Látni akarja 2021 tíz legjobb filmjét? Akkor ezeket nézze meg!

10. Egy igazán dühös ember (Wrath of Men)

Guy Ritchie-t főleg a viccelődő gengszterfilmjeiről szokták ismerni. A Blöff vagy A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacső nálunk is komoly sikert aratott. Látszólag az idei filmje is jól beleillik a palettába, hisz megint bűnözőkről szól a fáma, a töltényekkel pedig itt sem spórolnak.

Csakhogy Ritchie ezúttal hanyagolta a viccelődést. A poénokat komor hangulatra és feszültségre cserélte.

A végeredmény pedig meglepően erős. Ez az utóbbi évek egyik legjobb akciófilmje. Mivel nem akarjuk előre elárulni a fordulatokat, a sztoriról csak annyit mondunk: a történet egy pénzszállító cég körül forog, ahol az új alkalmazott (Jason Statham) véres bosszút forral.

9. Oxigén (Oxygen)

A jövőben egy nő arra ébred, hogy egy futurisztikus dobozba van bezárva.

Mielőtt elfogyna teljesen az oxigénje rákell jönnie, hogy pontosan hol van és miként tudna megszabadulni.

Az Oxigén első-osztályú szórakozás. A nézőt szinte belekényszeríti a találgatásba: könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy elkezdünk agyalni, mi mit csinálnánk hasonló helyzetben?

8. Őrült nők bálja (Le bal des folles)

Kellemetlenné vált az egyik női rokon társasága és egyébként is furákat beszél? Akkor mehet is az őrültek házába. Pár évszázada még ilyen abszurd módon működött a világ. Ez a francia film pont erre a bizarr felállásra nyit ablakot. A sztori egy tehetős család sarjáról Eugénie-ról szól, akit azután küldenek a bolondok házába, hogy bejelenti, tud beszélni a halottakkal.

Bár senkinek nem árt, és egyébként okos teremtés, a rokonai mégis inkább megszabadulnak tőle.

Ezután egy hátborzongató látleletet kapunk arról, hogy régen milyen barbári módon próbálták kezelni azokat, akikről azt gondolták, hogy elmebetegek. Nem könnyű film, de a jóféle drámák kedvelőinek szinte kötelező darab.

7. Utolsó éjszaka a Sohoban (Last night in Soho)

Edgar Wright kicsit hasonlít Tarantinóra. A filmjeiből csak úgy süt, hogy mennyire odavan a filmművészetért. Az alkotásai tele vannak apró kis utalásokkal, melyekkel régi, elfeledett klasszikusokat idéz meg. De a filmjeinél még a zenéket is a régi kedvenceiből válogatja össze.

Az alkotásaiban jó elmerülni és ez alól nem kivétel az idei filmje se.

Ezúttal akad egy természetfölötti csavar is a sztoriban. Hősünk Eloise ugyanis miután felutazik a brit vidékről Londonba, belefut egy furcsa házba, ahol ha esténként elalszik, váratlanul a 60-as évek Londonjában találja magát. Ami először lenyűgözi, de idővel alaposan megrémiszti.

Bár akad itt egy nyomozási szál is, Wright-nak nem a detektív-történetek az erősségei. A film akkor működik a legjobban, mikor a rejtélyek helyett a karaktereké és a lenyűgöző képeké a főszerep.

6. Old Henry

A westernt mint műfajt már sokszor eltemették. Nem véletlen. Valaha a cowboyok olyan népszerűek voltak, mint ma a szuperhősök. De a hatlövetűek felett eljárt az idő. Senki nem készít ma már igazán nagyszabású westerneket. Helyette szerényebb, kisebb filmek jönnek a műfajban, azok is ritkán.

De egy-két gyöngyszem így is időről időre napvilágot lát: jó példa erre az Old Henry is.

A sztori nagyrészt egy faházikó körül zajlik a semmi közepén. Egy visszavonult pisztolyhős a világtól elvonulva tengeti csendes mindennapjait, mígnem egy gyanús alak fel nem bukkan a földjén.

Az Old Henry remek példa rá, hogy kellő tehetséggel fillérekből is lehet nagyot alkotni. Az egész produkciót egy maroknyi színésszel forgatták le, mindenféle látványos trükkök nélkül, mégis a film végén annyira pattanásig feszült a hangulat, hogy szinte harapni lehet a feszültséget.

5. Belfast

Fura egy életmű van Kenneth Branagh mögött: először Shakespeare filmekkel futott be, aztán rendezett Marvel filmet, Agatha Christie-adaptációt, játszott az egyik Harry Potter moziban és még egy jókora Disney bukást is dirigált. Most viszont így 60 felé elkapta a nosztalgia és készített egy filmet a gyerekkoráról.

Arról, hogy milyen volt felnőni Belfastban úgy, hogy közben forrt körülötte a világ.

Talán épp azért, mert most egy igazán személyes témához nyúlt, a munkássága egyik legjobb filmjét tette le az asztalra.

4. A Francia Kiadás (The French Dispatch)

Wes Anderson Texasban született a filmjei mégis olyanok, mintha Európában látta volna meg a napvilágot. A hollywood-i látványfilmek bombasztikussága nem érdekli. A filmjeiben a jelenetek sokszor mintha megelevenedett képeslapok lennének. A karakterei kerülik a hangzatos drámai kifakadásokat.

Mind visszafogottak, kimértek, valahogy mégis roppant érdekesek.

Legújabb filmje egy kitalált francia városkában játszódik, ahol a helyi újság vezetője meghal. Emlékére megelevenedik pár cikk az újság múltjából. A sztori pedig ennyiből áll: láttunk néhány írást életre kelni. A film dugig van fantasztikus emberi pillanatokkal – Anderson rég volt annyira elemében, mint A francia kiadásnál.

3. Isten keze (È stata la mano di Dio)

Hasonló koncepcióra épül, mint Branagh Belfastja. Ezúttal az Oscar-díjas Nagy szépség rendezője Paolo Sorrentino kalauzol el minket a saját gyerekkorába. Mint az élet általában ez a film is elég színes: bohókás pillanatok épp úgy akadnak benne, mint velőt rázó tragédiák. A különbség az emlegetett Belfasthoz képest, hogy Sorrentino kevesebbet foglalkozik a nosztalgiázással és jobban nagyító alá teszi az egyik nagy témáját: azt, hogy sokszor micsoda kihívást jelent felnőni.

2. Dűne (Dune)

A nagy stúdiók rendre keresik, hogy melyik lehet az a régi sci-fi vagy fantasy könyv, amelynek az adaptációjából végre kasszát robbanthatnak. A probléma az, hogy mikor megszerzik a jogokat, a megfilmesítést általában valaki olyanra bízzák, aki nem igazán érti vagy szereti az eredeti művet. Emiatt a legtöbb adaptáció csapnivaló.

Kiváló példa erre a Netflixen futó Vaják (Witcher), de a sort hosszan lehetne folytatni az Eragontól, a Narnia filmeken át az Alapítvány sorozatig.

A Dűne ritka tünemény: mert ezt a sci-fi klasszikust ezúttal egy olyan rendező vette a szárnyai alá, aki azon volt, hogy olyan méltóan tisztelegjen az eredeti regény előtt, amennyire csak lehet. Egy adaptáció persze attól, hogy hű az alapanyaghoz, még nem lesz automatikusan jó.

De pont azért, mert a készítők őszintén rajongtak a témáért, amin dolgoztak, ez a lelkesedés átjött a mozin is. Egy olyan kiváló látványfilm született, amely bizony ritka, mint a fehér holló.

A Dűne a távoli jövőben játszódik, amikor nemesi házak viaskodnak egy zord sivatagi bolygó az Arrakis miatt. Enélkül a planéta nélkül ugyanis nem lenne űrutazás.

1. Az utolsó párbaj (The Last Duel)

A történet igaz történeten alapul: miután megerőszakolnak egy nemesasszonyt a középkori Franciaországban a férj párbajra hívja az erőszaktevőt.

A forgatókönyv ritka okosan van felépítve: a történetet ugyanis háromszor mesélik el nekünk, mindig másvalakinek a szemszögéből.

Így nem csak a bűntényre, de a középkori mindennapokra és a kor rossz beidegződéseire is egyre nagyobb rálátást kapunk. Mindeközben a rendező Ridley Scott hol lenyűgöző, hol pedig vérfagyasztó képekkel operál. A középkort talán még senki nem elevenítette meg ennyire hatásosan, mint ő.

A pénztáraknál sajnos Az utolsó párbaj bukott, pedig megérdemelte volna a sikert. Ez egy nagy betűs dráma, a legjobb fajtából.