Kiszámolták, mennyit nyert Németország az eurón 20 év alatt

Elemzések2019. aug 16.Harsányi Péter

Egyes becslések szerint állampolgáronként nagyságrendileg 23 ezer eurót nyert Németország az euró bevezetésével, míg egy olasz lakos átlagosan 73 ezer eurót veszített az euróövezeti tagsággal az elmúlt közel 20 évben. Az Egyesült Királyság EU-ból való kilépésével ráadásul még tovább növekedhet a német befolyás, miközben az Európai Központi Bank megoldhatatlan problémákkal szembesül. Megéri-e ilyen körülmények között egy feltörekvő európai országnak mostanság bevezetni az eurót?

Nem mindenki örül

Az euró bevezetéséből toronymagasan Németország profitált a legtöbbet – derült ki a freiburg-i székhelyű CEP (Centre for European Policy) kutatóintézet közelítő becsléseiből.

A számos feltételezéssel élő tanulmány szerint a német lakosok fejenként több mint 23 ezer eurót, Németország összességében pedig 1893 milliárd eurót keresett 1999 és 2017 között az euró bevezetésével.

A legnagyobb vesztes ezzel szemben Olaszország volt, ahol fejenként 73 ezer eurónál is többet buktak az állampolgárok, míg országos szinten 4325 milliárd eurós költsége lehetett az euróövezethez való csatlakozásnak, ami vélhetően már soha nem térül meg. Ennek alapján nem is csoda, hogy egyre jobban erősödnek Olaszországban az euró ellenes hangok.

Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy mennyire jártak jól az euró bevezetésével a közel azonos időszakban az euróövezethez csatlakozó országok.

 

 Egy főre eső nyereség/veszteség (euró)

 Összes nyereség/veszteség (milliárd euró)

Németország

 23 116

 1 893

Hollandia

 21 003

 346

Görögország

 190

 2

Spanyolország

 -5 031

 -224

Belgium

 -6 370

 -69

Portugália

 -40 406

 -424

Franciaország

 -55 996

 -3 591

Olaszország

 -73 605

 -4 325

Forrás: CEP

Az EKB és a lehetetlen kettőség

Egyes piaci vélemények alapján hosszú távú átlagban az euró a német márkához képest durván 10 százalékkal alulértékelt, míg az olasz lírához képest közel 10 százalékkal felülértékelt.

Bárhogyan is lép tehát az Európai Központi Bank (EKB), nem tudja egyszerre mindkét eltérést korrigálni.

A relatíve erős német gazdasági fundamentumok, a befolyásos német döntéshozók konzervatívabb hozzáállása, és legújabban az amerikai nyomás miatt jó eséllyel nem tud tartósan olyan mértékben leértékelődni az euró, hogy az a komoly strukturális gondokkal küszködő Olaszország számára is elegendő legyen.

Németország az igazi nyertes

Németország egyértelműen a jelenlegi helyzet fenntartásában érdekelt.

A gyengébb eurón keresztül ugyanis hatalmas összegeket nyer évente a német exportszektor. Ezt jól mutatja, hogy a német folyó fizetési mérleg a GDP arányában az ezredforduló óta mínusz 2 százalékról hozzávetőlegesen 8 százalékra emelkedett.

Ezzel párhuzamosan az eurózónában mínusz 1,5 százalékról csupán 3 százalékra növekedett ez az érték.

Németország kedvezőbb helyzetéről tanúskodik ezenfelül az is, hogy a külkereskedelmi mérleg többlet gyakorlatilag megnégyszereződött az elmúlt 20 év során.

A gyengébb euró tehát egyértelműen kedvez a német gazdaságnak, aminek ezáltal a versenyképessége is számottevően javult. Az erősödő makrogazdasági fundamentumok emellett elősegítették a hatékonyságnövelő beruházások felfutását, ami még jobban ráerősített a folyamatra.

Az EKB számításai alapján az euró bevezetése óta a német gazdaság versenyképessége nőtt a legnagyobb mértékben az eurózónában, sőt előfordult, hogy több ország - köztük Olaszország, Portugália és Görögország - versenyképessége is romlott.

Másik oldalról a kevésbé versenyképes, sérülékenyebb országok gazdasági problémái jelentős hatással vannak a befektetői kockázatvállalási hajlandóságra. Gazdasági sokkok, visszaesések esetén a menekülő tőke miatt a biztonságos német kötvények hozama leesik – még olcsóbbá téve ezáltal a német államháztartás finanszírozását -, míg a bajba került ország kötvényeinek hozama megemelkedik, megdrágítva ezáltal a finanszírozást.

Végezetül, ha Németország fizetőeszköze még mindig a márka lenne, akkor komolyabb válsághelyzetek idején valószínűleg hasonló mértékben erősödhetne, mint ahogyan azt az elmúlt évtizedben a svájci frank tette.

Egy ilyen forgatókönyv jelentős árfolyamveszteséget okozhatott volna több alkalommal a német exportszektornak, amitől viszont az euró megléte megóvta Európa legerősebb gazdaságát.

Mi várható?

Az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépésével párhuzamosan valószínűleg tovább növekedhet a német befolyás az EU-n belül, így a német érdekérvényesítés és a gazdasági erőfölény még jobban érződhet.

Ez pedig nem azt sejteti, hogy jelentős fordulat következne be a német hozzáállásban, amire ugyanakkor szükség lenne, hiszen a német export közel 40 százaléka az eurózónába áramlik, így Németország is érdekelt egy erős euróövezetben.

Megéri-e bevezetni az eurót?

Milyen előnyökkel és hátrányokkal járhat az euró bevezetése egy feltörekvő európai ország számára, és mi a megfelelő időzítés?

A történelem azt igazolja, hogy az eurót inkább csak a hasonló fejlettségű és szerkezetű országoknak érdemes bevezetni.

Túl nagy gazdasági különbségek esetén az adott feltörekvő ország devizája túl erős lesz, így az nem tudja kellően támogatni az exportszektort, jelentősen rontva ezáltal annak versenyképességén.

Ha nincs önálló pénzpolitika, akkor az inflációs cél elérése is nehézkesebbé válik az adott országban, ugyanis az Európai Központi irányadó kamatlábai nem megfelelő minden nemzetállam számára.

A közös fizetőeszköz bevezetésével ezenfelül lemond az adott ország az önálló monetáris politikáról, az árfolyam politikáról, és a pénznyomtatás lehetőségéről, ami mellett szűkül a gazdaságpolitika mozgástere is.

Megfelelő időzítés mellett lennének azonban előnyei is az euró bevezetésének:

  • az euró bevezetésével tovább erősödhetne az egységes piac, tovább fokozódhatna a kereskedelem
  • megszűnnének az átváltási, és a tranzakciós költségek, illetve nem lenne árfolyamkockázat
  • árfolyamkockázat hiányában nem alakulhatna ki devizaválság sem egy-egy sérülékenyebb országban
  • az integráltabb pénzügyi piacok és az alacsonyabb kockázatosság a kockázati felárak csökkenését és a likviditás emelkedését idézné elő
  • tovább fejlődhetnének a pénzügyi szolgáltatások
  • a hasonló méretű és fejlettségű országok esetében gyorsabb és stabilabb GDP növekedés valósulhatna meg
  • hosszabb távon nagyobb lenne kínálat, így elméletileg stabilabbak maradnának fogyasztói árak.