Körülöttünk sok helyen már elkezdődtek a lazítások, Ausztria és Románia még vár

Elemzések2021. ápr. 10.Sz.A.

A régiós országok legtöbbjében az oktatásban bevezetett szigorítások enyhítésével kezdik a visszatérést a normál élethez. De sok helyen a boltzáron is lazítanak, és az éjszakai kijárási tilalom sem lesz olyan szigorú, mint korábban.

Ausztria

Miközben Magyarországon április hetedikén már elkezdődött a lezárások lazítása, a szomszédos Ausztriában még nem ennyire optimisták. A húsvéti időszakban bevezetett és eredetileg április 11-ig tervezett, a magyarországinál is kicsit erősebb szigorítások 18-ig biztos érvényben maradnak - a keleti tartományokban. A nyugati tartományokban jobb a helyzet, jórészt azért, mert nem terjedt el a brit mutáns, így a korlátozások is kevésbé szigorúak.

Sebastian Kurz kancellár pedig inkább májusban kezdené meg a lazítást az ország teljes területén, addig pedig az oltási program feltgyorsításával teremtik meg a nyitás feltételeit. A kormányzati kommunikáció szerint biztosra akarnak menni, ezért hiába a hatalmas tiltakozás, nem engednek a szigorból. 

Csehország

Hasonló állásponton vannak a cseh vezetők is. A minapi bejelentés szerint az oktatás kivételével legkorábban április végén kezdődhet meg a szigorú intézkedések enyhítése. Így megnyithatnak az eddig bezárt szolgáltatások és üzletek, és a tervek szerint a vendéglők teraszai, illetve szabadtéri területei is fogadhatnak már vendégeket. 
A korábban a magyarnál is rosszabb helyzetben lévő ország vezetése úgy véli, túl vannak már a nehezén, ezért nem kérik az április 11-én lejáró veszélyhelyzet meghosszabbítását a parlamenttől. Ennek következtében véget vetnek a lakosság mozgáskorlátozásának és hatályát veszti az éjszakai kijárási tilalom is. Amennyiben úgy vélik, mégis szükség lesz szigorításokra, azt már a pandémia-törvény szerint fogják meghozni. Bár korábban vita volt az iskolák április 12-re tervezett részleges megnyitásáról, mégis az a döntés született, hogy hétfőtől az óvodások és az általános iskolák alsó tagozatos tanulói visszatérhetnének az iskolapadokba.

Az osztályok fele felváltva egy hetet töltene az iskolában, míg a másik héten távoktatás lenne. Ugyancsak ettől a dátumtól nyithatnak a gyermekruházati üzletek, a papírboltok és a termelői piacok is.

Szlovákia

Északi szomszédunk is április második felében oldhatja fel a jelenleg érvényben lévő korlátozások egy részét a járványhelyzet javulása ellenére is. Mindenesetre húsvétra kifejezetten szigorú korlátozásokat rendeltek el Szlovákiában annak érdekében, hogy ne ismétlődjön meg a karácsonyi szünet utáni helyzet, amikor a fertőzések száma megugrott. 

A PCR teszttel újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések számának heti átlaga az elmúlt két hétben napi másfél ezer alá csökkent. Jelenleg a koronavírus okozta megbetegedés miatt két és fél ezer személyt kezelnek kórházban, a gyógyultak száma közel 610 ezer. A távirati iroda tájékoztatása szerint Szlovákiában jelenleg a Pfizer, az Astra-Zeneca és a Moderna oltóanyagait használják, a legalább egy oltást már megkapott beoltottak száma csütörtökön 795 ezer volt, közülük 269 ezren már a második oltásadagot is megkapták.

Szlovénia

Szlovéniában szintén hétfőtől térhetnek vissza a tanulók az iskolákba, és a középiskolás diákotthonokat is megnyitják. Ez azt jelenti, hogy a húsvéti időszakra elrendelt szigorú lezárásokat megelőző modell szerint, elsőtől nyolcadik osztályig tantermi oktatásban, a középiskolások pedig felváltva, egyik héten hagyományos, a másik héten online oktatásban részesülnek. Ötödik osztály felett viszont kötelező lesz a  maszkviselés, az alsó tagozaton és az óvodákban csak a tantermen kívül, közös helyiségekben kell hordani.
Sajtóhírek szerint a kabinet változtat a januárban elfogadott ütemterven is, amelyben a közlekedési lámpákéhoz hasonló színkódos rendszer alapján határozza meg, milyen enyhítéseket vezetne be piros, narancssárga, sárga vagy zöld besorolás esetén. Az opitmizmust többek között az magyarázhatja, hogy a kétmilliós országban napok óta 10 alatti a halálos áldozatok száma, és az új fertőzöttek aránya is csökkenő tendenciát mutat. A mintegy kétmilliós országban eddig a lakosság 5,6 százalékát oltották be mindkét vakcinával a koronavírus ellen április 8-ig. Az első dózist 268 781-en, közülük a másodikat 116 616-an kapták meg.

Szerbia

Ugyancsak a nyitás mellett döntöttek Szerbiában: április 5-től, hétfőtől megnyithattak az éttermek és kávézók kerthelyiségei, az üzletek pedig ismét akár este 10 óráig is nyitva tarthatnak, a bevásárlóközpontok újranyitásáról pedig ezen a héten döntenek majd.
A döntéshozók optimizmusát itt is az új fertőzöttek napok óta tartó viszonylagosan alacsony száma, illetve a halálesetek alacsony szintje (napok óta 40 körül alakul az elhunytak száma) magyarázhatja. 

Románia

Romániában eredményre vezettek a március utolsó hetében bevezetett szigorítások, vagyis az üzletek hétvégi nyitva tartásának és az éjszakai kijárásnak a korlátozása: Már több mint egy hete javulnak a járványügyi adatok, ezért a fokozatos nyitást koordináló bizottságot hoztak létre. 

A lazításokról eddig annyit lehet tudni, hogy az ortodox húsvét idejére ideiglenesen enyhítenek az üzletek nyitva tartási korlátozásain és az éjszakai kijárási tilalmon is, az április 30. és május 3. közötti hosszú hétvégén pedig a tengerparti vendéglátóhelyeken is enyhítések várhatók. A koordináló bizottság célja, hogy június elsejével elkezdődhessen az a folyamat, amelynek célja a normális élethez való visszatérés.

Horvátország

Már korábban, még február legvégén kinyitottak a kávéházak teraszai, ugyanakkor április elején ismét bezárták az edzőtermeket és a játszóházakat, a sportolás zárt térben csak az élvonalbeli sportolók számára engedélyezett április közepéig.
Zágrábban kötelező a maszkviselés nyílt térben, a kávézók és éttermek teraszain is.

Április első hetének végéig a járvány kezdete óta 280 ezer fertőzöttet regisztráltak Hovátországban, a halottak száma 6100 fölé emelkedett. Az országban eddig az Európában engedélyezett három oltóanyagból 326 ezren kapták meg az első dózist, júniusig a lakossg felét szeretnék beoltani, májusban a vendéglátó és szállodaipari dolgozókat is beoltják a tervek szerint.

Április 15-ig minden olyan utas, aki állampolgárságától függetlenül az Európai Unióból érkezik, PCR-teszt vagy védettségi igazolás bemutatásával karantén nélkül utazhat az országba.