15 éve léptünk be az EU-ba – mennyire zárkóztunk fel?

Négy és fél millió

Míg az előző rendszerben elméletileg teljes foglalkoztatottság volt (a valóságban nagy, úgynevezett kapun belüli munkanélküliséggel), addig a rendszerváltás után, a nem hatékony vállalkozások megszűnésével nagy lett a munkanélküliség. Ez tartósan velünk maradt, aztán átmeneti javulást követően a válság után érthetően még romlott is.

2010-ben a kormány kitűzte, hogy egymillió munkahelynek kell létesülnie egy évtized alatt, ennyivel kell több foglalkoztatottnak lennie Magyarországon. Valószínűleg kevesen gondolták még a döntéshozók is, hogy ez megvalósítható, mindenesetre az elképzelés szinte megvalósult: 820 ezerrel több munkahely van, mint akkor, a foglalkoztatottak száma immár több mint 4,5 millió.

Negatív munkanélküliség

Ami érdekes, hogy ennél sokkal több ember állt munkába azóta, csak hogy ők külföldön, az Európai Unió más országaiban. A belépéskor, pont 2004 május 1-jén, 15 évvel ezelőtt, még csak néhány ország nyitotta meg munkaerőpiacát, közülük a leglényegesebb Nagy-Britannia volt. 2011-ben aztán a 7 éves átmeneti időszak lejártakor minden ország fogadni kezdte a magyar munkaerőt, közülük a legtöbb embert Németország és Ausztria vonzotta.

Hogy hányan dolgoznak más uniós országokban, arról nincsenek pontos adatok, de mindenképpen több százezres adatról van szó. Ennek az lett az eredménye, hogy mára nem csak a közgazdasági értelemben vett teljes foglalkoztatottság valósult meg, hanem általános, egyes szakmákban súlyos és égető munkaerőhiány is kialakult. Kétségkívül statisztikailag van még 3,6 százalékos munkanélküliség, de ha megnézzük, hány orvos, ápoló, tanár, bolti eladó és árufeltöltő hiányzik, hogy csak a legfontosabbakat említsük, negatív számot kapunk, mint valódi munkanélküliség. Tényleges munkanélküliség valószínűleg már csak földrajzi alapon van: kisebb településeken, vagy egyes országrészekben.

Tartalékok

Hogy a foglalkoztatásba még ténylegesen hány ember vonható be, arról megoszlanak a vélemények, de az égető munkaerőhiány és az ennek nyomában gyorsan emelkedő bérek azt mutatják, hogy aki elérhető és ténylegesen munkaképes, az már dolgozik. Forrást még a fiatal nyugdíjasok jelentenek (különösen, akik a Nők 40 program keretében mentek nyugdíjba, és még csak 50-es éveikben vannak).

Ennél lényegesen nagyobb, ráadásul a hiányszakmában dolgozó csoport azok, akik az Unió magas jövedelmű országaiban élnek. Őket visszacsábítani nyilvánvalóan csak viszonylag vonzó bérekkel, esetleg jobb munkakörülményekkel lehet, ebből a szempontból döntő a felzárkózás mértéke. Nézzük meg, mennyi sikerült ez EU-tagság 15 éve alatt.

Forintban szép lenne, euróban szerény

2004-ben a nettó átlagkereset 100 ezer forint környékén volt, a forint viszont sokkal erősebb volt, mint most, egy euróért csak 250 forintot kellett adni, így az akkor átlagbér 400 euró körül alakult. A német nettó átlagbér ekkor 1800 euró körül járt, így az eltérés négy és félszeres. A mostani nettó 240 ezer forint a jelenlegi árfolyam mellett 740-750 euró (euróban így tehát még a duplázás sem sikerült 15 év alatt), ami a 2300 eurós német adat harmada.

Az utolérni kívánt szint 22 százalékáról tehát 33 százalékára emelkedtünk, ami önmagában nem rossz, bár 15 év alatt egy kicsit több is lehetett volna. Ha mondjuk, nem értékelődik le a forint, már egész jól állnánk, 1000 eurós adattal, a cél 43 százalékán. Sajnos azonban a forint gyengécske, így most évi 10 százalékos béremelkedési ütemet kényszerít ki a munkaerőhiány, hisz amíg nem érjük el a célországok nettó béreinek legalább felét, nem várható, hogy tömegesen visszatérjenek, de még csak az sem, hogy sokan ne induljanak útnak.