Kíváncsi rá, mi lesz itthon pár hét múlva? Akkor Ausztriát érdemes figyelni

Elemzések2020. ápr 29.D.J.

Az osztrákoknál már megindult az élet, de a boltok forgalma még nem éri el a járvány előtti szintet. Sok üzlettulajdonos abban bízik, hogy a forgalmat az éttermek újranyitása fogja fellendíteni.

Ha az osztrák helyzetre vetünk egy pillantást, az olyan mintha a jövőnkbe néznénk. A nyugati szomszédunknál ugyanis hetekkel korábban indult el az új koronavírus járvány, emiatt viszont a krízis kezelésében is előrébb járnak. A városok már elkezdtek megtelni élettel. De látható, hogy az út a normalitás felé így is hosszú lesz. Pár hónapja Ausztriában még tilos volt arcot takaró ruházatot viselni, most viszont a járókelők jó része maszkot hord. A szupermarketek előtt van, hogy biztonsági őrök osztogatják a szájat és az orrot is fedő egészségügyi eszközöket, miközben a vevők kézfertőtlenítéséről is gondoskodnak.

Bár Ausztriában a boltokban már hetek óta előírás a maszkok hordása az új normákhoz nem mindenki szokik hozzá egykönnyen.

A Salzburgban lakó Astrid azt meséli, hogy a maszkok kapcsán a kommunikáció egyébként is zavaros volt. Sokáig azt mondogatták, hogy fölösleges hordani őket, mert nem elég hatékonyak és igazán csak az egészségügyi személyzetnek van rá szükségük. Aztán egy pillanatról a másikra kiderült, hogy az üzletekben mindenkinek ilyet kell hordani.

„Nem vagyok hozzájuk szokva. Nehéz alattuk lélegezni”

– meséli. A Bécs közelében lakó Louise szerint mindenesetre nem ártana, ha jobban elmagyaráznák a viselés szabályait. Ő ugyanis azt vette észre, hogy többet nyúl az arcához mióta maszkban kell járkáljon, mivel a viselése kifejezetten kényelmetlen.

A szabad mozgást korlátozó szabályokat Ausztriában egyébként már a hónap közepén elkezdték lazítani. A 400 négyzetméternél kisebb boltok április 14-én indultak újra, ha pedig minden jól megy, akkor május közepén az éttermek is ki fognak nyitni, majd a hónap végén a szállodák és a turisztikai látnivalók is csatlakoznak a sorhoz.

„Mi már két hete vagyunk nyitva és eddig mintegy 50 százalékkal a kitűzött cél alatt teljesít a forgalom”

– magyarázza Johannes Behr-Kutsam az egyik sierningi divatbolt vezetője – „Általában napi 2500 eurós (900 ezer forintos) árbevételt realizálunk egy nap, de most ez az összeg 1000 és 1200 euro között mozog.” Mivel az emberek még mindig félnek kimenni az utcára, a boltok forgalma lassan pörög fel. A divatüzletek különösen rosszul jártak. Mivel a többség továbbra is otthon ül, az embereknek nincs igazán okuk arra, hogy megújítsák a ruhatárukat. Az említett sierningi divatboltban épp ezért jelenleg csak egy ember szolgálja ki a vendégeket. A többi dolgozó egyelőre otthon van.

Forrás: Lisi Niesner/Reuters

„Az egyik első vásárlónk az újranyitás után egy férfi volt, aki a karantén alatt összeszaggatta a nadrágjait. Aztán idővel az állandó vevőink is megjelentek, hogy megvegyék a nyári ruháikat”

– meséli Behr-Kutsam, aki arra számít, hogy az értékesítések igazán majd azután fognak megugrani, hogy végre az éttermek is megnyitnak és az emberek újra elkezdenek szociális életet élni. Addig is amíg erre sor kerül a vendéglátóknak 10 millió forintos bírságot kell fizetniük, ha idő előtt titokban elkezdik a működést.

A fogadósok mindenesetre már készülnek a májusi újrakezdésre. Van olyan tiroli panzió, ahol a bejelentkezési nyomtatványokat betették az apartmanokba. Az üzemeltető ugyanis szeretné megoldani, hogy a vendégekkel ne is kelljen találkozni. A síparadicsomok jövője körül mindenesetre sok a kérdőjel. Már csak azért is, mert épp az egyik legkedveltebb osztrák, téli üdülőhely Ischgl volt az európai koronavírus-járvány egyik korai gócpontja. A helyi szállodákban és bárokban rengeteg turista kapta el a COVID-19-et, amit aztán vittek is haza magukkal. Összesen 1200 izlandi, német, ír, norvég, dán és brit betegnél biztosan kijelenthető, hogy a betegséggel Ischgl városában fertőződtek meg. Többen azzal vádolták a helyi politikai vezetést, hogy a járvány elején nem tettek meg mindent a védekezés érdekében.

A polgármester most azt ígéri, hogy a síparadicsom turizmusa teljesen meg fog változni.

Az utóbbi időben egyre többen csak bulizni mentek a hegyvidéki településre. Ennek a trendnek megálljt akarnak parancsolni. Mostantól az ígéretek szerint inkább a síelőket szeretnék majd Ischglbe csábítani.

Koncert az ischgli hegyekben 2017-ben - Most visszaszorítanák a "parti turizmust"

Mint annyi más ember Ausztriában az egyik bécsi bolttulajdonos Thomas Kaschowitz is most attól tart, hogy mi lesz ha megindul a koronavírus-járvány második hulláma és kiderül, hogy a gazdaság újranyitását le kell fújni. Jelenleg mindenesetre az osztrák számok kifejezetten biztatóak. A beazonosított aktív betegek száma április 3-a óta 9334-ről 2363-ra esett le. Ha a járvány leküzdéséről van szó még a sokat csodált németeket is lepipálták.

Hogy a ragály ne tudjon újra erőre kapni Ausztriában a Vöröskereszt helyi szervezete azt ajánlotta az állampolgároknak, hogy töltsék le a „Stop Corona” nevű alkalmazást. Ez a program a kontaktkövetésben segít. A használatával könnyebb feltérképezni, hogy a betegek kivel kerültek kapcsolatba.