Lengyel-fehérorosz válság: Lehet hogy mégis szükség lenne európai haderőre?

Hiányzik a katonai stratégia

Napjainkban egy olyan korszakban élünk, amikor miközben az európai államok keresik, hogyan csökkentsék a katonai feszültségeket egyre inkább előtérbe kerül a fegyverkezés, a nemzeti hadsereg fontossága. Alapvetően azonban az európai országok az Egyesült Királyság és Franciaország kivétellel nem rendelkeznek katonai stratégiával – fogalmazott Janne Haaland Matláry, az Oslói Egyetem Politikatudományi Intézetének professzora, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett Katonai Stratégia a 21. században című előadáson.

A professzor asszony magyar származású férje által is kötődik hazánkhoz és tavaly a magyar – norvég kapcsolatok fejlesztésében és a Magyarország norvégiai megítélésében vállalt szerepe elismeréseként a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatának kitüntetésében részesült.

Janne Haaland Matláry, az Oslói Egyetem Politikatudományi Intézetének professzora és Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője; Forrás: MCC - facebook

Mekkora hadseregre van szükség?

Jane H. Matláry a beszélgetés folyamán kiemelte, hogy mindenképp szükség volna rá, hogy az európai országok feltegyék maguknak a kérdést, hogy szükségük van-e hadseregre és ha igen mekkorára, illetve ezzel a hadsereggel mi az a konkrét politikai cél, amit el lehet érni. Példaként említette, hogy egyes államok, például Izland gyakorlatilag nem tartanak fenn klasszikus értelemben vett hadsereget, mert a geopolitikai helyzetük miatt szinte esélytelen, hogy külső támadás érje őket és ők sem szeretnének nyomást gyakorolni senkire, így náluk a politikai stratégia azt diktálja, hogy nem szükséges az amúgy költséges fegyverkezésre költeniük.

A professzor asszony azonban kihangsúlyozta, hogy nem minden állam ennyire szerencsés. Többek közt Lengyelország, a balti államok, Dánia és a többi északi ország egyértelműen aggódhatnak Oroszország katonai ereje miatt és komoly kihívások elé kell nézniük ezen a téren. Számukra fontos mérlegelni, hogy milyen katonai stratégiát kellene kidolgozniuk és az is lényeges, hogy ütőképes nemzeti hadsereget tartsanak fenn. Az európai nagyhatalmak sorából Németországot kivételként említette meg, a németek ugyanis történelmi múltjukra való tekintettel tudatosan tartják magukat távol attól, hogy igazán jelentős katonai erőt képviseljenek és más országokra ezáltal nyomást gyakoroljanak.

Katonai stratégiával Európában elsősorban a NATO rendelkezik, ők viszont komoly apparátussal bírnak és az európai biztonságpolitikai kihívások terén rendszerint jelentős részt vállalnak a tervezésben – húzta alá. Az EU-nak azonban nincs ilyen stratégiája, legalábbis átfogó stratégiája semmiképp nincs -tette hozzá.

Szokatlan konfliktus

Most a lengyel határon kialakult helyzet miatt az átfogó katonai stratégia fontossága újra előtérbe került. Egy új, és szokatlan konfliktus van kibontakozóban, ahol meg kellene vizsgálni, mit akar az ellenség elérni, és ennek érdekében mit terveznek cselekedni. Ha ezt sikerül racionalizálni, akkor azt kell számba venni, hogyan reagálhat úgy Lengyelország, az EU és maga a NATO is, hogy azzal ellenálljon az ellenfél céljainak – fogalmazott.

Mivel Európában a 90-es évek óta nagyon hosszú békeidőszak honolt, így az európai nemzetek nem is gondoltak emiatt a katonai stratéga fontosságára, ezért érte váratlanul ez a helyzet a közösséget -ismertette.

Az USA nem lesz többé rendőr

Most azonban a világpolitika visszatért a multilateralizmushoz. Joe Biden, amerikai elnöktől ugyan az európai vezetőknek tetsző mondatok hangzanak el, de emögött nincs komoly tartalom, ráadásul az USA-ban jelenleg komoly belpolitikai problémákkal kell szembenéznie a politikai vezetésnek – hangsúlyozta Janne Haaland Matláry.

Nemrég a professzorasszony egy könyvet is írt arról, miért gyenge elnök Joe Biden, amiben kifejtette, hogy a probléma forrása az, hogy van egy űr az európaiak elvárásai és az Egyesült Államok valódi magatartása között – ismertette.

Az öreg kontinensen azt várják, hogy majd Amerika, mint korábban mindig, most is elvégzi majd a piszkos munkát, ezzel szemben Biden elnök az afganisztáni kivonulás kapcsán mondott beszédében kijelentette az USA nem lesz többet rendőr és nem csinálja meg mások helyett a munkát. Így az európaiak nem dőlhetnek többé hátra – húzta alá. Európának mostantól tudnia kell kezelni kell a saját problémáit. A biztonságpolitikai döntések kapcsán pedig látható, hogy a nemzeti fővárosok fontosak és nem az EU vagy a NATO. Itt nincs közös európai reakció. Kemény hatalomra van szükség a kemény időkben - hangsúlyozta. Korábban az USA mondta meg mit kell tenni. Most a lengyel válság esetében Lengyelország felől kell érkezzen a megoldás Európa felé és ez újszerű – tette hozzá.

Két év múlva meg lesz a 2 százalék

Kiss Rajmund, az MCC Diplomáciai Műhelyének vezetője, ezzel kapcsolatban arról kérdezte a professzor asszonyt, hogy mi a véleménye a nemzeti érdekekről, nemzeti vállalásokról, különösképpen a legismertebb, a GDP 2 százalékát kitevő védelmi költségvetés elérésére tett vállalásokról. Kiemelte, hazánk ezen a téren nemsokára arányaiban megelőzi Németországot. A magyar védelmi költségvetés 2015-ben a GDP mindössze 0,5 százalékát tette ki, két év múlva azonban úgy tűnik teljesítjük a vállalt 2 százalékot. Németország ezzel szemben kijelentette, náluk 1,5 százalék lehet a maximum.

Fontos a kollektív védelem

Janna Haaland  Matláry a felvetésre reagálva kifejtette, hogy készültek különböző felmérések arról, hogy egy-egy ország állampolgárai készek lennének-e megvédeni egy másik NATO tagországot, annak határait és az ott élő állampolgárokat egy esetleges ellenséges támadás esetén. Ezek eredményeiből az tűnik ki, hogy az olaszokban a legkisebb a hajlandóság, hogy másokat megvédjenek, de a németek körében is az az elterjedt nézet, hogy a NATO tagok megvédése Amerika felelőssége, ez pedig egyszerre magyarázza például a német katonai költségvetést, és alátámasztja annak a fontosságát, hogy mindenki áldozzon arra, hogy meg tudja védeni magát.

Kiemelte, hogy az Észak-atlanti szerződés (NATO) 5. cikke pedig éppen erről szólna, azaz kimondja, hogy a szövetség alapelve a kollektív védelem, tehát bármely tagállam elleni támadást úgy kellene értelmezni, hogy egyénileg és kollektíven is meg kell tenni a szükséges lépéseket a rend helyreállítása érdekében. Ezzel szemben jelenleg szinte mindenki a majdnem ingyenes biztosítást szeretné kapni a NATO-tól - fűzte hozzá. Oroszország alapvetően épp az 5. cikk miatt nem akar semmilyen NATO országot megtámadni, mert nem akarja az egész NATO haragját magára zúdítani. Látható tehát, hogy milyen fontos ez az alapelv. Bízunk benne, hogy az 5-ös cikket nem fogják eltörölni – húzta alá. A Lengyelországban kialakult helyzet esetében most érintjük az 5-ös cikket, ez az a helyzet, amikor azt alkalmazni lehetne. Itt az összefogásra azért volna szükség, mert most a tárgyalási pozíció erejéről van szó és az egységes fellépés erőt adna a lengyel tárgyalási pozíciónak - fogalmazott.

Hasonló a helyzet Ukrajna esetében is. Ez egy politikai háború viselés, ahol Oroszország azt akarja elérni, hogy nézzünk el valamit, jelen esetben például a Krím elcsatolását és akkor cserébe ’’csendbe marad’’, azaz nem szól bele a szakadárok és Ukrajna között kialakult helyzetbe, így gyakorol politikai és katonai nyomást az ukránokra és egyben a NATO-ra. Nagyon fontos, hogy a NATO országok mit fognak tenni, hogyan fognak reagálni az ilyen politikai hadviselésre - hangsúlyozta.

Kialakulhat nyílt konfliktus

Az Európai Unióban egyébként nincsenek hozzászokva a közvetlen konfrontációkhoz. Lukasenka fehérorosz elnök agressziója esetében ez az újdonság – ismertette. Lengyelország jogosan próbálja megvédeni a határait, jelenleg tradicionális rendőri módszerekkel. De ha egy katonai akció történik megtörténhet a nyílt konfliktus és itt már a kényszer esete forog fenn. Ezért nem elég a szankciók meghozatala – hívta fel rá a figyelmet a professzor asszony. Agilisabb fellépésre van szükség. Ha beengedjük a támadókat akkor egészen addig jönni fognak, amíg az európai országok nem destabilizálódnak – húzta alá. Kell piros vonalakat húzni, üzenni. A határok védelme is fontos. Így hosszútávon akár Lengyelországban is szükséges lehet kerítéseket építeni – fogalmazott.

Pufferállam Ukrajna?

Ukrajna izgalmasabb – tette hozzá. Az is kérdés, hogy vajon európai pufferállam, vagy sem Ukrajna. Az uniós vezetők természetesen azt állítják, hogy nem az, ám mégis komoly dilemma, hogy mit teszünk Ukrajna kapcsán. Érdemes lenne tudni mi a terv. A stratégiához vezető gondolkodás nagyon fontos volna. Hiszen jelenleg szóban elkötelezett Nyugat-Európa és Amerika Ukrajna nyugati integrációja felől, azonban nyíltan, a tettekben ez kevéssé nyilvánul meg épp az orosz fenyegetettség és  nyomás gyakorlás hatására. Itt is szükség volna tehát egy átlátható, egyértelmű stratégiára – mondta.

Nem minden megosztható

Az említett kollektív védelem rendszere mellet azonban fontos, hogy vannak olyan védelmi képességek, aminek minden államnak birtokában kell lennie a saját szuverenitása érdekében. Kiemelte, természetesen léteznek olyan kapacitások, ahol fontos a költségmegosztás, de számos olyan képességet lehetne említeni, amiket épp az említett nemzeti szuverenitás érdekében nem lehet közösen fenntartani, mindenkinek rendelkeznie kell sajáttal. Ilyen nemzeti képesség például a légierőben a saját vadászgépek fenntartása – ismertette. Vannak korlátok tehát ezen a téren. Az EU PESCO nevű alapítványa foglalkozik ezekkel, de egy bizonyos szint fölé nem lehet lépni a katonai költségek megosztásában – tette hozzá.

Fontosabb az újraválasztás

Ezzel szemben mégis az látható, hogy sok ország nem szeretne a katonaságára sokat költeni. Mindez felvet kérdéseket, amikre a válasz az, hogy a politikusokat soha nem a védelmi politikájuk alapján választják. Hazáját Norvégiát hozta példaként, ahol a választások előtt a felmérések alapján mindössze 6 százalék volt azok aránya, akik a védelmi kérdéseket fontosnak tartják a politikusok programjai közül. Ennek is részben az az oka, hogy a ma élők egy hosszú békeidőben nőttek fel. Emellett a katonai erő fenntartása nagyon költséges és ez visszafogja a politikusokat, és azt a pénzt inkább más népszerűbb intézkedésekre fordítják. De a kellemetlen száraz igazság az, hogy az emberek próbálják ezt a témát elkerülni, és a politikusok is szívesen szorítják háttérbe a biztonságpolitika kérdését a költségek miatt és inkább az újraválasztásukkal foglalkoznak – fogalmazott.

Nincs közös jövőkép

A NATO-ban tehát ez a valóság. Nincsen közös stratégiai jövőkép – húzta alá. De lehet jobb is így, hiszen közös ellenség, közös stratégiai cél legutóbb a hidegháború idején volt, azok azonban vészterhes idők voltak - fogalmazott.  Most a migráció, a terror szervezetek és Oroszország mint irracionális ország ami aggodalommal tölti el a NATO tagokat - mondta. Újdonság Kína ahol van egy kockázati fenyegetettségi kép, ami nem egy kihíváshoz kötődik. Oroszország régimódi katonai fenyegetést jelent, azonban Kína politikai hadviselése újfajta kihívás, így újfajta válaszokat kell rá adni - hangsúlyozta.

Elkerülhetetlen volt a kivonulás

A professzor asszony az afganisztáni kivonulásról is szót ejtett. Kiemelte, hogy Afganisztán esetében ez a lépés elkerülhetetlen volt. Korábban az Egyesült Királyságban a védelmi tárca azt mondta, hogy legalább 40 évig jelen kellene lenni, de a kormányzat ezt nyilvánvalóan nem akarta meglépni. Őrült ötlet volt, hogy Afganisztánt meg lehet változtatni. Ahhoz a NATO-nak gyakorlatilag gyarmatosítani kellene egy ilyen országot és hosszan ott lenni, hogy kívülről megváltoztassa a politikai berendezkedését, így ennek eleve nem volt realitása. A későbbiekben tehát az ilyen beavatkozásokat is újra kell gondolni – mondta. De mégis felmerülhet bennünk, hogy akkor a NATO mostantól csak magát védi? Mi lesz a balkáni országokkal, vagy éppen Moldovával?! -tette fel a kérdést.

Nyílt kapus politikát kell játszani

A nyugatnak egy nyílt kapus politikát kell folytatni és át kell adni a demokratikus értékeket - vélekedett. Ukrajna most ezért izgalmas kérdés. Nem tudjuk mit gondoljunk mit szeretnénk. Szeretnénk, hogy demokrácia legyen és független, de nem merjük felvállalni az ebből fakadó kockázatokat. A reálpolitika jön itt szembe. Ezeken a kérdéseken kell most tehát elgondolkodni a NATO országoknak és az európai fővárosokban ki kell dolgozni az államoknak a saját katonai stratégiájukat – húzta alá. 

(A borítókép forrása: Mathias Corvinus Collegium - MCC - facebook)