Deutsche Bank: hogy működik egy bank, miközben elbocsátja munkavállalói 20 százalékát?

A legnevesebb patinás jegybankoknak tekintélyt parancsoló elnevezéseik vannak: Bank of England, azaz Anglia bankja, vagy Bank of Japan, azaz Japán bankja. 

Vannak azonban akkora intézetek, amelyeknek szintén ilyen „nemzeti” nevük van, de valójában nem jegybankok, hanem piaci, versenyző, kereskedelmi bankok. Csak éppen olyan régiek, vagy olyan hatalmasak, hogy „kisajátíthatták” ezeket az országos elnevezéseket.

A Bank of China (vagyis Kína bankja) például kereskedelmi bank, de a Deutsche Bank (a német bank) is az. Érdekességképpen a kínai jegybank neve PBoC, vagyis People’s Bank of China, a németé pedig Bundesbank.

A 149 éves óriás

A 149 éves, 90 ezer főt alkalmazó, frankfurti központú Deutsche Bank most nagyon nagy bajban van, vagy akár úgyis fogalmazhatnánk, hogy most is nagy bajban van. 

Pedig 19 százalékos német részesedésével toronymagas piacvezető a világ egyik legerősebb gazdaságában, 1500 milliárd eurós mérlegfőösszegével ma is a világ 17-ik legnagyobb bankja, de aa tőzsde ítélete nagyon világos, részvényeinek összesített értéke alapján nincs a legértékesebb 50 bank között.

Maga a Deutsche Bank vesszőfutásának története is rendkívül érdekes, az egész olyan, mint egy krimi, visszatérünk még rá, de kezdjük a legfrissebb válságkezelés hatásainak értékelésével!

A bank tavaly megválasztott új vezetője, Christian Sewing júliusban jelentette be, hogy 18 ezer embert elbocsát, és bár az összes munkavállalónak csak kevesebb mint a fele dolgozik Németországban, de az elbocsátás erősebben érinti a központot, hiszen 10 ezer embert az éppen amúgy is gyengélkedő német ipart kiszolgáló német intézménytől küldenek el.

A verseny jó, vagy mégsem?

Felmerülhet a kérdés, hogy miként működik egy olyan bank, ahol a munkatársak egyfajta fenyegetettségben élnek, kapaszkodnak a székükbe, egzisztenciálisan bizonytalanok?

A világ, de különösen a gazdaság a versenyre épül. 

Ha ebből a logikából indulunk ki, miért ne lenne kedvező a bankon belüli verseny a székekért? Ha fodrászból is azt választjuk, aki jobban vágja a haját, miért ne versenyezhetnének a bankárok?

Természetesen lehet olyan szituáció, hogy valaki félti a munkahelyét, ezért nagyon belehúz, annyira „teper”, hogy jobban teljesít, több üzletet hajt fel a bankjának, nagyobb eredményt termel.

A félelem bénító

A pszichológusok szerint a fent leírt helyzet azonban alapvetően mégis negatív hatású.

Egy ennyire nyílt veszélyeztetettség félelmet kelt, eltereli a figyelmet magáról a munkáról, az ügyfelek minőségi kiszolgálásáról (érdekesség, hogy a Deutsche Bank corporate ezekben a napokban új vezetőt is kapott, Stefan Bender személyében). 

Rosszabb hangulatban a legtöbben gyengébben teljesítenek. Egy ilyen nyílt „én, vagy te” helyzetben ugyanis 

• sokan megdermednek, lefagynak,
• mások túl sokat foglalkoznak a kialakult helyzettel, csak arról beszélnek,
• ám a legrosszabb hatás az, ha a kollégák közötti versenyhelyzet érzete miatt megszűnik az értelmes kooperáció egy osztály munkatársai között, és a kollégák nem segítik egymást, hanem ha lehet láthatatlanul, de fúrják egymást, betesznek egymásnak.

A leépítés természetes

Minden nagyobb intézménynél előfordulhat, hogy a rosszabb eredmények, az üzleti környezet negatív változása leépítéseket tesz indokolttá. Könyvtárnyi irodalma van annak, hogy ezt miképpen érdemes levezényelni.

Ám egy ilyen elnyújtott leépítés kifejezetten káros lehet. Ha a kollégák nem szeretik az új hangulatot, esetleg attól félnek, hogy ők is áldozatul esnek, akkor lehet, hogy maguktól távoznak.

Csakhogy, ha egy ilyen időszakot nyitva hagy a cég, akkor azok fognak elmenni, akik jobbak, mert ők a kelendőbbek a piacon, őket vadásszák le a versenytársak. A bank örülhet, kisebb fájdalom-okozással ússza meg az önkéntes folyamatok miatt a leépítést, de szomorkodhat is, mert a munkaerő-állományának minősége romolhat, ha a „resztli” marad a cégnél.

Egy rosszabb hangulatú cégnél az ügyfél is megérzi, hogy más a kiszolgálás, kevesebb figyelem, őszinte mosoly jut rá.

Egy vállalati ügyfélnek természetesen nem a mosoly a legfontosabb, de az, hogy amikor a német gazdaság nagyon lelassul, akkor számíthasson az első szám,ú bankkapcsolatára, az nagyon fontos. Ha a bankja maga is belső problémákkal van elfoglalva, akkor nehezebben is segít.

Információk szerint a német gazdaságon sem segít, hogy legnagyobb bankjuk saját magukkal van elfoglalva, ahelyett, hogy a német vállalatok ügyeivel lenne.

És akkor magáról a DB-sztoriról

De miért került egyáltalán ilyen lehetetlen helyzetbe a Deutsche Bank? A bank rémdrámáját elsősorban a 2008-as válság okozta, de a szomorú az, hogy a pénzintézet előtte és utána is óriási pofonokba szaladt bele, nagyrészt önhibájából.

Az 1870-ben alapított bank száz évig nem nagyon lépett ki Németországból, csak az 1980-as években vágott bele a globális terjeszkedésbe.

Megvette a Morgan Grenfell brit kereskedelmi bankot, a spanyol Banco de Madridot, 10 milliárd dollárral segített megmenteni az 1998-as orosz válságban megégett amerikai Bankers Trustot, de még vagy tucatnyi házat megvett, például a Sal Oppenheim privátbankot.

Amikor 2001-ben bekerült a New York-i tőzsdére, már a világ tíz legnagyobb pénzintézetének egyike volt.

A válság

A 2008-as pénzügyi válságot azonban nagyon megszenvedte a Deutsche Bank, mert előtte négy évig ő építette az egyik legnagyobb subprime-portfóliót. Hatalmas csomagokba csoportosította a lakástulajdonosok adósságait és eladta azokat befektetőknek. 

A brit Guardian cikke szerint a válságról szóló The Big Short (magyarul a Nagy dobás) című amerikai filmben a Ryan Gosling által megformált Jared Vennett nevű főhőst is egy Deutsche Bank brókerről mintázták.

A bank megroggyant, de a ház is, illetve legendás vezetője, Josef Ackermann is túlélte a válságot, de aztán 2012-ben végül csak lemondott.

Azóta a bank próbálkozott társvezérigazgatói rendszerrel, formabontó módon egy John Cryan nevű brit bankár személyében hozott egy külföldi menedzsert is, de semmi sem segített, a részvény az ő regnálása alatt is a felére esett.

Bődületes bírságok

A Deutsche Bank ugyanis számtalan botrányba belekeveredett és nagyon hosszú lenne a százmilliós, milliárdos bírságainak még a felsorolása is.

A bank szinte minden nagy pénzügyi botrányban megégette magát, az úgynevezett Libor-ügyben (amikor nagy bankok eltérítették a londoni irányadó kamatot) ugyanúgy, mint a szankciós balhéban (több bank is folytatott Iránnal és Szíriával tiltott tranzakciót, ami ellen az USA keményen fellépett), de óriási volt a számla a subprime-termékek nem megfelelő értékesítése miatt is.

Kiderültek orosz pénzmosási ügyek, de a Deutsche Bankot elővették 

Donald Trump és veje Jared Kushner rejtett finanszírozása, vagy a gyermekmolesztálási ügybe keveredett, majd öngyilkosságot elkövető Jeffrey Epstein pénzügyei kapcsán is.

Megbukott a Commerzbank-deal

A rengeteg bírság és a válsághelyzet miatt is a Deutsche Bank megpróbált egyesülni egy szintén nehéz helyzetben levő német nagybankkal, a Commerzbankkal. Ha sikerült volna a deal, akár az euróövezet második legnagyobb bankja is létre jöhetett volna, de aztán a felek bejelentették, hogy a tárgyalások megrekedtek, hiába látszott úgy, hogy még a szükséges zöld lámpák is meglennének, végül a két bank úgy vélte, hogy túl nagyon a kockázatok és a költségek. Maradt a költségracionalizáció és a leépítés,