Az adatok időállapota: késletetett. | Jogi nyilatkozat

Menekülnek Londonból a nagy bankházak - Frankfurt boldog

Elemzések2020. nov. 12.Dunai Péter

Nagy Britannia, elsősorban a londoni Belváros (City), Európa legnagyobb pénzközpontja kénytelen szembenézni a Brexit kiváltotta elkerülhetetlen – és ma már az árfolyamok zuhanásában is kifejezett - hanyatlással. A City bankjai igyekeznek titokban tartani veszteségeiket, a bankvilág vezetői pedig új, brit stílusú, lazább, sok tekintetben feszesebb, de ígéretük szerint az „európai bürokrácia” nélküli bankolást ígérnek. Ezzel próbálják visszafordítani, legalábbis mérsékelni a tőkemenekülés, kiáramlás ütemét.

Becslések szerint eddig a Brexitre visszavezethetően mintegy 1300 milliárd eurónyi tőke hagyta el a Cityt, ennek 25-30 százaléka Németországba, Frankfurt am Mainba áramlott, amelyet Nyugat-Európa új pénzügyi fővárosaként emlegetnek.

A Magyarországon élő brit expatokat is érintheti, hogy nagy-britanniai állampolgár, de tartósan külföldön élő ügyfelek tízezreit veszthetik el a brit bankok, amelyek felszámolják azon brit számlatulajdonosok számláit, akik tartósan a kontinentális Európában, az EU-ban laknak és nincs bejelentett lakcímük a szigetországban.

Nagy szerencsétlenségükre, a londoni Cityből a banktőke menekülése, a Brexit hatása egybeesett a 2020 elején Európába is eljutott koronavírus-válsággal.

A kettős csapás hatására a brit bankok papírjainak árfolyama nagy átlagban csaknem a felére esett vissza a 2016 nyári (a Brexitről döntő népszavazás) utáni helyzethez mérten. Emiatt nagyarányú elbocsátásokra került sor.

Ma már csak nosztalgiával olvassák a Politico európai kiadásának 2018 derekán nyilvánosságra hozott becslését, amely 5000 állás elvesztését prognosztizálta a brit bankszektorban. Úgy tűnik fel, a Politico legalább egy nagyságrendet tévedett. Csak a londoni belváros, a pénz szimbóluma, a City pénzügyi állásainak nem az egy, hanem legalább a tíz százaléka mehet rá a Brexitre.

Talán a legjobban a Bank of England (BoE) 2017-es becslése közelítette meg a 2020 őszén tapasztalt tényeket. A BoE akkor 75 ezer állás elvesztésével számolt a bankszférában. Ezt alátámasztja a Bloomberg 2020 szeptemberében elvégzett felmérése. Mint a tekintélyes gazdasági portál megjegyzi, a teljes kép vélhetően rosszabb, mert sok pénzintézet nem teszi közzé a megszüntetett álláshelyek számát.

A növekedés.hu információi szerint nem kevés, a londoni bankszektorban dolgozó magyar pénzügyest is kitettek állásából.

A bankok az elbocsátásokat az egyik fő bevételi forrásuk, az általuk nyújtott hitelek állományának visszaesésével, az emiatt keletkező veszteséggel, a szigorúbb gazdálkodási feltételek jelentette pluszkiadásokkal és a digitális technológiára való átállás költségvonzatával is indokolják.

Persze jegyezzük meg, a különféle okokra (vírushelyzet) visszavezethető bankválság miatt 2014 óta az egész nyugati pénzvilág intézményeiben mintegy félmillió munkahely szűnt meg.

Sokat elmond a nagy britanniai bankok érintettségéről, továbbá a Nagy Britanniában működő külföldi bankok, leánybankok helyzetéről, hogy papírjaik tőzsdei árfolyama miként változott Londonban, az utóbbi néhány évben, amióta a Brexit gondolata felbukkant. A Brexitről 2016 júniusában tartottak népszavazást, amely 52-48 arányban a kilépéspártiak győzelmét hozta.

Bank neve

Árfolyam-alakulás a londoni tőzsdén (GBP-ben) 2016. június 20-án

Árfolyam-alakulás a londoni tőzsdén (GBP-ben)

2020. október 20-án

Megjegyzés

HSBC

448

305,55

A világ hatodik legnagyobb bankjáról van szó, amelynek a a betétállománya 2020 augusztusában meghaladta a 2700 milliárd dollárt. A HSBC-nek 600-700 GBP körül mozgott az árfolyama 2019-2020 februárjáig, amikor lezuhant 450 GBP-re

Lloyds TSB

65,05

27,13

2017-2020 elejéig 60 GBP körül mozgott, majd 2020 februárban 30 GBP-re zuhant az árfolyam

Royal Bank of Scotland Group

222,10

114,60

2017-2019-ben 220-300 GBP körül járt az árfolyam, ami 2020 elején, a vírusválság kitörésekor meredeken lezuhant

Barclays

165,75

104,20

2017-2018-ban 200-250 GBP körül járt az árfolyam, ami 2020 elején, a vírusválság kitörésekor meredeken lezuhant

Standard Chartered

526,20

381,30

Ugyanazt a „domború hát” mintát mutatja az árfolyammozgás, mint a többi banknál. 2017-2020 elejéig 600-850 GBP között mozog, majd lezuhan 400 GBP alá

ICICI Bank UK Limited

216

396

A legnagyobb indiai magánbank csoport leánybankja. Az árfolyam 2020 elején 540 GBP-ről lezuhant 380 GBP-re

Deutsche Bank UK 

12,35

8,11

Globális beruházási bank. Árfolyammozgása 2016-2020 között nem volt olyan erőteljes, mint a brit bankoké

ING Direct (londoni árfolyam GBP-ben)

10

6,39

Az ING csoport a világ egyik legnagyobb, megtakarításokat őrző bankja, betétállományameghaladja az ezermilliárd dollárt 

.

 

A beígért „British-style banking” – bankolás brit módra - Londonban azt a törekvést jelképezi, hogy a szükségből erényt kovácsoljanak, és valamiképpen a saját javukra fordítsák a kontinentális Európától való ismételt eltávolodást.

Ez egyfajta értelemben a visszatérést jelenti a sok nagy-britanniai szerinti egyik aranykorhoz, a „splendid isolation”-hoz. Ez volt az az időszak, amely a szigetországi kellemes elszigeteltséget, a kellemetlen szövetségesektől való megszabadulást jelentette. A splendid isolation fénykora – amikor még Nagy Britannia a világ legnagyobb gyarmatbirodalma felett uralkodott, mérhetetlen gazdagságot felhalmozva az anyaországban – a XIX. század végére esett, a viktoriánus időszak utolsó két évtizedét jellemezte.

Sam Woods, a brit jegybank, a Bank of England (BoE) kormányzó-helyettese a Reuters 2020. szeptember végi jelentése szerint új korszak beköszöntét ígérte a londoni City bankjainak.

A közzéteendő intézkedéscsomag csak a Cityre vonatkozik, amelynek bankjai évtizedekig a Brüsszelben írt szabályok szerint működtek. Ezek a szabályok ez év végével érvényüket vesztik.

Első lépésként a City kisebb bankjait szabadítják meg a felesleges bürokráciától, ígéri Woods.

Ehhez a sajátos formában újjáéledő nagy britanniai függetlenedési mozgalomhoz Boris Johnson kormányfő „Ismét naggyá teszem Nagy Britanniát”, vagy a „Vegyük vissza az ellenőrzést”, ...”Legyünk ismét britek” deklarációi megfelelő politikai aláfestést kínáltak. Kérdéses azonban az eredmény.

A németek, Frankfurt pénzvilágának fő korifeusai kezüket dörzsölik: áramlik be a londoni pénz a frankfurti bankokba.

A londoni City bankjainak egy része meg sem várta a Brexit részleteit kidolgozó, 2020. december 31-ig tartó alku-periódus kimenetelét és még 2019-ben a (részleges) elköltözés mellett döntött.

A Hessen-Thüringen Landesbank (Helaba) tavalyi felmérése szerint 14 országból a brit fővárosban működő 31 pénzintézet London mellett Frankfurtot választotta új bázisának. Sokan közülük, kisebb személyzettel, megtartják londoni irodájukat, de emellett Frankfurtban is terjeszkedni kezdenek.

Egyik lábunkkal a kontinensen kell lennünk a mai bizonytalan időben”, fogalmazta meg egy bankszakember.

A Helaba szerint Frankfurt (31 bank) nagy előnnyel vezet versenytársai, Párizs (11 bank), Dublin (kilenc bank), Luxemburg (nyolc bank) és Amszterdam (öt bank) előtt.

Ám Frankfurt am Mainban sem fenékig tejföl az élet a bankosoknak, a pénzintézeti válságjelek miatt a bajban lévő Deutsche Bank még tavaly 18 ezres leépítést jelentett be.

A másik német nagybank, a Commerzbank is bajban van. A koronavírus-válság a német bankszektort sem kíméli, és jelentősen csökkenti Frankfurt vérmes reményeit.

Noha tízezer új banki munkahellyel számoltak a Brexit-hatás miatt a Majna-parti német nagyvárosban, de a vírushelyzet bekavart. Ez idő szerint 2022-ig csak 3500 új állásra számítanak, amely a Londonból várt bankszakembereket is várja, olvasható a Helaba-tanulmányban.

Előmozdította a fenti negatív folyamatokat jó néhány brit bank nemrég kiküldött értesítése a sok tízezer, a kontinensen élő, dolgozó nagy britanniai állampolgárnak (expatnak), hogy a nagy britanniai bankjaiknál vezetett számláikat meg kellhet szüntetniük a szabályok változása miatt.

A döntés a Magyarországon élő, dolgozó több ezer brit állampolgárt is érinti – amennyiben nincs bejelentett lakhelyük Nagy Britanniában.

Egyelőre nagy a zűrzavar a végrehajtás részletei körül, a bankoknál a médiajelentések szerint ideges kliensek reklamálnak.

Bizonytalanság uralkodik amiatt is, hogy a bankjaik által kibocsátott hitelkártyák érvényesek-e 2021. január elseje után.

Az international-adviser.com szakportál úgy tudja, hogy 2020. október végén csak a Barclaycard és a Coutts erősítette meg, hogy megszünteti azon brit ügyfeleik számláját, akik nem tudnak nagy britanniai lakcímet igazolni. A többi nagybank, köztük a HSBC, a Lloyds és a NatWest még nem döntött, mit lép az ügyben.