhatott meg.