Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Legnagyobb csirketenyésztő: lesz elég baromfi Magyarországon

Elemzések2020. márc. 18.K.M.

Hegyekben áll az étkezési búza a hazai raktárakban, a húsipar könnyedén képes kielégíteni a növekvő keresletet és pillanatnyilag a tejipari vállalatok sem vetítenek előre ellátási problémákat. Alapanyag- és kapacitásszempontból az alapvető élelmiszerekből nem lehet hiány, és a kormánynak akkor is biztosítania kell a létfontosságú élelmiszeripari társaságok termelését, ha a koronavírus-járvány súlyosbodna. Egyes cégek most leginkább attól tartanak, hogy a későbbiekben dolgozóik esetleges megbetegedése okozhat fennakadásokat működésükben.

Minden további nélkül ki tudja elégíteni a hazai baromfiipar a növekvő lakossági keresletet – közölte Bárány László, a hazai csirkepiacon vezető szerepet betöltő nyírkércsi-kisvárdai Master Good csoport alapító-tulajdonosa.

A fogyasztáson belül a csirkehúsok játsszák a legnagyobb szerepet, és ezekből is teljesíteni tudják a nagyobb kereskedelmi megrendeléseket.

Bárány László szerint a lakossági készletezési láz elmúltával normalizálódhat a helyzet az élelmiszerüzletekben, mivel a vásárlók már csak az otthon elfogyasztott alapanyagokat pótolják majd újra. Ezért a boltokban lesz friss baromfihús, bár bizonyos termékekből fennmaradhat az eddig megszokottól – átlagosan 10-15 százalékkal is - nagyobb kereslet.

Ennek egyik oka az lehet, hogy a vendéglátóhelyek működésének korlátozásával növekszik az otthoni étkezések száma, amikor a lakosság az éttermemben felszolgáltaknál jellemzően nagyobb adagokat fogyaszt. Másrészt az iskolák működésének szüneteltetése miatt a szülők több baromfihús-készítményt – virslit, párizsit, sonkát - vásárolnak gyermekeiknek.

Emiatt egyes feldolgozott termékeknél 40 százalékos keresletélénkülést is tapasztal a Master Good.

Több millió tonna étkezési búza található ma a hazai raktárakban, és a készletek bőven meghaladják a hazai éves lisztigény kielégítéséhez szükséges, 1,2 millió tonnás búzamennyiséget – mondta Pótsa Zsófia, a malomipari vállatokat tömörítő Gabonaszövetség főtitkára.

Magyarországon a lakosság évente átlagosan mintegy 110 ezer tonna csomagolt lisztet vásárol, de a malmok a meglévő kapacitásokkal ennél jóval nagyobb keresletnövekedésre is felkészültek, a gazdálkodók pedig az idén nyári újabb búzaterméshez szükséges vetőmagokat már tavaly elvetették.

Az iparági vállalkozások alapanyag-beszerzése és termelése folyamatos, így képesek kiszolgálni a fokozódó kiskereskedelmi és sütőipari igényeket.  

A kenyérhez szükséges lisztmennyiséget a pékek megkapják, így kenyérellátási gondok nincsenek. Egyes boltokban ugyanakkor csomagolt lisztekből rövid ideig tartó hiány is lehet, de ennek hátterében nem alapanyag- és működési probléma, hanem a hirtelen megugró fogyasztói kereslet áll. A malmok a nagyobb kereskedelmi megrendeléseket kapacitáskihasználtságuk növelésével igyekeznek minél gyorsabban kielégíteni – tette hozzá Pótsa Zsófia.

Egyelőre nincs fennakadás a hazai lakosság tej- és tejtermék-ellátásában sem, mivel a tejtermelés és a tejfelvásárlás is folyamatos – szögezte le Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke.

A szervezet a keresleti-kínálati viszonyok nyomon követésére operatív bizottságot hozott létre, amely egyeztetéseket folytat az Agrárminisztériummal is. Az elnök úgy vélte, a további tejpiaci helyzet attól függ majd, hogy a vírus esetleges terjedése korlátozza-e a tejszektor vállalatainak tevékenységét. 

Ágazati vélemények szerint a bolti élelmiszerkínálatot az is erősítheti, hogy a vendéglátóhelyek működésének korlátozása miatt az ottani alapanyag-megrendelések visszaeshetnek.

Emellett a lakosság ellátása szempontjából kedvező, hogy a nemzetközi karantén intézkedések miatt lassul a külpiacra szánt hazai agrártermékek kiszállítása, és ez szintén növelheti a belső termékkínálatot.

A fogyasztói igények biztonságos kielégítését célozza az a törvényi szabályozás is, amely szerint a kormánynak rendkívüli helyzetekben is garantálnia kell a létfontosságúnak minősített létesítmények működését. A koronavírus-járvány egyértelműen ilyen szituációnak minősül, ezért az előírások kiterjednek a meghatározó élelmiszeripari vállalatokra is.

Mint a növekedés.hu beszámolt róla, e létfontosságú cégkörbe azok a társaságok tartoznak, amelyek kapacitása meghalad egy bizonyos méretet, és húst, tejet, gabonát, illetve zöldségeket és gyümölcsöket dolgoznak fel.

Az élelmiszeriparban ma nem is az vált ki aggodalmakat, hogy a belföldi alapanyag-ellátással és működési szabályozási feltételekkel gond lehet, hanem az, hogy problémássá válhat egyes külföldi alapanyagok beszerzése, ha a nemzetközi - elsősorban európai - karantén intézkedések tartósan lassítják vagy meghiúsítják a kereskedelmi forgalmat. Ennek következtében iparági vélemények szerint fennállhat a lehetősége annak, hogy

a gyártáshoz szükséges egyes termékek – így például a csomagolóanyagok és az alkatrészek - átmenetileg hiánycikké válhatnak.

A folyamatos működés szempontjából egyes vállalatoknál az is gondot okozhat, hogy az iskolai tanítást szüneteltető intézkedések miatt munkavállalóiknak otthon kell maradniuk gyermekeik felügyelete érdekében.

A vírus hazai terjedése esetén azt sem lehet kizárni, hogy egyes cégeknek termelésüket azért kell csökkenteniük, mert dolgozóik egy része karantén alá kerülhet.

Ilyenkor az érintett vállalatok helyzetét tovább nehezítheti, ha az időszakosan kieső szakembereket nem, vagy csak részlegesen tudják pótolni, illetve helyettesíteni.