Megkezdődött a brit kormány széthullása

Negyedik kísérlet

Theresa May két éven át egy szűk kör bevonásával, pártja egy része és az ellenzék támogatása nélkül próbált megoldást találni egy olyan döntő kérdésre, mint az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból úgy, hogy az okozott kár minimalizálható legyen. Így aztán az általa az Unióval megkötött megállapodást a parlament nem szavazta meg, háromszori nekifutásra se.

Theresa May azonban most elszánta magát egy negyedik próbálkozásra is. Múlt héten kiderült, hogy az ellenzéki Munkáspárttal pár hete kezdett tárgyalásai zátonyra futottak, de mintha most mégis őket akarná megnyerni, mivel felvetette, hogy ha a szavazás sikeres, a parlament arról is szavazhat, hogy legyen-e egy második népszavazás. Ez meglepő fordulat (az angol font rövid időre fel is pattant), mivel eddig May kategorikusan elzárkózott ettől a lehetőségtől, pedig parlamenti szavaztatás helyett egy népszavazáson jó eséllyel átment volna az általa kötött megállapodás.

Elmaradt a lelkesedés

A piacok öröme azonban csak rövid ideig tartott, mivel a politikai erők ellenségesen fogadták a tervet. A Munkáspárt azt mondja, hogy ez így csak egy üres ígéret, mivel a kormányfő napjai meg vannak számlálva hivatalában (többször megígérte, hogy ha a megállapodás átmegy a parlamenten, lemond). Ha feltétel nélkül bocsátaná szavazásra az újabb népszavazás kérdését, azt a Munkáspárt vélhetően minden további nélkül megszavazná, de akkor semmi nem szorítaná arra, hogy May megállapodását is megszavazza.

A kormányfő pártján belül nagy ellenállást váltott ki a javaslat, sőt önmagában már az a tény is, hogy negyedszer akarja ugyanazt megszavaztatni. Kétségkívül történtek változtatások a csomagban, mint például a vámunióban való átmeneti bennmaradás lehetősége vagy például brit kötelezettségvállalás arra, hogy 2020 végén, amikor az átmeneti időszak lejárna, megoldást találjanak Észak-Írország helyzetére.

"Mondjon le!"

A reakció a konzervatív párton belül egész hamar az lett, hogy a miniszterelnöknek távoznia kell. Néhányan hangosan, még a parlamentben is kinyilvánították, hogy „mondjon le”, és sokan a kormányban is úgy látják, hogy ez így nem mehet tovább. Végül tegnap este Andrea Leadsom, a konzervatív párt parlamenti frakcióvezetője lemondott a kormányban vállalt tisztségéről, és ő maga is sürgette a miniszterelnököt, hogy ezt tegye meg maga is.

Haladék péntekig

Közben a konzervatív párt ún. 1922-es bizottsága is ülésezett, ennek a szervnek van joga dönteni arról, hogy lehet-e bizalmatlansági indítványt benyújtani a kormányfő ellen a párton belül egy évnél hamarabb az előző ilyen indítvány után. Decemberben a párt megerősítette posztján a kormányfőt, és a jelenlegi szabályok alapján idén decemberig nem lehet újra indítványt benyújtani ellene. Az ülésről csak annyit lehet tudni, hogy pénteken tárgyalnak a miniszterelnökkel.

Nagy-Britanniában ma tartják az európai parlamenti választásokat, így ma még kormányfőként támogathatja pártját May, miközben tisztában vannak vele, hogy feltehetően komoly bukás lesz számukra a választás (ezért is vetette fel, hogy most szavaztatná meg még egyszer a megegyezést: ha sikerülne, az ország kiléphetne az Unióból még az előtt, hogy az EP összeülne).

Az utódjelölt

A legfontosabb kérdés ezek után az, hogy ki lenne az új miniszterelnök, és mit kezdene a jelenlegi patthelyzettel. A jelenlegi felállás szerint a konzervatív pártnak van joga miniszterelnököt választani, és a legambiciózusabb jelentkező jelenleg Boris Johnson, akit már korábbi külügyminiszterként, valamint a népszavazási előtti hazugságkampányban betöltött vezető szerepéért is sokan ellentmondásos személyiségnek tartanak.

Ezt az is alátámasztja, hogy csak a röviddel a népszavazás előtt döntötte el, melyik oldalra áll: a kilépést támogatja, vagy a maradást (vélhetően akkor is azt vizsgálta, melyik esetben van több esélye a miniszterelnöki posztra). Nos, ha csak nem változtat véleményén, miniszterelnökként akár egy mindenféle megállapodás nélküli kilépést is kinézhetünk belőle, ami tragikus megoldás lenne nem csak a britek, de a mi szempontunkból is.

Rosszul járnánk

Azon túl, hogy azonnal megszűnne a munkavállalási lehetőség (míg a megegyezés szerint ez csak 2020 végén következne be), elképzelhető, hogy még az utazás is egy tortúra lenne, ahogy 2004 előtt volt. Akkor ugyanis a nem EU-polgárokat hosszasan kikérdezték az országba lépéskor, hogy hol fog megszállni, miből finanszírozza költségeit, és mi a garancia rá, hogy távozik. Ettől pedig elszoktunk: nem hogy Európában, még a világban is kevés helyen vagyunk ennek kitéve. Igaz persze, hogy ha ezt a gyakorlatot választják az uniós polgárokkal, akkor viszonzásként a brit turisták is igen körülményesen tudnának csak utazni.

Nem találják helyüket

A modernkori brit politikában egyébként nem először fordulna elő, hogy egymás után két konzervatív miniszterelnök is megbukik úgy, hogy a párt közben tovább kormányozhat. 1955 és 1963 között hárman is erre a sorsra jutottak, bár közülük az első, Winston Churchill kora és egészségi állapota miatt kényszerült visszavonulásra, vezetői képességeit nem vitatta senki. Utóda, Anthony Eden a szuezi válságba bukott bele, majd az őt követő Harold Macmillen-t egy kémbotrány hozta lehetetlen helyzetbe. Az ő helyzetét igazán azonban az határozta meg, hogy regnálása alatt hullott szét a brit gyarmatbirodalom, és kellett az országnak megtalálni új helyét a világban, ami úgy tűnik, azóta sem sikerült.